Rákkezelés: alternatív vagy hagyományos terápia?

2010. január 31., 14:05

Csak minden második magyar vélekedik úgy, hogy a daganatos megbetegedések kezelésének leghatékonyabb módját a gyógyszeres terápiák jelentik

Csupán minden második magyar vélekedik úgy, hogy a rák, illetve a daganatos megbetegedések kezelésének leghatékonyabb módját a különböző gyógyszeres terápiák jelentik, állapítható meg a Szinapszis Egészségügyi Piackutató és Tanácsadó Kft. és a Magyar Gyógyszerészeti Kamara közös - országosan reprezentatív kutatásának - eredményeiből. A gyakorlati tapasztalatokról a WEBBeteg.hu egészségportál adott tájékoztatást.

Az emberek 11 százaléka a különböző gyógyhatású termékek, 4 százaléka pedig az étrend- és táplálék kiegészítők rákgyógyító, illetve megelőző hatásában bízik leginkább. Ugyanakkor az is figyelemre méltó, hogy a lakosság több mint egyharmada nem teszi le voksát egyik termékcsoport mellett sem. Minden ötödik megkérdezett nem tudja megítélni, hogy mi jelenthetné a leghatékonyabb megoldást, 15 százalékuk szerint pedig mindhárom vizsgált alternatíva eredményre vezethet.
 
Tanácstalanság és szkepticizmus a jellemző

Összességében megállapítható, hogy meglehetősen szkeptikus és tanácstalan a magyar felnőtt lakosság abban a tekintetben, hogy a különféle rákos, illetve daganatos betegségek megelőzésében és kezelésében mennyire hatékonyak a gyógyszerek. Előfordul, hogy a gyógyszerek sem hozzák meg a várt eredményt. Fontos azonban, hogy ha valamilyen alternatív gyógymód mellett dönt a beteg, csak bevizsgált, részletes betegtájékoztatóval ellátott termékeket válasszon, amely tartalmazza az összetételre vonatkozó pontos információkat is.

Az onkológus szemével a témáról

A betegek bizalma a gyógyszerek irányába nagyban függ attól, mit tapasztalt a környezetében élő daganatos betegekkel kapcsolatban. Szinte alig találunk olyan családot ma, ahol ne fordult volna elő rosszindulatú daganat. Ott, ahol gyógyult beteg él, az élmény pozitív, így sokkal nagyobb a  megelőlegezett bizalom. Ahol szomorú példa van, ott hamarabb fordulnak alternatív gyógymódok felé a betegek, sőt ha a korábbi kezelések komoly mellékhatásokkal jártak, nehezebb a kezelést elindítani - mondta Dr. Tóth Judit, klinikai onkológus.

Nagyon fontos szempont lehet, hogy mit tapasztal a beteg az első néhány alkalommal, milyen „kapaszkodót”, milyen lehetőségeket, milyen „jövőképet” tud az orvos a betege számára felvázolni. Véleményem szerint az objektív tájékoztatás nagyon fontos, természetesen megfelelő empátiával, pozitív, biztató hangnemben. Ha előrehaladottabb állapotban a beteg elkeseredett minden szalmaszálba kapaszkodik, és ha a kezelőorvos nem tud túl sok biztatót mondani könnyen más módszert keres. És valljuk be, szerencse kérdése, hogy éppen mit, kit fog megtalálni. Egyetlen biztató szóért vagyonokat képesek fizetni a betegek és sajnos ez elég sok szélhámost vonz a területre - véli Dr. Tóth Judit.

A gyógyszernek nem minősülő készítmények használata előtt mindenképpen ki kell kérni a kezelőorvos véleményét. Időnként sok időt és energiát  igényel átbeszélni a betegekkel ezeket az alternatív módokat, néha alig jut rá  idő, viszont fontos, hiszen a betegeket bombázzák a reklámokkal, a barátok, rokonok jó szándékú tanácsokkal. És honnan is tudná az elkeseredett beteg, mi az igazság? Azt sem szabad elfelejteni, hogy a gyógyszernek nem minősülő készítmények alkalmazása nem helyettesíti a gyógyszeres kezelést és a rendszeres orvosi felügyeletet - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy előfordul-e, hogy valaki elutasítja a gyógyszeres kezelést, Dr. Tóth saját tapasztalata alapján azt válaszolta, hogy a többség elfogadja a hagyományos orvoslás adta kezelési lehetőségeket és kisebb nagyobb mértékben kiegészítőket szed, alkalmaz. Ezek zöme vitamin, ásványi anyagokat bővebben tartalmazó gyógyhatású készítmény, pénztárcától függően széles a skála.

Az alternatív gyógymódok veszélyeivel kapcsolatban azt mondta: "találkoztam olyan beteggel, aki egyszerre 5-6 hasonló összetételű vitaminkészítményt szedett. Ez mindenképpen káros, hiszen a daganatsejt, mint a növő gyermek igényli az „építőköveket”, tehát mint olaj a tűzre, életre is kaphat, míg a normál sejt akár a vitaminhiányt is kibírja hosszabb ideig. A túlzott vitaminbevitel a daganat növekedését gyorsíthatja. Azt szoktam tanácsolni, hogy válasszon ki egy számára kevés mellékhatással bíró készítményt, és azt szedje. Ha változtat, tudjak róla és beszéljük meg. Kifejezetten veszélyesek lehetnek a szélsőséges diéták. Van olyan beteg, aki a kemoterápia idejére olyan diétába kezd, amitől rohamos fogyás indulhat be. A diétáknak, a táplálkozásnak az egészséges életmód kialakításában van jelentősége, míg a kialakult daganatos betegnél inkább a súlyvesztés okoz problémát."

"A daganatos kezelésben alkalmazott gyógyszerek igen komoly vizsgálatokon esnek át, mielőtt forgalomba kerülnek. Több egymástól független központ, a világ minden részéről, független orvosok, vesznek részt a vizsgálatokban. Hogy minden szubjektív tényezőt kikapcsoljanak, sem a beteg sem az orvos nem tudja, hogy a hagyományos gyógyszer mellett a kísérleti szert kapja-e a beteg, vagy nem. (ez az un. kettős vak vizsgálat.) Amennyiben több központban egymástól függetlenül bizonyít a szer, csak akkor kerülhet alkalmazásra. A betegek érdekében ezeknek az igen szigorú, nemzetközileg ellenőrzött feltételeknek szabad hinnünk csak, hiszen a szereknek mellékhatása is lehet, veszélyeztetheti a beteg életét. Nem beszélve arról, ha abban a hitben él, hogy hatásos készítményt szed, közben pedig hatástalan anyagra adja ki a pénzét. Csak azokra a szerekre szabad az orvosoknak ajánlást tenni, amik rendelkeznek ilyen bizonyító erejű vizsgálatokkal. Magam részéről, ha a szakirodalomban nem találok adatot ezekre a szerekre, nem javaslom az alkalmazásukat, de természetesen megfelelő felvilágosítás mellett tiszteletben tartom a beteg döntését" - közölte az alternatív megoldások hatásosságáról Dr. Tóth Júlia klinikai onkológus a WEBBeteg.hu egészségportálnak.

Az utcán is adnak majd oltást?
Járvány: februárra biztonságban érezhetjük magunkat
Jönnek a 100 éves, aktív nyugdíjasok!
Egészségvédelemmel a gazdasági fellendülésért!
Sikerült kitenni a potyautasokat a kórházakból
Egy alattomos betegség, ami a tiniket támadja

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

2012. május 25., 19:14
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?

Facebook