Tombol a tél: nem csak hó esik

2010. február 11., 06:38

Napközben országszerte lehet csapadékra számítani; a Dunántúlon havazás, keleten eső, a Duna-Tisza közén havazás, havas eső és eső egyaránt valószínű

Az éjszaka egy mediterrán ciklon érkezett hazánk fölé. Napközben országszerte lehet csapadékra számítani; a Dunántúlon havazás, keleten eső, a Duna-Tisza közén havazás, havas eső és eső egyaránt valószínű - olvasható az időkép.hu előrejelzésében. A Dunántúlon és Északkelet-Magyarországon narancssárga riasztás van érvényben

Késő estig elsősorban a Duna vonalától nyugatra gyarapodhat a hóréteg további 10 cm-rel, másutt az olvadás következtében ennél kevesebb maradhat meg. Többnyire mérsékelt lesz az északi, északkeleti szél, de nyugaton az erősebb széllökések hófúvást okozhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 °C között alakul.

Hó takarja a fővárost

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) mérései szerint már több mint 6 centiméternyi hó esett Budapesten szerda este óta; az éjszaka folyamán 89 munkagép végezte az utak takarítását - közölte az FKF helyettes szóvivője csütörtökön kora reggel.

Horváth László közleménye szerint folyamatosan takarítják az 1.200 kilométer hosszúságú fő- és közösségi közlekedési útvonalakat, a hidakat, a felüljárókat, a kórházakhoz, egészségügyi intézményekhez, valamint a lakosság ellátását biztosító logisztikai bázisokhoz vezető útvonalakat. Közölte azt is, hogy hajnalban rendben elindult a közösségi közlekedés.

Horváth László kiemelte, hogy az előrejelzések szerint a fővárosban napközben további havazás várható, ezért arra kérik a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel, körültekintően vezessenek. Az FKF azt kéri a magánház-tulajdonosoktól, a társasházak üzemeltetőitől, hogy - ahol még nem tették - az ingatlanjaikhoz tartozó járdákat tisztítsák meg a hótól és  jégtől a gyalogos balesetek elkerülése érdekében, de a havat ne a már letakarított úttestre tolják.

A helyettes szóvivő azt is közölte, hogy az FKF hómunkásokat vesz fel csütörtökön reggel 6 órától délután 2 óráig tartó munkavégzésre.

Tolna megye: kamionok az árokban

Három kamion árokba csúszott csütörtök reggel Tolna megyében a havas utakon - közölte a rendőrség az MTI-vel. A 6-os és 52-es út kereszteződésénél Dunaföldvárnál, az 56-os és az alsónyéki elkerülő út kereszteződésénél, illetve a 61-es főúton Nagykónyinál félpályás lezárás van érvényben - mondta el Gáspár Ildikó, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Hozzátette: Tolna megyében a főutak járhatóak, a mellékutakon azonban nem ajánlatos elindulni.

Hóátfúvások, járhatatlan út Zalában

Zalában 20-25 centiméternyi hó hullott éjszaka, helyenként hóátfúvások is vannak, ezért az utak szinte mindenütt havasak, és akad elzárt útvonal is - közölték a Magyar Közút ügyeletesei csütörtökön az MTI-vel.

Megközelíthetetlen település nincs a megyében, de Söjtör és Tófej között hóátfúvások miatt járhatatlan az út. Általánosságban jellemző, hogy a mellékutak havasak, de a főutak is többnyire havasak, latyakosak, a téli útviszonyokra felkészülve azonban mindenütt járhatók. A közútkezelő győri és pécsi regionális központjaiban közölték: Zala megyéből több helyről érkezett jelzés árokba csúszott autókról, de személyi sérüléses balesetek nem történtek.

Hókásás a burkolat az M7-es autópálya és az M70-es autóút zalai szakaszán, ahol több autó is megcsúszott, szalagkorlátnak vagy egymásnak ütközött, de az utat emiatt nem kellett lezárni, személyi sérülés egyik esetben sem történt.

Nehezen járhatóak az utak Győr-Moson-Sopron megyében

A főútvonalak megtisztításának már nekiláttak, de a mellékutaknak csak téli felszereléssel javasolt nekiindulni - mondta Dávidházi Róbert, a közútkezelő ügyeletese megjegyezve: a 8-15 centiméternyi hó várhatóan hosszan megmarad.

A megyei katasztrófavédelem ügyeletesének közlése szerint eddig egyetlen havazással kapcsolatos esethez riasztották őket: Répcelak és Beled között egy kamion szenvedett balesetet.

A vonatok járnak, a peronok csúsznak

Az ország vasútvonalain a hajnali órákban még nem okozott gondot a havazás - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön kora reggel.

Miklós Éva sajtóügyeletes közleménye szerint valamennyi pályaudvar indít és fogad vonatokat, és az ország egész területén minden személyszállító járat elindult.  A MÁV szakemberei egyébként felkészültek a téli időjárásra: a készenléti szolgálatban lévők folyamatosan tisztítják a váltóberendezéseket, és az elektromos váltófűtő berendezések is üzemelnek. Ennek ellenére váltóállítási problémák, műszaki hibák előfordulhatnak, aminek következtében késhetnek a szerelvények.

A MÁV felhívja az utasok figyelmét, hogy a havas időjárás következtében a peronok, valamint a vasúti járművek lépcsői síkosak lehetnek, ezért fel- és leszálláskor fokozottan figyeljenek - ismerteti a közlemény.

Havazás, erős szél: vörös riasztást adtak ki 
Megint támad a tél: ne üljön autóba! 
Cudar egy tél: viszik a sót, mint a cukrot 
Vigyázat, elfagynak a fűtéscsövek!
A várótermekben is lehet melegedni  

 

MTI, Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook