Hirtelen megnőhet a motoros balestek száma, a korábbi évek szezonkezdéséhez viszonyítva akár 15 százalékkal több esetet regisztrálhatnak a közeljövőben
Ennek nemcsak a tavaszi kiözönlés az oka, hanem egy téli jogszabályváltozás, amelyet még nem sok autós ismer. Az egyik ilyen változás a sávok használatára ad szabad kezet a motorosoknak, akik január elseje óta akár a buszoknak fenntartott zónában is közlekedhetnek. A biztosításban érdekelt gazdasági szervezetek a motoros kontra autós ügyek megszaporodására számítanak - olvasható a CLB biztosítási alkusz elemzésében. Tovább növekszik a motoros kontra autós balestek száma Magyarországon, pedig már így sem kevés, évente ezerötszáznál is több olyan ügyet regisztrálnak a biztosítók, amelyben személyi sérülés történt - véli Németh Péter, a motoros biztosításokra specializálódott CLB Független Biztosítási Alkusz cég szakértője.
Ez a következő hónapokban biztos meg fog ugrani, mert sok autós nem ismeri az új szabályokat. A leglényegesebb változás a KRESZ-ben, hogy a motorok és kerékpárok nem csupán az egyéb járművek mellett, hanem akár közöttük is előre gurulhatnak a piros lámpánál. További jelentős változás, hogy a KRESZ megengedőbb lett a motorosok sávhasználatával kapcsolatban: január1-től akár a buszokban fenntartott zónákat is.
A változásnak sok autós nem fog örülni, sőt akadályozni is próbálja majd a motorosokat - akárcsak eddig -, ám ez mostantól szabálysértő magatartásnak minősül. De ami még ennél is rosszabb, hogy jó néhány erőszakos autós miatt az új „rendszerben” a korábbi szezonkezdéshez képest akár 15 százalékkal is több lehet az idei balesetek száma.
A biztosítási szakmában járatos cég szakértője ugyanakkor megjegyezte, hogy a balesetek száma csak átmenetileg növekszik, addig, amíg a járművezetők többsége megtanulja és megszokja az új szabályozást. A megismeréssel arányosan csökkennek majd a balesetek is - véli Németh.
A szakértő elmondta még, hogy Magyarországon az elmúlt tíz évben csaknem megduplázódott a személyi sérüléssel is járó motorkerékpáros balesetek száma. Míg 2000-ben valamivel több, mint ötszáz ilyen esetet regisztráltak, az évtized végére már jóval ezer felett volt az ilyen ügyetk száma. A halálos balestek száma az évtizedben átlagosan 80 körül mozgott évente. Vagyis, a hazai főutakon minden negyedik napon van áldozata motorkerékpározásnak.
CLB összegyűjtötte azokat a legfontosabb baleseti okokat is, amelyek leginkább veszélyeztetik a motorosokat. E szerint: figyelni kell, mert már a buszsáv felől is érkezhet a sávunkba motoros. Itt a városi forgalomnál lényegesebben gyorsabban haladnak még akkor is, ha amúgy nem lépik át a megengedett sebességet (ez a dugóban, melegben "lelassult gondolkodású" autósok által elkövetett egyik leggyakoribb hiba.
Gyakori koccanási ok, hogy az autós hirtelen meglát egy szabad helyet a másik sávban és azonnal oda kapja a kormányt. Ha ott éppen jön egy motoros és nem néz a tükörbe, akkor be is löki egy másik autó alá. A városi komoly sérüléseket, vagy halált okozó motorbalesetek leginkább nem a nagy sebességből adódnak, hanem abból, hogy a motoros egy kisebb lökés után is beesik egy autó, vagy busz alá.
Bicikliseket is szondáztatnak húsvétkor
Érdemes lesz biztosítást kötni házi kedvencünkre
Nyerészkednek a biztosítók a károkon?
Kiábrándultunk bankjainkból, drágák a biztosítók?
Privátbankár
Címlapon
Nem kell betojni a törvénytől – 5 tévhit a bérkompenzációról
2012. február 22., 17:40
Miközben a hazai vállalkozások jelentős része nem tudja az elvárt bérkompenzációt biztosítani alkalmazottainak, az erre képes munkaadóknak is sokszor komoly fejtörést okoz a bérkompenzációval kapcsolatos kötelezettségek pontos értelmezése. Számos elterjedt tévhittel találkozhatunk, melyek közül az öt legjellemzőbbet mutatja be a BDO alábbi összegzése.
Forintos gondjaink
- 57 ezres emelést kaphat az orvosok fele
- Elkészült a lista: ezeket az ingatlanokat veszi meg az állam
- Kohéziós Alap: milliárdos bírságot kaphat ma Magyarország
- Tényleg a végtörlesztés volt a hibás, februárban fordulat jött
- Az állami cégek 22 milliárdot költenek bérkompenzációra
- Átcsoportosítás: 1,2 milliárd kormányzati kommunikációra
- Hivatalos: egyelőre 143 milliárd forintnyi támogatást buktunk
- Senki sem menekülhet - már a busókat is vizsgálják az adóellenőrök
- Nem kell betojni a törvénytől – 5 tévhit a bérkompenzációról
- Cséfalvay szerint a gyakorlatban nem lesz kohézióspénz-befagyasztás
Legfrissebb híreink
- Senki sem menekülhet - már a busókat is vizsgálják az adóellenőrök
- Cséfalvay szerint a gyakorlatban nem lesz kohézióspénz-befagyasztás
- A végére felhúzták egy kicsit a BUX-ot
- Nem érinti a fájlcserélőket? - az ACTA-t az Európai Bíróság vizsgálja
- Válságban a nyugdíjrendszerek: több embernek kell dolgoznia több ideig
- Amire nem is figyeltünk: baj van a norvég gazdasággal
- A legmélyebb pincében ás lefelé az építőipar
- Jelentősen gyengült a forint, több ok is van a háttérben
- Tényleg a végtörlesztés volt a hibás, februárban fordulat jött
- Adótartozások: miattuk hiányzik 2215 milliárd forint a kasszából
- Hivatalos: egyelőre 143 milliárd forintnyi támogatást buktunk
- Bekeményít az EU? – A románoktól visszavontak pénzeket, rólunk órákon belül döntenek
- Elkészült a lista: ezeket az ingatlanokat veszi meg az állam
- Matolcsy ennyit tud tenni az olcsóbb benzin érdekében
- Mehetnek a milliárdok: Brüsszel rábólintott az FHB állami megsegítésére
- Tovább húzza a nadrágszíjat a kormány: máris igazítanak a büdzsén
- Jelentősen gyengült a forint, több ok is van a háttérben
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Pénzügyi elemző [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- Senior Projekt Kontroller [BA-KSK1] - Focus Consulting Kft.
- Treasury munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- Számviteli munkatárs [ST-DCOAES02] - Focus Consulting Kft.
- Accounts Payable Team Leader [ST-RBAPTL01] - Focus Consulting Kft.





_fill_200x116.jpg)










