Egy nagy kérdőjellel fogadták el a költségvetést

2009. november 30., 21:08

Az Országgyűlés 201 igen, 179 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül elfogadta a 2010-es költségvetést. Bajnai gratulált Oszkónak

Az Országgyűlés 201 igen, 179 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül elfogadta a 2010-es költségvetést, amely 3,8 százalékos hiánnyal, 0,6 százalékos GDP-csökkenéssel és 3,9 százalékos inflációval számol. A jövő évi büdzsére egyetlen szocialista képviselő, Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester szavazott nemmel. A szavazás után Bajnai Gordon miniszterelnök gratulált Oszkó Péter pénzügyminiszternek

Warvasovszky Tihaméren kívül szintén nemmel voksolt négy szabad demokrata képviselő - Béki Gabriella, Gulyás József, Ikvai-Szabó Imre és Velkey Gábor -, 13 független képviselő, valamint a Fidesz-KDNP frakciószövetség összes jelenlévő tagja. A büdzsé elfogadását 187 szocialista és 13 szabad demokrata képviselő, valamint a független Császár Antal támogatta.

A "válságköltségvetés" 150 milliárd forinttal csökkenti jövőre a minisztériumok által felhasználható forrásokat, 40 milliárd forinttal a MÁV-támogatását, és hozzávetőleg 70 milliárd forintot von el az önkormányzatoktól, biztosítja a forrást a távhőáfa-csökkentéshez, miközben csupán a rendőrség és az Út a munkához program kap plusz támogatást. A büdzsét "rekordgyorsasággal" alkotta meg a kormány: a szokásosnál három héttel hamarabb nyújtották be, és december vége helyett novemberben fogadták el.
A kormány menet közben módosította a makropályát, de ez már nem érintette a büdzsé tételeit. Jövőre a korábban tervezett 0,9 helyett 0,6 százalékkal csökken a GDP, az infláció pedig 4,1 helyett jövőre 3,9 százalék lesz.

Magyarország oázis
Magyarország ebben a nehéz költségvetési helyzetben is az eurócsatlakozás kritériuma közelében tudja tartani az államháztartási hiányát - jelentette ki Oszkó Péter pénzügyminiszter a 2010-es költségvetés parlamenti elfogadását követően. A hétfői parlamenti sajtótájékoztatón jelen volt Bajnai Gordon miniszterelnök, Mesterházy Attila, az MSZP, valamint Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője.

Oszkó Péter úgy fogalmazott: az elfogadott költségvetés segíti az országot abban, hogy az
továbbra is a "stabilizáció oázisa" maradjon. Kiemelte: idén 3,9 százalékos, jövőre 3,8 százalékos lehet az államháztartási hiány, s ezt a Nemzetközi Valutalap és az Európai Unió is megerősítette.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a jövő évi büdzsé jelentős tartalékokkal rendelkezik.
Az elfogadott büdzsé 2010-ben 12.662,680 milliárd forint bevétellel, 13.533,026 milliárd forint kiadás mellett 870.346,2 millió forint hiánnyal számol; a kormány a büdzsé vitája alatt végig tartani tudta a "kőbe vésett" 3,8 százalékos hiánycélt. Jövőre az Egészségbiztosítási Alap bevételi főösszege 1.376,095 milliárd forint, míg kiadása 1.445,503 milliárd forint, a tervezethez képest 18 millió forinttal nagyobb, 69.408,3 millió forintos hiányt vár az alapban a kabinet. A Nyugdíjbiztosítási Alap egyenlege nullszaldós, mivel a bevételi főösszeg azonos a kiadási főösszeggel, azaz 2.934,401 milliárd forint.

A büdzsé a júniusban meghozott, jövőre életbe lépő adóváltoztatásokkal csökkenti az összadóterhet, és hozzávetőleg 700 milliárd forintot csoportosít át a munkát terhelő adók irányából a fogyasztást és a vagyont terhelő adók irányába; a kormány úgy számol, hogy 2010-ben 400 milliárd forinttal kevesebb folyik be az adóbevételekből az állam kasszájába a gazdasági visszaesés, a vállalkozások veszteségessége és a fogyasztás visszaesése miatt. A költségvetés 18 milliárd forintos fedezetet biztosít jövőre ahhoz, hogy a távhő-áfa az 5 százalékos kulcsba kerüljön.

A költségvetés jelentős megtakarításokat is tartalmaz, ezek egy részéről szintén júniusban hoztak törvényt, ide tartozik egyebek között a nyugdíjrendszer átalakítása, a 13. havi nyugdíj, a közszféra 13. havi bérének megszüntetése, a lakásépítési támogatás, a táppénzkiadások átalakítása, a gáz- és távhőtámogatás fokozatos kivezetése.

A központi költségvetés, azaz a minisztériumok - amelyekben továbbra is életben van a létszámstop - jövőre körülbelül 150 milliárddal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, mint idén; de megmarad az Út a munkához program és 13 milliárd forintos plusz támogatást kap, a rendőrség pedig kétmilliárd forintos többletforráshoz jut.

A közösségi közlekedés 40 milliárd forinttal kap kevesebbet 2010-ben, 29 és fél vonalon megszűnik a vasúti közlekedés; az önkormányzatok pedig nettó 70 milliárd forinttal kevesebb pénzt kapnak.

Bár a kormány 120 milliárdos önkormányzati forráskivonást jelzett az IMF-nek nyáron küldött szándéknyilatkozatban, az MSZP-vel való egyeztetésekben végül ez az összeg nettó 85 milliárd forint lett, végül pedig - a gyermekétkezetés normatívájáról szóló megegyezés miatt, amely 17 milliárdba "került" - 70 milliárd forintra csökkent, amelyből 50 milliárd forintot tesz ki a kizárólag hazai forrásokból álló fejlesztések leállítása.

A 2010-es költségvetés 98,6 milliárd forintos stabilitási tartalékot tartalmaz - ez mintegy 20 milliárd forinttal több, mint az eredeti előterjesztésben volt -, az általános céltartalék 57,3 milliárd forint lesz jövőre, ez 10 milliárd forinttal lett több az eredeti elképzeléshez képest, a kamatkockázati tartalék 50 milliárd forintot tesz ki jövőre.

A céltartalék 33 milliárd forint lesz - ez az összeg az eredeti előterjesztésben 125 milliárd forinttal szerepelt -, ennek rovására könyvelték el a különféle, a parlamenti vita során lezajlott megállapodásokat, közte a gyermekétkeztetés eredeti normatívájának megtartását, a kórházak finanszírozását, illetve ez nyújtott fedezetet a jövő évi távhőáfa-csökkentéshez is.

A büdzsé egyetlen nyitott tétele a vagyonadó maradt, mert az Alkotmánybíróság csak jövőre dönt arról, hogy ez a lépés összhangban van-e az alaptörvénnyel.

Bajnai: aki felrúgja a büdzsét, a jövőt árulja el
Az SZDSZ megszavazza a büdzsét
Szavaznak a büdzséről - felemel vagy mélybe lök?
"Gyurcsány trükkjei" a 2010-es költségvetésben?
A nagycsaládosok szerint adóval büntetik a gyermekeset
Már a középosztályban is pusztít a válság

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook