Csillagos ötös: új szállodák nyílnak Budapesten - képekkel

2010. március 01., 10:41

Visszaesés volt tapasztalható 2009-ben a turizmus területén, ennek ellenére a szállodafejlesztések nem álltak le, sőt új szereplők lépnek piacra idén

Bár visszaesés volt tapasztalható 2009-ben a turizmus területén, ennek ellenére a szállodafejlesztések nem álltak le, sőt 2010-ben is több új szereplő tervezi piacra lépését, a még válság előtt elkezdődött fejlesztéseknek köszönhetően. „A magasabb minőségi kategóriájú épületek értékállóbbnak bizonyultak, bár az árak visszaesése is inkább itt volt jellemző. A kihasználtság terén jobban szerepeltek az öt- és négycsillagos szállodák. A turisztikai célpontok közül pedig egyértelműen Budapest viszi még a pálmát a külföldi látogatók körében” – foglalta össze a hotelpiac helyzetét Balla Ákos, a Colliers International magyarországi irodájának értékbecslési és piackutatási üzletág-igazgatója.

A gazdasági világválság globálisan az idegenforgalom visszaesését eredményezte, és Magyarország turizmusát sem hagyta érintetlenül – a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt csökkent 2009-ben - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. A visszaesés 8 százalékos volt mindkét mutató esetében, ezen belül a külföldi vendégek száma jobban, míg a belföldi vendégeké kevésbé csökkent. A külföldi látogatók körében még mindig Budapest a legnépszerűbb célpont, az összes vendégéjszaka több mint fele itt kerül eltöltésre. A belföldi vendégek szempontjából a Balaton őrzi a vezető szerepét.

A budapesti szállodákat a külföldi vendégek nagyobb számú kiesése érzékenyebben érintette, így a legtöbb kategóriában a kihasználtság 10 százalékponttal alacsonyabb értéket mutat. Az átlagos szállodai kihasználtság Budapesten 49% volt 2009-ben, kategóriánként pedig a minőségi fokozatok függvényében alakult. Ennek köszönhetően a legkevésbé az ötcsillagos kategória kihasználtsága esett, a négycsillagos kategória kihasználtságának csökkenéséhez pedig az új hotelek átadása is egyértelműen hozzájárult.

Talmi csillogás?
Szállodai csillagok: a három néha egyet jelent
A szobaárak esetében is megtorpanás látható, összességében inkább stagnáltak, vagy enyhén csökkentek. Csökkenés leginkább a magasabb árkategóriákban volt tapasztalható. A stagnálás részben köszönhető a magas forint/euró árfolyamnak, valamint a szálláshelyekre kivetett áfa év közbeni csökkentésének. Mindent összevetve a budapesti szállodai szobaárak versenyképesnek számítanak a regionális versenytársakhoz képest: az átlagos szobaár Budapesten ötcsillagos szállodában 118 €, négycsillagosban 58 €, háromcsillagosban pedig 35 € volt.

A fejlesztések szempontjából kiemelkedőnek bizonyult Pécs, ahol több szálloda épül az Európa Kulturális Fővárosa programsorozathoz kapcsolódóan. Pécsen kívül vidéken főleg a gyógyfürdők közelében indultak meg szállodafejlesztések európai uniós támogatással.


Aprólékos munka - megújul a Klotild-palota
Klikk a képre és galéria nyílik!

„Budapesten ugyancsak több hotel átadására számíthatunk a 2010-es év során, leginkább a felsőbb hotelszegmensben. Ezen átadások első sorban a válság előtt elkezdődött fejlesztéseknek köszönhetőek. Ebben az évben várható többek között a négycsillagos Marriott Courtyard, az Alta Moda Fashion Hotel, az Eurostars Hotel és a Continental Hotel Zara szállodák átadása. Az ötcsillagos kategóriában a Thermal Hotel Rácz és a Buddha-Bar Klotild Palace készül a piac meghódítására. A fent említett szállodák önmagukban 1000 új szobával bővítik a budapesti hotelpiacot.” – zárta a Colliers International budapesti irodájának piaci áttekintését a hotel piac helyzetéről Szircsák Norbert, az értékbecslési és piackutatási üzletág elemzője.

Rövid és olcsó lesz a nyári vakáció
A németekben bíznak Pécsett
Fekete év után özönlenek majd ide a turisták
Az üdülési csekk hozta a bevételek harmadát
Harmadával kevesebb a konferencia

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook