Uniós szigor: kivárásra játszanak a biztosítók

2010. augusztus 09., 15:24

A biztosítók új, az Unió által szabályozott, tőkekövetelmény-rendszerének bevezetésével nem állnak jól a hazai társaságok sem. Még 2 évük van

A KPMG A Szolvencia II-re való felkészültség Közép- és Kelet-Európában című felmérése szerint a biztosítási ágazat sok szereplője még semmit nem tett azért, hogy felkészüljön a Szolvencia II szabályozásnak történő megfelelésre. Ehhez még két évük van a biztosítóknak, ám a folyamat összetettsége miatt tanácsos mielőbb megkezdeni a módszeres felkészülést, hangsúlyozza a KPMG közép- és kelet-európai aktuáriusi szolgáltatásai területén dolgozó Hanák Gábor, a felmérés egyik vezetője.

A Szolvencia II, a biztosítók új tőkekövetelmény-rendszerének bevezetését az Európai Parlament határozta el 2008 májusában azzal a céllal, hogy a biztosítók 2012-től saját kockázataiknak megfelelő szavatolótőkét különítsenek el, amely fedezetet nyújthat az esetleges jövőbeli, nem várt kötelezettségek kifizetésére, ha ehhez a díjak és a tartalékok nem lennének elegendők.  

„Ez a tőkekövetelmény meghatározásának új szabályozása. Össze fogja hangolni a biztosítók szabályait az EU-ban és kockázatra érzékennyé teszi azokat, ami azt jelenti, hogy az eszközök és kötelezettségek értékelése a biztosítók mérlegében konzisztens lesz azzal, ami a piacon történik” – magyarázza Hanák Gábor.

Szerinte a Szolvencia II szabályozás teljes egészében a piaccal való konzisztenciáról és a kockázattal szembeni érzékenységről, illetve a kockázatkezelésről szól. „Ebből a szempontból bíztató, hogy a válaszadók úgy tekintik a felsőbb szintű vezetést és bizonyos helyi szabályozókat, mint amelyek egyértelmű mozgatórugói a Szolvencia II bevezetési folyamatának” – teszi hozzá a KPMG igazgatója.

Bár valamivel több mint két év áll még a biztosítók rendelkezésére a szabályozásnak történő megfelelésre, a KPMG felmérése szerint a régióban az egyes piaci résztvevők nem törekszenek arra, hogy eléggé hatékonyan foglalkozzanak ezzel a hatalmas és összetett problémával.

„Közép- és Kelet-Európában azok között a vállalkozások között, amelyek még nem kezdték meg a felkészülést a Szolvencia II-re, a legtipikusabb az, hogy a társaság egy nagy nemzetközi csoporthoz tartozik, amely a Szolvencia II csoportszintű megközelítését dolgozza ki. A legtöbb vállalkozás a régióban kis társaság, amely előbb vagy utóbb át fogja venni azt, amit a csoport diktál, úgyhogy ez amolyan ’kivárásos’ megközelítés. A bevezetés az ő esetükben valószínűleg abban az országban koncentrálódik, ahol a központ székhelye van” – magyarázza Hanák Gábor.

„Másrészt viszont – mondja Hanák – vannak önállóbb társaságok, amelyek nem ülnek ölbe tett kézzel, bár még nem szorítják őket a helyi szabályozók, és csak kevés támogatást kapnak a csoporttól, ha kapnak egyáltalán. Ezek valószínűleg könnyebben megbirkóznak a bevezetés bármilyen nehézségével.”

Végül, teszi hozzá, van néhány nagy helyi csoport Közép- és Kelet-Európában, például a Cseh Köztársaság, Lengyelország és Szlovénia területén működő cégek, amelyek látványos előrehaladást értek el a Szolvencia II saját bevezetése terén.

A múltban a biztosítók nagyon egyszerű módszert használhattak, amelyet ugyan könnyű volt kiszámolni, de nem adott pontos képet a pénzügyi helyzetükről. A Szolvencia II bevezetésével az ágazatnak bonyolultabb, a kockázatokra érzékenyebb rendszert kell megvalósítania, amely megköveteli, hogy az ügyfelek biztosítási igényei kielégítésére megfelelő eszközökkel rendelkezzenek.

Hanák szerint most a Szolvencia II értelmében a kötelezettségek értékelését nem a számviteli alapú szabályok határozzák majd meg. Mind az eszközök, mind a kötelezettségek értékelése piackonzisztens alapon történik majd.

A Szolvencia II-nek való megfelelés természetesen idő- és költségráfordítással jár, de a szabályozás követéséből adódó nagyobb hatékonyság hozzáadott értéket eredményez.

„Sok társaság lényegében azt jelezte, hogy keveset értek el a megfelelés terén, de elkötelezettek arra, hogy tegyenek valamit. A Szolvenciával kapcsolatosan a legnagyobb kihívás a szűk időkeret és a kérdések nagy száma, amelyekkel foglalkozni kell, különösen, ha majd véglegesítik a közzétételi szabályokat” – mondja Hanák Gábor.

„A bevezetés mellékhatása, hogy a szabályozási oldalról érkező teher segíthet ezeknek a biztosítóknak abban, hogy megértsék, milyen értékeket teremtenek vagy semmisítenek meg a társaságon belül, különösen a kevésbé kockázatos eszközök felhasználásának formájában.”

Méretüktől és felépítésüktől függetlenül a biztosítók részvétele a CEIOPS, az Európai Biztosítás- és Munkáltatói Nyugdíjpénztár Felügyelők Bizottsága (Committee of European Inusrance and Occupational Pensions Supervisors) által végrehajtott korábbi mennyiségi hatástanulmányokban (az ún. QIS-ekben) jelentős lökést ad a Szolvencia II-re történő felkészüléshez. „Felmérésünk azt jelzi, hogy a QIS4-ben részt vevő társaságoknál előrehaladottabb a Szolvencia II projekt, mint azoknál, amelyek nem vettek részt a QIS4-ben” – mondja Hanák.

„Emellett a QIS4-ben részt vett társaságok jobban foglalkoznak a Szolvencia II bevezetésének bizonyos aspektusaival, mint azok, amelyek nem vettek részt benne. Ebből a szempontból – teszi hozzá – a következő hatástanulmányban, a QIS5-ben való részvétel úgy tűnik, mérföldkő lesz. Ez nem lesz könnyű feladat, tekintettel arra, hogy a részt vevő biztosítóknak meg kell felelniük egy 400 oldalas dokumentumnak, amely csupán a QIS5 szakmai specifikációit tartalmazza, de tekinthető egyfajta főpróbának is mielőtt élesben menne az ťelőadásŤ.”

Privátbankár - Zsiborás Gergő

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

2012. február 13., 00:03
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-

Facebook