Sólyom: tudatos törvénysértések a büdzsében!

2009. december 17., 17:37

Sólyom László szerint az elfogadott jövő évi büdzsében szép számmal maradtak nyílt és tudatos törvénysértések - a szaktárca nem érti a köztársaság első emberének felvetéseit

Sólyom László szerint az elfogadott jövő évi büdzsében szép számmal maradtak nyílt és tudatos törvénysértések, a Pénzügyminisztérium (PM) szerint az Európai Unió, az OECD és a nemzetközi hitelminősítők pozitív megítélése alapján nehezen érthető a köztársasági elnök véleménye.

Sólyom László a Heti Válasz e heti számában megjelent interjújában úgy nyilatkozott a büdzséről: "kétségtelen, hogy nem tartalmaz olyan trükköket, amelyekkel a korábbiak százszámra éltek, de törvényellenes gumiszabályokat tettek bele, például az úgynevezett fölülről nyitott tételekre vonatkozóan, azaz a kormány bármikor túlköltekezhet".

A PM reagálásában felidézi: ma Magyarország az Európai Unió legfegyelmezettebben gazdálkodó tagországai közé tartozik. Ilyen véleményt fogalmazott meg az EU őszi jelentésében. Hasonlóképpen kedvezően értékelte Magyarországot a legfejlettebb országokat tömörítő szervezet, az OECD.

Az OECD által felállított rangsort figyelembe véve írta elemzésében a Bank of America-Merrill Lynch, hogy Magyarország államháztartási helyzete "a legerősebbek között lesz" a világon 2010-ben.

A JP Morgan pedig a közelmúltban felminősítette a magyar adósságpiaci befektetéseket a gyorsan javuló költségvetési helyzetre, és a cég szerint hamarosan szintén javulásnak induló adósságrátára hivatkozva.

A pénzügyi tárca hangsúlyozza azt is: a parlament által december közepén megalkotott jövő évi költségvetési törvény teljes mértékben megfelel a közpénzügyi törvény előírásainak, a költségvetési fegyelemre előírt szabályoknak. Ennek a törvénynek a szellemében a kormány a benyújtott költségvetési törvényjavaslatban jelentősen szűkítette az úgynevezett felülről nyitott, automatikusan teljesülő előirányzatokat. Ezek a lépések a Költségvetési Tanáccsal egyeztetve történtek.

A PM ugyanakkor rögzíti, hogy a válságkezelés, az egyensúlyteremtés terén meghozott döntések, a megszületett intézkedések nem csupán egy évre, hanem hosszú távra biztosítják az államháztartásban a kedvező szerkezetű strukturális változásokat, az adóintézkedések pedig javítják a gazdaság versenyképességét. Mindez azt jelenti, hogy a kormánynak az elmúlt nyolc hónap során nemcsak rövid távú, sikeres válságkezelésre volt ereje, hanem az intézkedéseinek zöme a jövő meghatározását is szolgálja.


Magánnyugdíj-rendszer: Sólyomtól vár segítséget a Fidesz 
Semlegességre törekszik a köztévé
Vona Gábor a Jobbik miniszterelnök-jelöltje
Választások: az is bejuthat, aki még soha 
Sólyom: előre hozott választás kellett volna

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől

2012. február 12., 10:35
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől

Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.

Facebook