Az idei második félévtől éves összehasonlításban már bővülhet a magyar gazdaság, 2010 egészére azonban a gazdasági teljesítmény stagnálása várható - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2009-ben 6,3 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél. A tavalyi utolsó negyedévben 4 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 4,1 százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakához képest. A gazdaság teljesítménye - összehasonlító árakon számolt adatokból ítélve - a 2004-es szintre esett vissza tavaly, a GDP 2004 negyedik negyedévében volt utoljára kisebb mint a múlt év végén, az éves GDP sem volt 2004 óta alacsonyabb.Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője elmondta, hogy a mezőgazdaság teljesítményének nagyon magas, 15,5 százalékos visszaesése elsősorban az erős bázisnak köszönhető. Az ipar visszaesésére is lehetett következtetni a korábban publikált ipari termelési adatokból, a már közzétett januári adatokból azonban már javulás látszik az idei első negyedévben - jegyezte meg az elemző.
A szolgáltatási szektor teljesítménye Réczey Zoltán szerint viszonylag jónak mondható, ugyanakkor a beruházások nagymértékű visszaesését aggasztónak nevezte, és hangsúlyozta, hogy azok bővülése nélkül nincs tartós kilábalás. A beruházások visszaesését némiképp ellensúlyozta, és a GDP visszaesését mérsékelte, hogy a külkereskedelmi mérleg kedvezően alakult.
Felhasználási oldalon ezenkívül a háztartások fogyasztásában is enyhe javulás várható. A szakember szerint az európai uniós átlaghoz képest gyengébb, 6,3 százalékkal zsugorodó GDP annak is köszönhető, hogy Magyarországon a gazdaságélénkítő lépések helyett a költségvetési egyensúly megőrzése került a gazdaságpolitika középpontjába. A második félévben éves alapon már kismértékben nőhet a GDP, de az év egészére stagnálás várható, amely még annak is függvénye, hogy globális szinten egyértelműen elindul-e a kilábalás - vélekedett Réczey Zoltán.
Barta György, a CIB Bank makroelemzője is arra számít, hogy az év közepétől lassú fellendülés indulhat, de az év egészében szerinte is stagnálás várható. Hangsúlyozta: sok függ attól, hogy a következő magyar kormány milyen gazdaságpolitikát céloz meg, ám bizonyos értelemben ők is "fiskális béklyóban" lesznek. Barta György szerint egy, a piaci körülmények által alátámasztott további jegybanki kamatcsökkentés is támogathatná a növekedést.
Az elemző szerint továbbra is az export maradhat a gazdaság húzóereje a következő hónapokban. Hozzáfűzte ugyanakkor: az erős nettó export nem feltétlenül pozitívum, mivel az elsősorban az import visszaesésének köszönhető, mivel a belső kereslet továbbra is nagyon gyenge.
Az Equilor elemzői szerint az EU-s átlagnál nagyobb mértékű magyar recessziót egyedül a külkereskedelmi aktivitás húzza fölfelé, míg a tartósan gyenge belső kereslet nyomás alatt tartja azt. Az adatok fényében azt érdemes megjegyezni, hogy a magyar gazdaság kilábalása a recesszióból hosszan elnyúló lesz.
2 604 000 forint/fő: tovább esett a GDP
Ipar: a hazai kereslet nem is látszik Munkanélküliség: nem áll meg 11 százaléknál
GDP kontra GNI: a vendégmunkások a mérleg nyelve
Mitől nőne a GDP, ha egyszer nincs pén
Kezdődhet a lassú, fájdalmas kilábalás
MTI, Privátbankár
Címlapon
Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
2012. február 04., 11:40
Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Szárnyakat adunk vágyainak
- Mit tegyen, aki bankkártyával vett Malév jegyet?
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása
- Járatok törölve, reggel hatkor leállt a Malév
- Sajtóhírek szerint a kínaiaknak nem kell a Malév
- Letérdelt a Malév: kihirdették a rendkívüli moratóriumot
- Mit érdemel az az utas, aki a Malévtól vett repülőjegyet?
- Melyik lesz a Malév utolsó járata?
- A kormány felkészült a Malév esetleges leállására
- Nyugdíjtrükk és elbocsátások: nem csak a Malév szenved
- A Malév működésének finanszírozása január végétől ellehetetlenül
- Megágyaztak a Malév csődjének: reggel 7 óta kiemelt jelentőségű a társaság
Legfrissebb híreink
- Putyin beszámoltatta a Gazprom vezéreit
- Több mint egymillióan tartoznak az adóhatóságnak
- Csak 13 Malév-gép indult volna ma, rend van Ferihegyen
- Nem vették a szeszt tavaly év végén a magyar vásárlók
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Orosz atomerőmű építésébe száll be a Ganz
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Kisvárosnyi ember kerülhet utcára a Malévtől, de jön a Ryanair (videóval)
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
- Bekeményített a NAV: nem úszták meg a mulasztók
- Öveket becsatolni: már nem Orbán Viktor mozgatja a forintot
- Befolyásolhatták a Tibort: berágtak a svájciak
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- A Hiltonban beváltható az Erzsébet-utalvány, a Tesco-ban nem

.jpg)




_fill_200x116.jpg)










