A francia külügyminiszter szerint a Görögország pénzügyi támogatására kidolgozott nemzetközi program "semmit nem garantálhat" a válság továbbterjedése ellen.
"Senki nem garantálhat semmit, főleg nem ebben a helyzetben, amikor a piacok folyamatosan támadnak" - mondta vasárnap a francia diplomácia vezetője az Europe 1 francia kereskedelmi rádióban arra a kérdésre válaszolva, hogy továbbra is fennáll-e annak a kockázata, hogy a pénzügyi válság továbbterjedhet Portugáliára és Spanyolországra.
"De olyan országokat említett, amelyeknek nem ugyanazok a gondjai, mint Görögországnak. Az alapproblémák nem összehasonlíthatók" - mondta az újságírónak Kouchner.
Véleménye szerint abba kell hagyni az "europesszimizmust, mert "Európa működni fog". "Európa válságról válságra fejlődik" - hangsúlyozta a külügyminiszter.
"Ami ebben az egész ügyben nagyon kellemetlen, sőt elviselhetetlen, az az, ahogy a kamatok változnak és ahogy a hitelminősítők dolgoznak. Ezt Franciaország már többször jelezte, a köztársasági elnök többször felvetette, hogy meg kell változtatni a rendszert" - hangsúlyozta Kouchner.
A külügyi tárca vezetője elismerte, hogy Franciaország "valahol önmagért harcol", azért, hogy elkerülje, hogy vele is megtörténjen az, ami Görögországgal.
"Mindannyian hittük abban, hogy Görögországot politikailag integrálni kell és mindannyian hittünk abban, hogy az (uniós) bővítés szükséges ... Most sürgős a helyzet és az európai morál azt követeli meg, hogy megmentsük Görögországot" - fogalmazott Kouchner.
A görög ígéretek áldozata lesz a nyugdíj is
Görögország még nincs kisegítve a hitellel
Nagy árat fizetnek a görögök a hitelért
Vihar előtti csend Athénban?
Görögország berántja a szomszédait?
Tőzsde: emelkedést hoztak a görögök
Ma vagy holnap pont kerül a görög-ügy végére
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanish-Portuguese speaking Accounts Payable Analyst - Exact Solutions Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)










