BKV: Tarlós szerint kevés volt az ejnye-bejnye

2010. február 04., 09:12

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint Demszky Gábornak sokkal határozottabban kellett volna fellépnie Hagyó Miklóssal és Mesterházy Ernővel szemben

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője, Tarlós István szerint Demszky Gábor főpolgármesternek sokkal határozottabban kellett volna fellépnie már korábban Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettessel és Mesterházy Ernő főtanácsadóval szemben.

Ha komolyan veszi a dolgát, nem lett volna elég annyi, hogy "ejnye-bejnye" - mondta Tarlós István csütörtök reggel az m1 Ma Reggel című műsorában annak kapcsán, hogy Demszky Gábor korábban azt közölte: többször figyelmeztette Hagyó Miklóst arra, hogy nem helyes a BKV-nál a kézi vezérlés és rosszul értelmezi városvezetői szerepét.
   
Az ellenzéki politikus szerint nem életszerű, hogy a "szocialista négyesfogat" tagjai - Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke, Steiner Pál fővárosi frakcióvezető, valamint Horváth Csaba és Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes - között olyan lett volna a kapcsolat, hogy "a másik háromnak fogalma sem lett volna, hogy mi történik".

BKV-ügy: meglett a volt informatikai igazgató

Az atv.hu január 30-án - rendőrségi forrásokra hivatkozva - azt írta: Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra. Antal Attilát milliós végkielégítésekkel és a fiktív tanácsadói szerződésekkel is kapcsolatba hozták, ám az ügyészség a BKV tulajdonosi jogait gyakorló fővárosi vezetők - a mentelmi joggal rendelkező Hagyó Miklós - felelősségét is vizsgálja - írta a portál.

Ön szerint mely pártok jutnak be a parlamentbe?
   
Hagyó Miklós az MSZP fővárosi elnöksége kérésének eleget téve kedden lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról, visszalépett budapesti listás helyéről és egyéni képviselő-jelöltségétől. Akkor azt mondta: hónapok óta sokan mindent megtesznek azért, hogy megkérdőjelezzék a tisztességét, és ő nem akarja "személyes csatájával" a baloldali közösséget még nehezebb helyzetbe hozni.
   
Mesterházy Ernő főpolgármesteri főtanácsadót szerdán vette őrizetbe a rendőrség, azzal gyanúsítják: szándékosan rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek.

Őrizetbe vették Demszky főtanácsadóját
A városvezetők a sajtóból értesültek a BKV-ügyről
Hűtlen kezek: 138 milliót kerestek a BKV-nál
Demszkyt nem rázta meg Hagyó lemondása
Hagyó lemondott és visszalépett
Kohóban a helye a BKV-buszoknak

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

2012. május 21., 11:40
Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

Londoni elemzői értesülés szerint a magyar kormány arra számít, hogy az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június végi - a konvergenciaprogramot magyar várakozások szerint jóváhagyó - ülése után kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az új IMF/EU-programról. Magyar illetékesek korábbi nyilatkozatai szerint ősszel lehet meg a végső megállapodás.

Facebook