Az OÉT-en a hétvégi hazautazási költségtérítésről folyt a vita: a munkavállalók havi 40 ezer forintot szeretnének, a munkaadók csak 25 ezret adnának
A szakszervezetek havi 40 ezer forintos költségtérítést tartanak szükségesnek a dolgozók hétvégi hazautazásához, a munkaadók 25 ezer forintban határoznák meg a mértéket - hangzott el az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén.A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítéséről készülő kormányrendeletről nem alakult ki vita, mivel mind a szakszervezeti, mind a munkáltatói oldal elfogadhatónak tartja a 86 százalékos mértéket.
Ugyanakkor az európai uniós munkavállalás szükségessé tette a hétvégi hazautazás újraszabályozását. A kormányrendelet tervezete ezt a költségek 86 százalékában, illetve maximum havi 40 ezer forintban rögzítette, amivel a szakszervezetek egyetértettek, a munkáltatói oldal viszont csak havi 25 ezer forintot tart elfogadhatónak.
Módosítanák a sztrájktörvényt
A sztrájktörvény módosítását, esetleg magatartási kódex megalkotását kezdeményezi a munkaadói oldal a múlt heti BKV-sztrájk után, a szakszervezetek az OÉT-en belül kívánnak erről tárgyalni. A múlt héten kijátszották a sztrájktörvényt, a törvény védtelen, s így nem képes óvni a biztonságot, védeni a köznyugalmat - jelentette ki Dávid Ferenc. A VOSZ főtitkára hozzátette: vannak akik visszaélnek e törvény demokratikus, megengedő szellemével.
Dávid Ferenc - hangsúlyozva, hogy a munkaadói oldal továbbra is tiszteletben tartja a munkavállalók sztrájkhoz való jogát - ismertette az oldal módosító indítványát.
A munkaadói oldal újraszabályozná a még elégséges szolgáltatások biztosításának kötelezettségét, annak feltételrendszerét, körét és mértékét. Azt szeretnék, hogy a módosítás konkrét formában rögzítse a munkabeszüntetés kezdetének és végének bejelentési és betartási kötelezettségét, beleértve azt az esetet is, ha a sztrájk határozatlan időre szól. Tisztázni kell a szolidaritási sztrájk megkezdésének és gyakorlásának körülményeit, és a módosításban rögzíteni kell a sztrájkjoggal való visszaélés alapeseteit.
Dávid Ferenc szerint a módosítás végződhet egy OÉT-en belüli megállapodással, s ha azt a felek betartják, akkor értelmét veszti a törvénymódosítás.
A magyar sztrájktörvény közepesen szabályozó törvény - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, aki egyben óvta az OÉT tagjait attól, hogy minősítsék a BKV-sztrájkot. "Az OÉT-nek komoly társadalmi felelőssége van, meg kell vizsgálnia az elmúlt húsz év, illetve az elmúlt hetek tapasztalatait" - fogalmazott, és figyelmeztetett arra is, hogy sem a munkavállalóknak, sem a munkáltatóknak nem szabad összekeverniük a sztrájk során megfogalmazott követelést az elégséges szolgáltatás kialakításával.
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke szerint is az OÉT keretein belül kell tárgyalni a sztrájk újraszabályozásáról.
A kormány, tiszteletben tartva a munkavállalók sztrájkhoz való jogát, javasolja, hogy egy hónapon belül az OÉT plenáris ülése elé kerüljön a módosítási javaslat - mondta Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.
Kétezer forinttal több lesz a minimálbér
Minimálbér: 76 ezret ajánlottak a munkavállalók
Marad a korengedményes nyugdíj
MTI
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Legfrissebb híreink
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)










