Legalábbis, hogy miként kellene kiszámolni. Mivel Magyarországon nincsen központi szabályozás az ingatlan értékbecslésre, a gyakorlatban jobbára a banki értékszámításra támaszkodnak az érintettek, illetve néhány jogszabály nyújthat némi támpontot. Ez a hiányosság egy sor problémához vezet, az eltörölt "ingatlanadó" pedig jogszabályok sorának megalapozottságát teszi kérdésessé
Az ingatlan értékbecslésre nincs egységes tartalmú jogi szabályozás, így a bankok szabályai pótolják a hiányt, továbbá megoldatlan az is, hogy az energiatanúsítvány fokozata miképpen hat ki az ingatlan értékére - mondta Kardos Kázmér az Ingatlanosok Magyarországi Érdekképviseleti Egyesületének (IME) elnöke egy ingatlan-szakmai konferencián pénteken Budapesten.A Magyar Ingatlan Tanács (MIT), valamint az IME által rendezett konferencián Kardos Kázmér azt kifogásolta, hogy több olyan jogszabály is létezik, amelyek az értékbecsléshez adnak támpontokat, de ezek nem egységesek. Példaként azt az idei földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri rendeletet említette, amely a termőföld értékbecslőket csak akkor ismeri el, ha szerepelnek a minisztérium névjegyzékében.
| Ellenőrizhető-e, ami a vagyonadóból megmaradt? |
Kardos Kázmér hiányolta az egységes ingatlan adatbázist, véleménye szerint az állam, az illetékhivatali adatokból hozhatna létre ilyet.
Jó üzlet volt eladni a Postapalotát? |
Az Alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett ingatlanadóval kapcsolatban kifejtette, hogy a testület által kifogásolt forgalmi érték alapú adózás további kérdést vet fel: miért nem alkotmányellenes az illeték-, a számviteli, a kártalanítási és még egy sor törvény, amikor azok is a forgalmi értékkel operálnak. Véleménye szerint az ingatlanadót számított alapon, kivetéssel kell megállapítani, és azt levonhatóvá kell tenni a személyi jövedelemadóból, illetve cégeknél a helyi iparűzési adóból.
Jövőre nem építünk új lakásokat
Ipari ingatlanok: vége az alkudozásnak
Kifulladásig: olcsó de igényes lakásokat keresünk
Meghökkentő: Budapesten jobb, mint New Yorkban?
Idén sem lesz csoda az ingatlanpiacon
Épül a milliárdos bankszékház
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Legfrissebb híreink
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)










