A Századvég Gazdaságkutató szakértői szerint a kívülről várt segítség újabb adósságokat hozhat
Az IMF és az EU-delegációval megszakadt tárgyalások és Orbán Viktor kormányfő azon nyilatkozata után, hogy ősszel befejeződik az IMF-fel való hitelezési kapcsolat, éles kritikák fogalmazódtak meg szakértői körökben a kormány magatartásával szemben - emlékeztet szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Századvég Gazdaságkutató.
A kritikákat négy pontban foglalta össze a gazdaságkutató:
1. Az IMF-fel való szakítás rövid távon jelentős költségeket jelent az ország számára: a forint árfolyama gyengül, ez még nehezebb helyzetbe hozza a devizaadósokat (beleértve a költségvetést is), a kamatláb és a kamatfelár növekszik, tehát az államadósság terhei növekszenek, leminősíthetik az országot, ami jelentősen megnehezíti az újabb államkötvények kibocsátását - írja a Századvég.
2. A szakrtők szerint súlyos hiba befejezettnek nyilvánítani az IMF-fel való kapcsolatot, hiszen vissza kell fizetni a felvett hiteleket, illetve folyamatosan további külső forrásokra van szükség, amelyeket a legkedvezőbben az IMF révén tudja elérni az ország.
3. Mint a Századvég gazdaságkutató írja: "felesleges az IMF-re haragudni, ő csak jót akart az országnak, csupa olyan dolgot követelt meg, amely az országnak is érdeke lenne: az államháztartási hiány további csökkentése, a szerkezeti reformok elindítása, az állami vállalatok támogatásának csökkentése, a nagy elosztási rendszerek reformja, stb."
4. A parlament által megszavazott bankadó eltúlzott méretű és rossz konstrukciójú, ezért rontja a növekedési esélyeket, a hitelezés megdrágulásához vezet - írják a Századvég szakértői.
A négy pontból az első helytálló: a tárgyalások megszakadása és az IMF kitessékelése rövidtávon súlyos terheket ró az országra - jegyzi meg az intézet. Éppen ezért a magyar kormánynak minden energiáját arra kell összpontosítania, hogy miként tudja pénzügyileg menedzselni a következő fél- egy esztendőt. Az eddig is igen szűkös mozgástér most még jobban beszűkül, tehát további egyensúlyjavító intézkedésekre van szükség a 29 ponton túl is. Továbbá új finanszírozási forrásokat kell keresni a világban, elsősorban a feltörekvő országokból - áll a közleményben.
A Századvég szerint a második pont vonatkozásában azonban nincs igazuk a kritikusoknak. Az ország alapvető érdeke, hogy középtávon saját lábra állítsa a gazdaságot, hogy ne legyen szükség folyamatosan külső források bevonására. Ehhez elsősorban a költségvetés elsődleges szintű többletét kell elérni, hogy az adósságállomány csökkenthető legyen. Emellett a növekedés súlypontját a hazai tulajdontöbbségű vállalkozásokra kell helyezni, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya ne generáljon újabb adósságokat. Csak a pénzügyi stabilitás és önállóság bázisán képzelhető el sikeres gazdasági modernizáció és felzárkózás - olvasható a Századvég közleményében.
Az IMF stabilizációs és modernizációs programjainak értékelése több ezer oldalra tehető. Sokan, sokféleképpen értékelték, többek között olyan Nobel-díjas közgazdászok is súlyos kritikával illették az IMF szakmai programjait, mint J. Stiglitz vagy P. Krugman. Érdemes azonban egy tényt hangsúlyozni: eddig még egyetlen ország sem hajtott végre sikeres stabilizációt és felzárkózást az IMF tanácsai és felügyelete mellett - hívja fel a figyelmet a Századvég. A washingtoni konszenzus és a magánnyugdíj-pénztárak elhibázott koncepcióját maguk az érintettek is beismerték. Mindazonáltal a nagy elosztási rendszerek reformját haladéktalanul meg kell kezdenie a kormánynak, mert a hiányok további finanszírozására nincsen mód.
A bankadó lényegesen nem rontja a gazdasági növekedés esélyeit, mert a kereskedelmi bankok nem játszottak meghatározó szerepet a hazai kis- és középvállalkozások finanszírozásában - írják a Századvég szakértői. Bár a terhek áthárításával rövidtávon növelhetik a klienseik anyagi terheit, összességében nem tudják befolyásolni a növekedés trendjét. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a vállalkozások hitelhez juttatását a kormánynak meg kell oldania, országos bankhálózat kialakításával, hitelszövetkezetek létrehozásával és a magánnyugdíj-pénztárak megtakarításainak célirányos átirányításával - olvasható a közleményben.
Összességében a Századvég úgy értékeli a helyzetet, hogy a kormány elszánta magát a gazdasági talpra állás programjának megvalósítására. Ez a program rövidtávon komoly terheket és áldozatokat jelent, éppen ezért csábítónak tűnhet, hogy a biztonságos IMF védernyő alá bújjon ismét az ország. A gazdaságkutató azonban felhívja a figyelmet: nem szabad elfelejteni az elmúlt negyven év tapasztalata alapján a kívülről várt segítség és tanácsok újabb adósságokat okoztak és egy állandósult restrikciós spirálba torkoltak, amely ellehetetlenítette a felzárkózás és modernizáció célkitűzéseit. Az egyre erősödő nemzetközi pénzügyi nyomás egyben lehetőség is a gazdasági ügyeink tisztába tételére - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Privátbankár
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
- Az vezetheti a BKV-t, akit felmentett az ügyészség
Legfrissebb híreink
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
- Az vezetheti a BKV-t, akit felmentett az ügyészség
- A görög szavazás utáni eufória hajtja a piacokat
- Idei leggyengébb hetén van túl az arany
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Pénzügyi referens - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- Gazdasági elemző - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.





_fill_200x116.jpg)










