IMF: kétszer akkorát fog zuhanni Magyarország

2009. október 01., 12:28

Az idei évre és 2010-re is a korábban jelzettnél nagyobb gazdasági visszaesést jósol Magyarországnak a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF 3,3 százalékról 6,7 százalékra módosította a bruttó hazai össztermék idei évi visszaesésére vonatkozó előrejelzését

Az idei évre és 2010-re is a korábban jelzettnél nagyobb gazdasági visszaesést jósol Magyarországnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a korábban jelzettnél gyorsabb ütemű világgazdasági fellendülést helyezett kilátásba, Magyarország számára viszont a tavasszal becsültnél nagyobb visszaesést jósolt csütörtökön megjelent előrejelzésében, amelyben felhívja a kormányok figyelmét az ösztönző programok túl korai lezárásának veszélyeire.

Az elemzés szerint a kilábalás megkezdődött, a globális élénkülést a gyors ázsiai fordulat vezeti. 2010-ben 3,1 százalékos világgazdasági növekedés várható, leginkább a nagy fejlődő országok, mint India és Kína fellendülésére támaszkodva. Legutóbbi, áprilisban készített előrejelzésében az IMF 2,5 százalékos növekedéssel számolt. 2009-re az IMF 1,1 százalékos visszaesésre módosította korábbi 1,4 százalékos visszaesést jelző prognózisát.

Az IMF szerint a világgazdaság már emelkedő pályán van, Franciaország, Németország és Japán már hivatalosan is kilábalt a recesszióból.

Magyarországnak viszont az idei évre és 2010-re is a tavaszi prognózisban szereplőnél nagyobb gazdasági visszaesést jósol a Nemzetközi Valutaalap. A szervezet frissített előrejelzése egybevág a magyar kormány várakozásaival. Az IMF az áprilisban valószínűsített 3,3 százalékról 6,7 százalékra módosította a bruttó hazai termék (GDP) idei évi visszaesésére vonatkozó előrejelzését, 2010-re pedig 0,4 százalék helyett 0,9 százalékos csökkenést tart valószínűnek.

A 12 havi átlagos infláció idén 4,5 százalék, jövőre 4,1 százalék lehet Magyarországon - áll az elemzésben. Az évente kétszer - tavasszal és ősszel - összeállított jelentés (World Economic Outlook) legutóbbi kiadásában az IMF a fogyasztói árindex kedvezőbb alakulását valószínűsítette: 2009-re 3,8 százalékos, 2010-re 2,8 százalékos inflációt jósolt.

Az év végén a növekedési zónába kerül Közép- és Kelet-Európa a Raiffeisen Centralbank Österreich vezető elemzői szerint. Az első félévi visszaesés után a harmadik negyedév trendfordulónak bizonyulhat és a negyedik negyedévtől valószínűleg ez a térség is csatlakozik a globális konjunkturális javuláshoz. Magyarországot illetően jövőre a gazdaság stagnálásával számolnak, 2011-ben pedig a reálértéken vett GDP 3 százalékos növekedésével.
Ugyanakkor javulás várható a folyó fizetési mérleg hiányát tekintve. A deficit idén a GDP arányában 2,9 százalék lehet, szemben az áprilisban jelzett 3,8 százalékkal, 2010-re pedig 3,3 százalékos hiányt vár most az IMF a hat hónappal korábbi 3,4 százalék helyett.

Az IMF az euróövezet 0,3 százalékos növekedését jósolja 2010-re, a tavasszal becsült 0,3 százalékos csökkenés helyett. Idén 4,2 százalékkal csökkenhet az övezet gazdasága, szemben a korábban jelzett 4,8 százalékos visszaeséssel.

Németország, a legnagyobb európai nemzetgazdaság jövőre 0,3 százalékkal növekedhet,
az idei 5,3 százalékos visszaesés után. Franciaországban 0,9 százalékos növekedés várható 2010-ben, az idei visszaesés pedig viszonylag mérsékelt, 2,4 százalékos lehet. Növekedési pályára lép Kelet-Európa is 2010-ben, de az IMF szerint a növekedés üteme a tőkehiány miatt elmarad majd a többi fejlődő térség bővülésétől. A növekedési ütem a régión belül is eltéréseket mutat majd. A Baltikum 2010-ben is recesszióban marad, Lengyelország ellenben 2,2 százalékos növekedésre számíthat. Az eurózónán kívül Nagy Britannia gazdasága az idei második félévben már növekedési pályára lép, 2010-ben 0,9 százalékos növekedési ütemet ér el az idei 4,4 százalékos csökkenés után.

Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!

GYIA: közel sincs még vége a krízisnek
Megszaladt a kormányzati szektor hiánya
Jövőre már csak alkalmi munkából is élhetünk
"A Fidesz is ezt fogja csinálni"
Válságkezelés: hamarosan visszanyal a fagyi?

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

2012. május 25., 19:14
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?

Facebook