Tendenciaként is értelmezhető már a magyar lakosság megtakarításaiban bekövetkezett változás
Érdekes fordulatként értékelik a szakemberek, hogy a válság előtt szinte csak bankbetétekben gondolkodó magyar kisbefektetők megjelentek a tőzsdén. A 2008 végén bekövetkezett nagy tőzsdei áreséseket kihasználták a "háziasszonyok", a befektetők soha nem látott mértékben vásároltak közvetlenül részvényeket, főleg hazai cégek papírjait. A 2009 első negyedévében tapasztalt újabb drámai tőzsdei zuhanás sem tántorította el azonban a befektetőket, sőt újabb megbízásokat adtak ki. A márciusi mélypont után megindult árfolyam-emelkedésben viszont a háztartások nettó eladókká váltak. Mindez meglepően tudatos és bátor magatartásra utal a korábbi évek tendenciáihoz képest. A befektetési jegyek piacán ezzel szemben inkább az óvatosság dominált, itt a 2008 őszi és 2009 tavaszi pánikban inkább a tömeges kiszállás volt a jellemző, a trendfordulót követően pedig hosszú hónapokba tellett, mire újból megindult a tőke a befektetési alapok felé. Ezt követően azonban napjainkig szinte töretlenül nő a befektetési jegyek népszerűsége, a fokozódó érdeklődésnek köszönhetően mára rekordmagasságba repült a befektetési alapok állománya.
Komócsi Sándor, az UniCredit ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a válság kitörésekor volt egy enyhe bizalmi válság a bankokkal szemben, de az akkori kamatkörnyezetben a rövid távú bankbetétek hirtelen nagy népszerűségre tettek szert (a magas alapkamat miatt a kétszámjegyű hozamok vonzóak voltak a kisbefektetőknek). A kamat - és inflációs környezet változása miatt a rövid távú, akciós betétek már nem voltak olyan vonzóak, a lakosság jó része inkább hosszú távon kezdett gondolkodni. Komócsi szerint ez azt is jelenti egyben, hogy visszatért a befektetők bizalma.
"A csökkenő MNB-kamatok mellett a forró pénzes, kamatvadász havi mozgások lecsendesedtek, hiszen a jegybanki alapkamat csökkenésével párhuzamosan természetesen elmaradtak a rövid távú, kétszámjegyű ajánlatok is. Ennek eredményeként idén az első félévben az éven túli betétek állománya átlagosan 6%-kal, a 2 éven túli betétek volumene pedig közel 10%-kal növekedett a piacon" - fejtette ki az UniCredit igazgatója. Az átrendeződés hatására a bankrendszerben az éven túli lakossági betétek aránya a lekötött betéteken belül 11%-ra emelkedett. Ezzel együtt is a magyar bankok betétállománya csökkent az elmúlt időszakban, hiszen a lakosság más megtakarítási illetve befektetési formák felé fordult. Az új megoldások felfedezése mellett alapelvárás lett a tőkevédelem és a biztonság is.
| Nézze meg, hogyan állnak részvényei! |
Példaként említette a Nyugat-Európában mostanában terjedő, úgynevezett dinamikus eszközallokációs befektetési stratégiát. Ennek lényege, hogy előre meghatározott szabályok szerint a tőzsdék aktuális teljesítményének függvényében az alapkezelők naponta meghatározzák, hogy az alap vagyonának mekkora része kerüljön részvénypiaci befektetésekbe.
"Ezzel igazodhatnak a tőkepiaci hangulathoz, és kihasználhatják az ígéretes helyzeteket, továbbá magas fokú biztonságot is szavatolnak a befektetésnek, ugyanis ha lejtmenetbe fordulnak a tőzsdék, akkor az alapból nagyon gyorsan akár teljesen is kiiktathatóak a részvény típusú befektetések, majd kedvező piaci környezetben rövid időn belül újraépülhetnek a pozíciók" - mondta Vizkeleti.
Privátbankár - Zsiborás Gergő
Címlapon
Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
2012. február 09., 18:00
A görög pártoknak sikerült megállapodniuk az utolsó pillanatban az újabb megszorító csomag részleteiről, szabaddá téve az utat az újabb, 130 milliárd eurós mentőcsomag elől. Az IMF és a görög kormányfő így új alapon folyatják a tárgyalásokat. Kemény megszorítások jönnek. A tőzsdék a jó hír ellenére stagnálnak és az euró is csak átmenetileg pattant fel.
bazi nagy görög megszorítás
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
Legfrissebb híreink
- Nagyot üzleteltek a kanadaiak Kínában
- Leáll a bolgár áramexport a hideg miatt
- Pozitív diszkrimináció brit felsővezető nőknek
- Lefagytak: súlyos áramellátási nehézségek a Vajdaságban
- Nyártól új vezetőt kap a Pricewaterhouse Coopers
- Fejenként kétmillió dollárt kérnek a hajókatasztrófa túlélői
- Levették az NGM honlapjáról az államadósságmérőt
- Warren Buffet nem szereti a kötvénypiacot
- Olajembargó: fogy az élelem Iránban
- Honnan volt pénze a lakosságnak a végtörlesztésre?
- Tíz részvény, amibe érdemes befektetni a JPMorgan szerint
- Visszasírják a HR-esek a régi cafeteria juttatásokat
- Üveghangig gerjesztik a piacokat a görögök, jó napot zárt a forint
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Árfolyamgát: új szabályok, határidők - itt vannak a részletek!
- Már a Mekiben is fizethetünk SZÉP kártyával
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- KÖNYVELŐ–SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ - Budaörs Város Önkormányzata
- Credit Controller - Adecco
- Financial Derivatives Trader - GHF Kereskedelmi Kft.
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Financial Trainee - Financial Controlling - DIAGEO Üzletviteli Szolgáltatások Kft.





_fill_200x116.jpg)










