Az ideális munkavállaló nem létezik

2010. szeptember 07., 13:43

A magyar álláskeresők várakozásai szerények maradnak a következő negyedévben, az év harmadik negyedévéhez képest az elkövetkező három hónapban a magyar munkaerőpiac várhatóan stagnálni fog. De kinek a hibája, ha nem találunk állást? És hogy lesz itt 1 millió új munkahely?

A Manpower Munkaerőpiaci Mutatója 0%-on áll, ami az előző negyedévhez képest 3%-os csökkenést mutat - fontos tudni, hogy a mutató a munkaadók (Magyarországon 770 munkaadó) körében végzett felmérés alapján készül, nem pedig a foglalkoztatottak vagy az álláskeresők körében.

A munkaadók mintegy 13%-a számolt be arról a felmérés tanúsága szerint, hogy az idei év utolsó negyedévében bővíteni kívánja a foglalkoztatottak arányát, míg ugyanennyien várnak csökkentést. Ugyanakkor az is igaz - mint az a sajtótájékoztatón elhangzott - hogy az év ezen periódusa a tapasztalatok alapján általában nem a munkapiaci felvételek időpontja. A felmérésből kiderül, hogy 100 megkérdezett munkáltatóból 70 tervezi, hogy szinten tartja a dolgozói létszámot (4%-uk nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy tervez-e leépítést vagy újabb dolgozók felvételét).

Szezonális hatások
Kiss Judit, a Manpower Magyarország vezetője elmondta: a harmadik negyedévi kilátások a magyarországi felmérés történetében először mutattak pozitív értéket, amelyhez képest a negyedik negyedévre vonatkozóan romlottak a kilátások, de még így sem kerültek ismét negatív tartományba „Számottevően nőtt azoknak a munkáltatóknak a száma, akik munkaerő felvételen gondolkodnak, az előző negyedévi 7 százalékról 13 százalékra. Ugyanakkor jelentősen nőtt azoknak a száma is, akik elbocsátást terveznek, az előző negyedévi 4-ről ugyancsak 13 százalékra. Utóbbi adat vélhetően szezonális hatásokkal is magyarázható. A legjobb eséllyel a munkát keresők az ipari termelés területén indulhatnak.”


Ha országunkat a régiók szerint szemléljük, az észak-alföldi és dél-dunántúli régióban romlottak leginkább az álláskeresők kilátásai negyedéves alapon, és a közép-magyarországi régió teljesített a legjobban. Az előző negyedévhez viszonyítva a nyolc magyar régióból összesen 3-ban nőtt a munkaadók optimizmusa. Ha a tavalyi év hasonló időszakához mérten vizsgáljuk a régiókat, akkor viszont már jelentős javulást láthatunk, a munkaerőpiac elkezdett kilábalni a válságból. Az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest csak a Dél-Dunántúlon mért rosszabb adatokat a Manpower, a foglalkoztatási szándék itt 16%-kal csökkent.

Iparági összehasonlításban az ipari termelésben a legpozitívabbak a munkáltatók várakozásai (+11%), itt a növekedés 3 százalékpontos az előző negyedévhez képest. A munkaadók csaknem valamennyi szektorban erősödő foglalkoztatási szándékról számoltak be, kivétel a mezőgazdasági, vadászati, erdészeti, halászat -, illetve a köz - és szociális szolgáltatások, valamint a kereskedelem területén. 

Kitekintés
A Manpower globális felmérése szerint a munkaadók optimizmusa csak fokozatosan erősödik, a 36 vizsgált országból és térségből 29-ben a pozitív tartományban van a munkaerőpiaci mutató, a legoptimistább előrejelzések az ázsiai kontinensről érkeztek. Az európai piac bizonytalansága ellenére, kevesebb munkaadó tekint negatív várakozásokkal a következő negyedév elé.
Az iparági bontást nézve a fogyasztásra épülő iparágak előrejelzései egyértelműen romlottak, a nagy- és kiskereskedelem negyedik negyedéves kilátásai 6%-os mínuszban, ami a szezonális hatások miatt is érdekes (hiszen a karácsonyi ajándékvásárlás miatt általában az utolsó negyedév ebben a szektorban erős szokott lenni).

A tervezés és a munkahelyteremtés azonban mit sem ér, ha nincs megfelelő képzettségű munkaerő tömegesen - emelte ki  G. Nagy Balázs üzletfejlesztési vezető. Szerinte a sokat hangoztatott 1 millió új munkahely csak akkor valósulhat meg, ha a megfelelő szakképzés társul a munkaerőpiac igényeihez. A Manpower korábbi felméréseiből kiderül, hogy Magyarországon nagyjából 30 ezer álláslehetőség betöltetlen a nem megfelelően képzett munkaerő miatt.

Ugyanakkor a Manpower hazai igazgatója, Kiss Judit a Privátbankár.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy a mobilitási hajlandóság hazánkban továbbra is alacsony, bár az elmúlt 2 évben nőtt - a válság hatására. "Volt, aki a munka után ment" - mondta, de hozzá tette, hogy a rugalmasságot Magyarországon objektív tényezők is gátolják. "El tudják képzelni, hogy Ózdról egy panellakásból hogyan költözik valaki át a Dél-Dunántúlra?" - tette fel az irodavezető a költői kérdést.

G. Nagy Balázs szerint a mobilitás problémája kapcsán meg kell néznünk a másik oldalt is. E tekintetben a munkaadók sem jeleskednek, és amikor megfelelő munkaerő nélkül maradnak nem hajlandóak túllépni régiójukat, kevés cég keres megfelelő dolgozókat országos szinten. Az információ tehát gyakran az álláskeresőkhöz sem jut el, hiába vállalnák akár az ingázást vagy a költözést egy álláslehetőség miatt. 

Ön szerint hogyan muzsikált a kormány az első 100 napban? Szavazzon!
Kiss Judit a szakképzésre visszatérve hozzá tette, hogy a szakmai kompetenciák hiánya vagy alacsony volta már a gyártósori operátor esetében is problémát okoz gyakran, de ugyanígy hiányszakmának számít a sofőr, a szakács vagy CNC marós is.

Igaz ugyanakkor az is, hogy sokszor a munkaadói oldal is túlzott elvárásokat fogalmaz meg. "Nincs ideális munkavállaló" - mondta Kiss Judit arra utalva, hogy egy munkaviszony bizony a munkáltatótól is áldozatokat kíván. A piacot itt is nyilván az ár-érték arány mozgatja, de egy dolgozó felvétele befektetés, a munkaadók azonban gyakran nem tesznek meg mindent a dolgozók megtartásáért, holott hosszú távon ez kifizetődőbb lehet. "Az álláskeresők tájékozottak, nagy az elszívó hatása az EU-ban fellelhető álláslehetőségeknek is" - összegezte tapasztalatait Kiss. A munkaadóknak ráadásul azzal is számolniuk kell, hogy ha bizonyos régiók munkapiaca rendbe jön, az eddig ingázók akár vissza is térhetnek lakóhelyükre.

Privátbankár - Zsiborás Gergő

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

2012. május 21., 11:40
Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

Londoni elemzői értesülés szerint a magyar kormány arra számít, hogy az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június végi - a konvergenciaprogramot magyar várakozások szerint jóváhagyó - ülése után kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az új IMF/EU-programról. Magyar illetékesek korábbi nyilatkozatai szerint ősszel lehet meg a végső megállapodás.

Facebook