Idén is elfelejthetjük a fizetésemelést

2010. április 23., 07:56

A magyarországi vállalatok 45 százaléka tavaly sem emelt bért, és 43 százalékuk idén sem tervezi - derül ki a DGS Global Research és az Ernst and Young közös felméréséből

A magyarországi vállalatok 45 százaléka tavaly sem emelt bért, és 43 százalékuk idén sem tervezi, ugyanakkor az idén bérfejlesztést végrehajtani szándékozók között is jelentős a szórás - derül ki a DGS Global Research és az Ernst and Young közös felméréséből.

Az idén bérfejlesztést tervező cégek között is jelentős a szórás, hiszen egyaránt előfordul 1 százalék alatti tervezett emelés is, de vannak olyan munkáltatók is, amelyek 10 százalék feletti bérfejlesztésről gondolkodnak. "A bérolló tehát nyílik, és ehhez, illetve a bizonytalansághoz hozzájárulnak például a cafeteria terén megnyilvánuló szórások is" - mondta Dara Péter, a DGS ügyvezető igazgatója.
   
Hozzáfűzte: a béren kívüli juttatásokat cafeteria keretében nyújtó cégek között ugyanis 2009-ben óriási különbségek alakultak ki. Volt olyan vállalkozás, amely mindössze 9 ezer forint/év/fő mértékben biztosított cafeteria keretet, addig akadt olyan is, amely 1 millió forint/év/fő összegű béren kívüli juttatási csomagot nyújtott minden munkavállalójának.
   
A nehéz gazdasági körülmények közepette sokan nemhogy nem emelték idén a bérszinteket, vagy befagyasztották, hanem csökkentették is azt - mondta Dara Péter. Az ügyvezető igazgató szerint emiatt több ágazatban akár jelentős bérkülönbségek keletkeztek. A vállalatvezetők, a pénzügyi igazgatók és a HR menedzserek gondban vannak, hogy egyes munkakörökben milyen mértékű jövedelemcsomagot adjanak például az újonnan belépő munkavállalóknak - fűzte hozzá.
  
Az első félévi megalapozott vezetői döntéseket megkönnyítendő a DGS  Global Research országos bérfelmérést indított, amelyben feltárja, hogy miként módosultak a magyarországi jövedelmi viszonyok az egyes konkrét munkakörökben vagy munkakör-csoportokban - közölte Dara Péter.

Hathavi bérrel lépnek le a miniszterek
Egy éve várnak fizetésükre a szörpgyár dolgozói
Vastagabb volt az év végi jutalomboríték

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook