Megszavazta Strasbourgban az Európai Parlament az új összetételű Európai Bizottságot, így hivatalba léphet az unió új, teljes felhatalmazású végrehajtó testülete
Megszavazta kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) az új összetételű Európai Bizottságot, így több, mint három hónappal azután, hogy lejárt az előző bizottság mandátuma, hivatalba léphet az unió új, teljes felhatalmazású végrehajtó testülete.Az új Európai Bizottságban - miként az előzőben is - minden EU-tagországot egy személy képvisel. A testület elnöke továbbra is José Manuel Barroso, jobbközép irányzatú portugál politikus. A biztosi testület magyar tagja Andor László, a foglalkoztatási és szociális ügyek tárcájának irányítója.
A 736 tagú EP-ben 488-an szavaztak igennel, 137-en nemmel, 72-en pedig tartózkodtak. Az előző összetételű Barroso-bizottságot 2004 novemberében 449 igen, 149 nem szavazattal, 82 tartózkodás mellett választották meg. A képviselők csak a testület egészéről szavazhatnak - az egyes biztosjelöltekről nem -, és az elfogadáshoz egyszerű többségre van szükség.
Igennel szavaztak a legnagyobb politikai pártcsaládok: a jobbközép néppártiak, a szocialisták és szociáldemokraták, valamint a liberálisok. A néppártból kivált konzervatívok tartózkodtak. A testület ellen szavaztak - teljesen eltérő okokból - a radikális euroszkeptikusok és a több európai szolidaritást szorgalmazó zöldpártiak, miként a szocialistáknál balosabb frakció tagjai is.
| Bajnai Gordon miniszterelnök telefonon gratulált Andor László új magyar európai uniós biztosnak, miután az Európai Parlament kedden megszavazta az új összetételű Európai Bizottságot. A kormányszóvivői iroda közleménye szerint Andor László kiemelt fontosságú, a gazdasági válság leküzdése szempontjából meghatározó jelentőségű tárcát vezethet a foglalkoztatási, szociális ügyi és esélyegyenlőségi biztosként. |
Az írásbeli eljárás azt jelenti, hogy amennyiben a kormányoknak megerősítés végett megküldött irattal szemben pontosan meghatározott időpontig egyetlen kormány sem emel kifogást, a dokumentumot hivatalosan megerősítettnek tekintik. A bizottságról történt szavazás előtt a parlament állásfoglalást fogadott el az EP és az Európai Bizottság viszonyát szabályozó intézményközi keretmegállapodásról.
Örömét fejezte ki Andor László, az új Európai Bizottság magyar tagja, hogy az Európai Parlament jóváhagyta a bizottság testületét. A strasbourgi plenáris voksolás után a helyszínen nyilatkozva a magyar biztos kiemelte: a voksolás pozitív kimenetele azért volt fontos, mert az Európai Unió előtt álló nehéz kihívások miatt az új bizottságnak sürgősen munkába kell állnia.
A portfóliójához közvetlenül kapcsolódó, első legfontosabb feladatnak Andor László az új, tízéves átfogó gazdasági program, az EU2020 előkészületeit nevezte.
Zöldet kaphat Barroso új bizottsága
Az európaiak harmada labdába se tud rúgni
Két hét múlva felállhat az új Európai Bizottság
Szabálysértési eljárásokról döntött Brüsszel - mi is érintettek vagyunk
Csak így tovább - mondja az Unió
MTI
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Legfrissebb híreink
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok





_fill_200x116.jpg)










