Halottnak a csók: a karácsonyi szezon nem oszt, nem szoroz

2009. december 08., 13:16

A legutolsó előrejelzések szerint a háztartások fogyasztása mintegy 7 százalékkal esik vissza a tavalyi évhez képest, emellett pedig a megvásárolt áruk és szolgáltatások körében is jelentős szerkezetváltásnak lehettünk tanúi. A háziasszonyok a pénzük helyett inkább az idejükből áldoznak többet, vagyis a rendelkezésükre álló szűkebb forrásból gazdálkodva a legtöbbet igyekeznek kihozni

A legutolsó előrejelzések szerint a háztartások fogyasztása mintegy 7 százalékkal esik vissza a tavalyi évhez képest, emellett pedig a megvásárolt áruk és szolgáltatások körében is jelentős szerkezetváltásnak lehettünk tanúi. A háziasszonyok a pénzük helyett inkább az idejükből áldoznak többet, vagyis a rendelkezésükre álló szűkebb forrásból gazdálkodva a legtöbbet igyekeznek kihozni, és a legjobb áron hozzájutni a termékekhez – derül ki a GfK Hungária adataiból.

Az elmúlt félév a Trading down (termékszerkezet változás, az olcsóbb termékek irányába való elmozdulás) jegyében telt el és ez tulajdonképpen nemcsak a kiskereskedelmi szektorra érvényes megállapítás, hanem az egész magyar gazdaságra. A legutolsó előrejelzések szerint a háztartások fogyasztása mintegy 7 százalékkal esik vissza a tavalyi évhez képest, emellett pedig a megvásárolt áruk és szolgáltatások körében is jelentős szerkezetváltásnak lehettünk tanúi. Az erőteljesen megcsappant vásárlóerő és a makacsul kitartó válság jelentős kihívásokat hozott a fogyasztók számára.

A GfK Hungária elemzői már szeptember elején jelezték a vásárlási szokások változásának várható irányait. A háziasszonyok a pénzük helyett inkább az idejükből áldoznak többet, vagyis a rendelkezésükre álló szűkebb forrásból gazdálkodva a legtöbbet igyekeznek kihozni, és a legjobb áron hozzájutni a termékekhez. A vásárlók először a megvásárolt jószágok mennyiségéből adtak le, bár a minőséget próbálták megőrizni. Amikor erre már nem volt lehetőségük, elkezdtek az olcsóbb termékek irányába fordulni.

„Számomra a legnagyobb tanulsága ennek az időszaknak az, hogy a háztartások fogyasztási szokásai olyan módon rendeződnek vissza, hogy a rendszerváltás óta vágyott állapotot, egy modern fogyasztási szerkezetet véleményem szerint csak 10-15 éves távlatban leszünk képesek elérni” – mondta el Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója.

Élet a zselés után: Nagy Szaloncukor-teszt
Ismét az évezred eleji szinten van az élelmiszer – teljes fogyasztáson belüli – aránya, és a minőségi élet megéléséhez tartozó kiadások nem hogy nem emelkedtek az elmúlt egy évben, hanem még egy viszonylag alacsony szintről tovább csökkentek. A szabadidővel kapcsolatos kiadások, vagy a mobilitásra fordított összegek apadása semmiképpen sem jó jel a fogyasztási ipar szereplői számára.

A szakértők rámutatnak, hogy a negyedévente mért, a háztartások várakozásait számszerűsítő Vásárlási Hajlandóság Indexe, valamint a tényleges költések alakulása az elmúlt időszakban együtt mozgott, vagyis a vásárlási kedv változása megmutatkozott a napi fogyasztási cikkekre fordított összegek alakulásában.

A Vásárlási Hajlandóság Indexe jóval a tavaly ilyenkor tapasztalt érték alatt van (109 pont szemben a 145 ponttal), és ez nyilvánvalóan rányomja majd a bélyegét a tényleges vásárlásokra. Elemzők szerint az elmúlt évek tendenciáinak tükrében szinte bizonyos, hogy a kereskedelemben az év közben elszenvedett hiányt még a karácsonyi szezonban sem tudja kompenzálni a piac.

A magyarok negyede nem vásárol ajándékot
A londoni üzleteknek mesés lesz a karácsony 
Akik nem bírnak leállni most sem a vásárlással
Írjuk rá a blokkra az eladó ígéretét

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook