Utalvány lesz gyes helyett?

2010. március 12., 07:10

A Miniszterelnöki Hivatal megbízásából készült tanulmány szerint az anyákat úgy terelnék a munka világa felé, hogy gyes helyett utalványokat kapnának

A Miniszterelnöki Hivatal megbízásából készült tanulmány szerint az anyákat úgy terelnék a munka világa felé, hogy gyes helyett utalványokat kapnának

Általános térítési díj bevezetését javasolja a bölcsődékben egy, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) megbízásából készült tanulmány, amely szerint az anyákat úgy terelnék a munka világa felé, hogy gyes helyett utalványokat kapnának - írta pénteki számában a Magyar Nemzet. A lap szerint az utalványokat csak a gyermekek intézményi ellátására lehetne fordítani.
   
A Magyar Nemzet azt írta, hogy a tanulmány szerzői a jelenlegi bölcsődei finanszírozási rendszer helyett egységes normatívaminimumot vezetnének be, amelynek összegét bármelyik típusú intézmény megkapná.
   
Ön hol tölti március 15-ét? Szavazzon és fejtse ki véleményét Ön is!
A MeH megbízásából a Budapest Intézet által készített elemzés az 1-3 éves gyermekek napközbeni férőhelybővítésére tesz javaslatot úgy, hogy a fenntartás ne jelentsen nagyobb terhet az államnak, mint a jelenlegi mintegy 26 ezer férőhelyé - olvasható a lapban.
   
A Magyar Nemzet szerint az elemzés arra tesz javaslatot, hogy a kormány tegye lehetővé a jelenleg ingyenes ellátást biztosító önkormányzati bölcsődéknek, hogy a gyes összegével egyenlő, havi 28 500 forintos térítési díjat szedjenek a szülőktől.
   

Nézze meg választási rovatunkat és értékelje Ön is a miniszterelnök-jelölteket!
A lap megjegyzi, hogy az elemzésben magyarázatul azt hozzák fel, hogy az európai országokban átlagosan 20 százalékos a szülői hozzájárulás aránya a bölcsődés korú gyerekek intézményi ellátásában.

Álláskeresés: okosak legyünk vagy inkább szépek?
A bölcsődék a büdzsé ellen
Megtarthatjuk munkahelyünket, ha örökbefogadunk
A Fidesz majd később mond konkrétumokat 
Miért alkotmányellenes a családi pótlék adózása?

Magyar Nemzet

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására

2012. február 11., 16:35
Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására

A görög parlament holnap szavaz az EU által kirótt, korábban a politikai pártok által elfogadott további megszorító intézkedésekről. Ha a parlament is jóváhagyja az intézkedéseket, akkor vélhetően megnyílnak Görögország előtt a csapok, és megkapja újabb, 130 milliárd eurós mentőcsomagját.

Facebook