Hirdetés
A szakértő szerint, amíg Magyarországon sokan vannak a jövedelmüket, és így az adókat és járulékokat eltitkolók, addig a svéd modell nem vezethető be
Hirdetés
A svéd nyugdíjrendszerben az emberek ugyanúgy kötelezően fizetik a járulékokat, mint Magyarországon, de az állami nyugdíjkassza egy képzeletbeli számlán mindenkiről nyilvántartja, mennyi járulékot fizetett, és az összegeket egy virtuális kamattal értéken is tartja. Amikor egy svéd állampolgár nyugdíjba megy, a virtuális számláján lévő összeghez képest kapja a nyugdíját. Így, aki több legális jövedelmet vall be, azaz több járulékot fizetett, az magasabb nyugdíjra számíthat. Ugyanakkor az állam nem pótolja ki ezt a rendszert, szemben a magyarral. Amennyi pénz egy adott időszakban összegyűlik a járulékokból, annyit osztanak fel a nyugdíjasok között - magyarázták.Vannak szakértők, akik szerint "öngyilkosság" lenne bevezetni a svéd modellt Magyarországon, mert ahhoz nincsenek meg a szükséges társadalmi és gazdasági feltételek. Többen állítják, hogy ennek felvetése csak és kizárólag a választási kampány része.
Az MTI-nek nyilatkozó szakértők azon a véleményen voltak, hogy semmilyen esetleges új rendszernek nem lehet jogfosztó hatása, vagyis az semmiképpen sem jelenthetné a mai nyugdíjak csökkentését. Ha át is vesznek valamit a svéd modellből, azt csak azoknál lehetne bevezetni, akiknek a járulékait már egyéni számlán tartják nyilván. Ma azonban ez még messze nincs így, vagyis szó sem lehetne egy svéd modell azonnali, vagy akár gyors bevezetéséről.
| Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon! |
Az egyéni számlavezetés ötlete már 2000-ben felvetődött - emlékeztetett -, azonban annak bevezetését főként azért halasztották el, mert az informatikai fejlesztésre nem tudták garantálni a megfelelő forrásokat. Márpedig komoly informatikai háttér nélkül nem lehet az egyéni számlát bevezetni. A társadalombiztosítási rendszer módosításának egyik első és legfontosabb lépése egy nagyon megbízható informatikai háttér biztosítása lenne - hangsúlyozta Matits Ágnes.
A gondot az jelentheti a svéd modellben, hogy az adott évben a társadalombiztosítás elvileg csak azzal gazdálkodna, amennyi pénz az állampolgárok befizetéseiből erre a célra rendelkezésre áll. Mivel azonban évről évre ingadozhat a járulékot fizetők száma, ha mindig csak a rendelkezésre álló bevételeket akarnák nyugdíjként kifizetni, akkor bizony a nyugdíjakban is számolni kellene egyfajta ingadozásra, ami csökkenést is jelenthet - magyarázta a szakember.
Ráadásul, ha a bevételek hosszú távon nem fedezik a kiadásokat, akkor a svéd rendszer logikája szerinti (új) nyugdíjak átlagos mértéke értelemszerűen alacsonyabb lehetne a mai szintnél. Ám, ha ez a rendszer kiegészül azzal, ami szintén szerves része a svéd modellnek - akinek nincs egy minimális szintű jogosultsága, annak az állam kiegészíti a nyugdíját -, akkor ez akár megfelelő működési modell lehet. Az, hogy ez a kiegészítés csak mondjuk 70 éves kortól járna, az nem azt jelenti, hogy 70 év lenne a nyugdíjkorhatár. Vagyis itt a modell interpretációjában mindenképpen van egy csúsztatás - jegyezte meg. Az igazság az, hogy a svéd modellben a jelenleginél sokkal rugalmasabb lehetne a nyugdíjba lépési életkor - tette hozzá.
A szakember véleménye szerint azonban, amíg a magyar társadalom nyugdíjrendszerhez való hozzáállása nem változik meg, tehát addig, amíg sokan lesznek a jövedelmüket, és így adókat és járulékokat eltitkolók, addig ez a modell Magyarországon aligha vezethető be. Matits Ágnes szerint egyébként a nyugdíjak egy részét fogyasztási jellegű adókból is lehetne fizetni, amely járadékot lehetne alapnyugdíjnak is nevezni.
Az MTI-nek név nélkül nyilatkozó szakértők is egyetértettek abban, hogy a jogosultságok egyéni nyilvántartása, illetve a jelenleginél sokkal átláthatóbb, igazságosabb nyugdíjak bevezetése egyre kényszerítőbb követelmény. A mostani rendszer szerintük is reformra szorul, de a magyar lakosság életminőségét, egészségi állapotát, öngondoskodásra való hajlandóságát és a demográfiai helyzetet nézve a korhatáremelés önmagában biztosan nem megoldás - vélekedtek.
Magyarországon a jövedelem kiemelkedően nagy százalékát kell nyugdíjjárulékként fizetni az állami költségvetésbe. A mindenkori nyugdíjakat pedig ezekből a befizetésekből fizetik. A rendszer alapvető problémája, hogy kevesebb a befolyt járulék, mint amennyit nyugdíjakra kifizetnek, ezért az államnak azt mindig pótolnia kell. A számítások azt mutatják, hogy ez a hiány hosszú távon még növekedhet is, hiszen egyre inkább nő a nyugdíjasok aránya az aktív járulékfizetők számához képest - magyarázták.
Jelenleg az a legfőbb probléma, hogy egyre kevesebben vallanak be legális és valós mértékű jövedelmet, így adót és járulékot. Kevesen látják be, hogy ha ma nem fizetnek be, akkor ők is keveset kapnak majd, amikor elérik a nyugdíjkorhatárt. És ez egy szigorúan járulékarányos nyugdíjat fizető rendszerben még inkább így lesz.
Ehhez kapcsolódik, hogy a magyar társadalomból még nagyban hiányzik az öngondoskodás felelőssége, az emberek megszokták, hogy az állam segít. Ebben is szemléletváltásra lenne szükség. A mai gazdasági viszonyok között nemhogy tíz-húsz évre, de négy-ötre is nehezen lehet tervezni, így ha át is vesznek a döntéshozók valamit a svéd modellből, azt nem szabad egy az egyben átültetni - mondták a szakértők.
MSZP: még 40 évig jó a mostani nyugdíjrendszer
A sírból jöttek vissza a nyugdíjpénztárak
Bajnai: meg akarom menteni az országot
Bokros elmondta, mi a helyzet nyugdíjügyben
Bő hetvenezer pénztártag lép át a TB-be
Bajnai: a nyugdíjrendszer nem versenyautó
Nyugdíjlicit: a szocialisták megtették tétjeiket
MTI
Hirdetés
Címlapon
A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
2012. február 11., 06:11
A világ 10 legjobb luxusszállója között európai dominancia figyelhető meg, a legjobb 10 közé az utazók ajánlása alapján még egy 4 csillagos hotel is bekerült, ami nincs olyan messze Budapesttől. Luxusfürdők, konditermek, éttermek és egyedi kialakítású szobák New Yorktól Bécsig.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
Legfrissebb híreink
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
- A görög bizonytalanság mérgezte a piaci hangulatot
- Átalakul az olajpiac Irán miatt
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Lemondott a BKV vezérigazgatója
- Nem kell nekünk erősebb forint - mibe fektessünk 2012-ben?
- Segítség a Malévnak dolgozó vállalkozásoknak
- Kevesen tudták: vállalati óvoda is épülhet a Széchenyi Tervből
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megint üzent a bankoknak Lázár János
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok
- ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Jelentősen emelheti a gázolaj árát jövő héten a Mol
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Oda a tekintélyes kártyagyár, több száz milliós a veszteség
Hirdetés
Ajánlatunk
Hirdetés
Állásajánlatok
- GERMAN SPEAKING PROCURE TO PAY SUPPLY CHAIN ANALYST - Randstad Hungary Kft.
- Interim Senior Chief Financial Officer - Randstad Hungary Kft.
- Junior sales-marketing kontroller - Randstad Hungary Kft.
- Könyvelő azonnali kezdéssel, féléves időtartamra - Randstad Hungary Kft.
- Senior controller - Randstad Hungary Kft.





_fill_200x116.jpg)













