Hétfői német sajtóértesülések szerint az Európai Bizottság biztosi posztjainak betöltéséért kezdődött vetélkedés a tagállamok között
A Handelsblatt arról értesült, hogy különösen Németország és Franciaország gyakorol nagy nyomást José Manuel Barroso bizottsági elnökre egy minél befolyásosabb biztosi poszt megszerzése érdekében. A mértékadó üzleti és egyben politikai napilap információi szerint Franciaország jövőbeli biztosa, Michel Barnier számára a belső piaci tárcát akarja megszerezni, mégpedig úgy, hogy tevékenységi körébe tartozzon a pénzpiacok szabályozása is. Németország pedig azt hozta Barroso tudomására, hogy a kijelölt német biztost, Günther Oettinger leköszönő baden-württembergi tartományi miniszterelnököt az energiapolitikáért felelős biztos tisztségében szeretné látni, de úgy, hogy a poszt tulajdonosaként a környezetvédelem felügyeletét is megkapja.
A lap szerint Barroso egyelőre szembeszállt mind a francia, mind a német követeléssel. Különösen az utóbbival, ugyanis a bizottság elnöke arra törekszik, hogy a környezetvédelem felügyeletére önálló biztosi posztot hozzanak létre. Ezt állítólag meg is ígérte az európai Zöldeknek annak fejében, hogy szeptemberben az Európai Parlamentben támogatták újraválasztását. Ezzel egy időben - mint a Handelsblatt írta - több más tagország szintén jelezte, hogy saját bizottsági képviselője számára melyik tisztséget fogadná a legszívesebben, így Spanyolország és Olaszország is.
A Financial Times Deutschland ezzel párhuzamosan azt írta, Angela Merkel kancellár a háttérből igyekszik elérni, hogy Németország a következő években két fontos európai tisztséghez jusson. A kancellár állítólag megállapodott Nicolas Sarkozy francia államfővel arról, hogy az Európa Tanács jelenlegi főtitkárát, a francia Pierre de Boisseu-t a későbbiekben a kancellár közeli bizalmasának, illetve uniós tanácsadójának számító Uwe Corsepius váltja fel. Ennél is nagyobb "zsákmány" lenne ugyanakkor az Európai Központi Bank elnöki tisztségének megszerzése. A jelenlegi elnök, a francia Jean-Claude-Trichet mandátuma 2011-ben jár le, s Merkel az elnöki székbe a német jegybank, a Bundesbank jelenlegi vezetőjét, Axel Webert akarja ültetni.
Szürke egerek kerültek Európa élére
Európa új urának még ki kell találnia saját magát
Megvannak az emberek az új uniós posztokra
MTI
Címlapon
Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
2012. február 11., 16:35
A görög parlament holnap szavaz az EU által kirótt, korábban a politikai pártok által elfogadott további megszorító intézkedésekről. Ha a parlament is jóváhagyja az intézkedéseket, akkor vélhetően megnyílnak Görögország előtt a csapok, és megkapja újabb, 130 milliárd eurós mentőcsomagját.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
Legfrissebb híreink
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Orbán: higgadt, nyugodt tárgyalásra van szükség az unióval
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
- A görög bizonytalanság mérgezte a piaci hangulatot
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Megint üzent a bankoknak Lázár János
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma





_fill_200x116.jpg)










