A Szonda Ipsos felmérése szerint nem változtak jelentősen a pártok közötti erőviszonyok augusztusban, a Fidesznek továbbra is jelentős előnye van. Budapesten azonban a politikai térkép jelentősen megváltozik az országoshoz képest: itt az MSZP-re 18, a Fideszre 28 százalék adná le szavazatát
A közvélemény-kutató elemzésében - amely a szerdai Népszabadságban jelent meg - rámutatott: a biztos pártválasztók körében a Fidesz augusztusban 61 százalékon állt, ugyanúgy, mint júliusban, az MSZP pedig három hónapja nem veszített és nem nyert újabb választókat, továbbra is 18 százalék szavazna a baloldali pártra.Erősödött viszont a Jobbik, a biztos pártválasztók 15 százaléka voksolna rájuk, ha most hétvégén lennének a választások. Júliushoz képest 1, júniushoz képest 3 százalékkal nőtt a párt támogatottsága ebben a szegmensben - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből. Az LMP támogatottsága az elmúlt hónaphoz képest nem változott, továbbra is 4 százaléknyi voksot kapnának a biztos pártválasztók körében.
Az összes választókorú körében is jelentős Fidesz-előny mutatkozik: a kormányzó pártra az összes szavazó 35 százaléka tenné a voksát, míg az MSZP-re 12, a Jobbikra 8, az LMP-re 3, az MDF-re pedig 1 százalék. A legtöbben azonban, 40 százaléknyian bizonytalanok, vagy nem mennek el szavazni.
A közvélemény-kutató szerint Budapesten a politikai térkép jelentősen megváltozik az országoshoz képest, mivel az MSZP-nek itt több támogatója van. Az országos 12 százalékhoz képest a fővárosban az MSZP-re 18 százalék voksolna, míg a Fideszre 28 százalék adná le szavazatát. Budapesten a Jobbik az országoshoz képest gyengébben szerepelhet, a felmérés szerint támogatottsága 4 százalékos, míg az LMP-re 5 százalék szavazna. A Szonda Ipsos a kutatást augusztus 10. és 17. között végezte ezerötszáz ember megkérdezésével.
Tarlósnak van a legnagyobb esélye
A Policy Agenda szerint a kiosztható 424 megyei közgyűlési mandátum mintegy 60 százalékát szerezheti meg a Fidesz az őszi önkormányzati választásokon. A cég legfrissebb elemzése szerint Budapesten Tarlós Istvánnak (Fidesz) van a legnagyobb esélye, de nem biztos, hogy a Fidesz egyedül többséget tud szerezni.
A Policy Agenda elemzésében kifejtette: a megyei közgyűlésekben a Fidesz 60 százaléka mellett az MSZP 18, a Jobbik 17, az LMP 4 százalékot szerezhet, az MDF mandátumszerzését nem valószínűsítik. Az elemző cég azzal kalkulál, hogy helyi szervezetek az új rendszerben már nem tudnak listát állítani, így mandátumhoz sem juthatnak.
| A Policy Solutions kutatása szerint Budapesten kimutathatóvá vált a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) támogatottsága, a viccpártról a budapestiek fele már hallott. Bár jelentős sikerekre a párt nem számíthat, augusztusban mérhetővé vált támogatottságuk, a biztos szavazók és az összes pártválasztó körében is 2 százalékát kapnának. A felmérések szerint a budapestiek 48 százaléka már hallott a pártról, és azok között, akik már találkoztak kampányanyagokkal az elmúlt hetekben, a válaszadók 19 százaléka a Kétfarkú Kutya Párt hirdetéseit is fel tudta idézni. |
Kitértek arra is, hogy a Jobbik az országos adatokhoz képest felülreprezentált, mivel az országgyűlési választásokon kiderült, a párt ereje a kistelepülésekben van. A pártnak kedvező, hogy a megyei jogú városokban lakók szavazatai nem számítanak bele a megyei közgyűlések mandátumelosztásába - írta a Policy Agenda. Hozzátették: az MSZP és az LMP helyzete ennél rosszabb.
Budapesten - a Policy Agenda szerint - bár a Fidesz jelöltjének, Tarlós Istvánnak van a legnagyobb esélye, az még kérdéses, hogy a Fidesz egyedül képes lesz-e többséget szerezni. Az előzetes becslések szerint a kiosztható 33 közgyűlési hely közül - alapul véve a tavaszi választások eredményét - a Fidesz 16, az MSZP 9, az LMP 4, a Jobbik 3, az MDF pedig 1 helyet szerezhet. Koalíciós partner nélkül tehát Tarlós István nem tud többséget szerezni - írták.
Az elemző, kutató cég a mandátumbecslést az országgyűlési választásokon a megyei listán szerzett mandátumok arányai alapján készítette.
A választási rendszer jelentős változáson ment keresztül, az egész megye - a megyei jogú városok kivételével - egy választókerületnek számít, azaz településtípustól függetlenül nem kell külön listát állítaniuk a pártoknak. Csökkentették a kiosztható mandátumok számát is, az önkormányzatokban a 2006-os 901-hez képest most 424 képviselői hely szerezhető meg. A Policy Agenda szerint ez a rendszer a nagypártoknak kedvez.
MTI
Címlapon
Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
2012. február 09., 18:00
A görög pártoknak sikerült megállapodniuk az utolsó pillanatban az újabb megszorító csomag részleteiről, szabaddá téve az utat az újabb, 130 milliárd eurós mentőcsomag elől. Az IMF és a görög kormányfő így új alapon folyatják a tárgyalásokat. Kemény megszorítások jönnek. A tőzsdék a jó hír ellenére stagnálnak és az euró is csak átmenetileg pattant fel.
bazi nagy görög megszorítás
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
Legfrissebb híreink
- Nagyot üzleteltek a kanadaiak Kínában
- Leáll a bolgár áramexport a hideg miatt
- Pozitív diszkrimináció brit felsővezető nőknek
- Lefagytak: súlyos áramellátási nehézségek a Vajdaságban
- Nyártól új vezetőt kap a Pricewaterhouse Coopers
- Fejenként kétmillió dollárt kérnek a hajókatasztrófa túlélői
- Levették az NGM honlapjáról az államadósságmérőt
- Warren Buffet nem szereti a kötvénypiacot
- Olajembargó: fogy az élelem Iránban
- Honnan volt pénze a lakosságnak a végtörlesztésre?
- Tíz részvény, amibe érdemes befektetni a JPMorgan szerint
- Visszasírják a HR-esek a régi cafeteria juttatásokat
- Üveghangig gerjesztik a piacokat a görögök, jó napot zárt a forint
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Árfolyamgát: új szabályok, határidők - itt vannak a részletek!
- Már a Mekiben is fizethetünk SZÉP kártyával
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- KÖNYVELŐ–SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ - Budaörs Város Önkormányzata
- Credit Controller - Adecco
- Financial Derivatives Trader - GHF Kereskedelmi Kft.
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Financial Trainee - Financial Controlling - DIAGEO Üzletviteli Szolgáltatások Kft.





_fill_200x116.jpg)










