Görögország kész a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordulni segítségért, ha az uniós társállamok nem adják meg számára a várt pénzügyi támogatást
A görög kormány 4,8 milliárd euró értékű - a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő - költségvetési szigorításról döntött. Ez a harmadik megszorító csomag azóta, hogy fény derült a görög költségvetés valós helyzetére, vagyis arra, hogy az államháztartási hiány tavaly megközelítette az éves GDP-érték 13 százalékát.
Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök közölte: Görögország megmutatta, hogy képes nehéz döntésekre, most pedig várja Európa támogatását, ami "a megállapodás másik fele".
Papandreu ugyanakkor a kabinetülésen kijelentette, hogy ha az EU-partnerek nem tudnak megfelelő támogatást nyújtani, Görögország az IMF-hez fordulhat "vészhitelért" - írta a csütörtöki Financial Times egy görög kormánytisztviselőt idézve.
Londoni elemzők szerint azonban nem biztos, hogy Görögország valóban a valutaalap segítségét akarja kérni. Az Eurasia Group nevű globális politikai kockázatelemző és tanácsadó csoport a görög intézkedések bejelentése után kiadott londoni gyorselemzésében azt írta: az IMF "időnkénti felemlegetése" Görögország részéről - és Papandreu tervezett washingtoni útja is - inkább a görög alkupozíció javítására szolgál az euróövezeti hatóságokkal szemben. Mind Athén, mind az euróövezet valójában szívesen kihagyná az IMF-et a kialakult helyzet rendezéséből - vélték az Eurasia Group londoni elemzői.
Hasonló véleményt közölt nemrég a The Economist című vezető brit gazdasági-politikai folyóirat. A lap egyik legutóbbi kiadásának elemzése szerint az uniós illetékesek "elborzadnak" attól a gondolattól, hogy esetleg az IMF-hez kell fordulni Görögország kisegítése végett, mivel ez "megalázó lenne Európa számára ... az euró hírneve forog kockán".
Az EU készséggel együttműködött a valutaalappal, amikor Magyarország, Lettország és Románia kisegítéséről volt szó, de ezek az országok még nem tagjai az euróövezetnek. Ha azonban Görögország szorulna IMF-mentőakcióra, az rávilágítana arra, hogy milyen gyenge a költségvetési lazaságok megakadályozását célzó euróövezeti mechanizmus - állt a The Economist írásában.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő minapi londoni helyzetértékelő telekonferenciáján ugyanakkor az hangzott el, hogy a megrendült helyzetű valutauniós tagok felkarolásának "értelmes módja" lenne az IMF igénybevétele, mivel az euróövezeten belül nincs meg a jogi mechanizmus valamely tagállam pénzügyi megsegítésére.
A Fitch szakértői hangsúlyozták, hogy az euróövezet nem költségvetési unió, költségvetési szempontból a nemzeti szuverenitásra épül, és arra az elvre, hogy az adósságszolgálat terheit az adott ország - és nem más tagállamok - adófizetőinek kell állniuk.
Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Moody´s Investors Service nemrégiben kiadott londoni elemzése szerint azonban "nehéz elképzelni", hogy azok a kormányok, amelyek Magyarországot és Lettországot is kisegítették, szükség esetén megtagadnák a likviditási támogatást egy euróövezeti tagállamtól.
A szakadék széléről jönnek vissza a görögök
Háborús állapotok Görögországban
Görögország "a nemzeti túlélés harcát vívja"
A görögök belefulladnak a korrupcióba
Rájár a rúd a görögökre: mehetnek a Bíróságra is
MTI
Címlapon
Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
A görög parlament holnap szavaz az EU által kirótt, korábban a politikai pártok által elfogadott további megszorító intézkedésekről. Ha a parlament is jóváhagyja az intézkedéseket, akkor vélhetően megnyílnak Görögország előtt a csapok, és megkapja újabb, 130 milliárd eurós mentőcsomagját.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
Legfrissebb híreink
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Orbán: higgadt, nyugodt tárgyalásra van szükség az unióval
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
- A görög bizonytalanság mérgezte a piaci hangulatot
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Megint üzent a bankoknak Lázár János
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma





_fill_200x116.jpg)










