A luxuscikkek iránti kereslet növekedése nyomán 2013-ig csaknem 13 százalékkal bővülhet a magyar kiskereskedelmi forgalom
A kiskereskedelmi forgalom a tavalyi 36,53 milliárd dollárról öt év alatt 41,25 milliárd dollárra emelkedik a társaság becslése szerint. A növekedés döntő része a 2010 utáni évekre esik, amikor éves viszonylatban 4,7 százalékos lehet a bővülés.
A fő hajtóerő a jelenlegi válság lecsengése után beinduló gazdasági fejlődés, a hitelfelvételi lehetőségek javulása, a társadalmi státusz kifejezését szolgáló nagy értékű fogyasztási javak iránti kereslet növekedése, és egy demográfiai jelenség: az ír cég azzal számol, hogy a magyarországi lakosság átlagéletkorának növekedése - az elöregedés - mellett a jelenlegi 35,3 százalékról 2015-ig 36,1 százalékra bővül a fogyasztás szempontjából kulcsfontosságú, 20 és 44 év közötti korosztály aránya.
A társaság becslése szerint a hazai össztermék (GDP) ugyan csupán évi 0,6 százalékkal bővülhet 2008 és 2013 között, 2010 után azonban éves szinten 3,2 százalékra gyorsulhat a növekedés. Az egy főre jutó fogyasztási kiadások pedig 11.017 dollárt tehetnek ki 2013-ban, ami 28 százalékkal több az öt évvel korábbinál - áll a jelentésben, amelyről a Business Wire hírszolgálat számolt be.
Vigyázat! Átverés az irányított autóhitelezés
Bíztató jelek: lábadozik az online reklámpiac
A gazdagok vásárolnak a neten - pedig olcsóbb
Kávéval könnyebb megtartani az ügyfelet
Válságban plazmatévével villogni?
MTI
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
Legfrissebb híreink
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak





_fill_200x116.jpg)










