Devizahitelesek: megalapították az eszközkezelőt, indulhat a mentés

2011. augusztus 30., 09:18

Elfogadták a Nemzeti Eszközkezelő alapító okiratát és megválasztották Csillag Tamást a Zrt. vezérigazgatójának. 2 milliárdból kezdődik meg a devizahitelesek mentése

Elfogadták a Nemzeti Eszközkezelő alapító okiratát és megválasztották Csillag Tamást a Zrt. vezérigazgatójának. 2 milliárdból kezdődik meg a devizahitelesek mentése.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Igazgatósága elfogadta a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. alapító okiratát, amelyben Csillag Tamást jelölte ki határozatlan idejű megbízatással vezérigazgatónak.

Csillag Tamás közgazdász, tíz éven át volt a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, azt megelőzően több befektetetési részvénytársaságnál vezető.
 
A társaság első felügyelő bizottsági tagjainak pedig Fürjes Balázs Zoltánt, Andrelli Tibort és dr. Müller Tibort választotta meg.

A 100%-os állami tulajdonú vállalat jegyzett tőkéje az MNV Zrt. részére a 1245/2011. (VII. 18.) kormányhatározat alapján átcsoportosított 2 milliárd forint költségvetési forrás eredményeként 100 millió forint, míg tőketartaléka 1,9 milliárd forint. A döntéssel megindul a NET cégbejegyzése.

A nemzeti fejlesztési miniszter tulajdonosi határozatban kérte fel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. megalapítására a szükséges forrás rendelkezésre állásától számított 30 napon belül, amelynek az MNV Zrt. 2011. augusztus 29-i igazgatósági ülésén eleget is tett.

Megveszik az adós lakását

Az irányadó kormányhatározatnak megfelelően tehát létrejön a Nemzeti Eszközkezelő, mint a kormányzati segítségek egyike, amely segíteni tud a bajba jutott lakáshitelesek közül is azoknak, akik már elveszítették otthonukat. NET segítséget tud nyújtani például úgy, hogy a bajba jutott adós lakását megvásárolja, és bérleti jogot kínál fel a volt tulajdonosnak.

A kormány már 2 milliárd forintot már átcsoportosított ahhoz, hogy az eszközkezelő zavartalanul meg tudja kezdeni működését. Az Eszközkezelő 2014. december 31-ig összesen legfeljebb ötezer ingatlant vásárol meg az eddigi kormánydöntés alapján, és kizárólag a jelzáloghitellel terhelt lakások megvásárlását bonyolítja le.

Hetek óta zajlik az a szakmai háttérmunka, amely alapján kialakul az is, hogy például a kényszerértékesítésre kiválasztott lakásokra milyen vételi árat alkalmaz a Nemzeti Eszközkezelő Társaság, alapelv, hogy a vételi ár megállapítása, a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor megállapított hitelbiztosítéki értékhez igazodik majd. És ugyancsak gőzerővel dolgoznak a minisztériumokban azon, hogy a zavartalan működés érdekében össze legyen hangolnia a kényszerértékesítésre kiválasztott lakások Nemzeti Eszközkezelő Társaság általi megvásárlásának a bírósági végrehajtás és a bírósági végrehajtáson kívüli értékesítés szabályai.

Amennyiben az Eszközkezelő által kínált megoldási lehetőségeket az adós nem jogosult igénybe venni, vagy a bérlővé vált korábbi adós nem képes fizetni a lakbért, illetve fedezni az ingatlan fenntartási költségeit, a Szociális Családiház-építési programmal, vagy az illetékes önkormányzat szociális bérlakásainak bevonásával oldható meg az adós lakhatása. A szociális családi házak építésére nem terjed ki a tevékenysége, azt, ahogy a kormány korábban már bejelentette a Belügyminisztérium végzi, mint beruházó.

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap

2012. május 25., 17:00
Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap

Görögországban leálltak a 130 milliárd eurós hitelprogramhoz kapcsolódó reformok - írta a Süddeutsche Zeitung. A német lap szerint az átmeneti kormány csaknem teljesen cselekvésképtelen, a februárban elfogadott hitelprogramhoz kapcsolódó előírásokat pedig egyáltalán nem tudja teljesíteni. Leállt például a privatizáció, ami önmagában is milliárd eurós nagyságrendű lyukat üt a költségvetésben.

Facebook