1p
Szigel Gábor, a jegybank vezető elemzője szerint mostanra a svájci frankban hitelt felvevők törlesztőrészletei magasabbak, mint a forinthitellel rendelkező adósoké Magyarországon. Az elemző kiemelte, hogy a végtörlesztés ellenére a devizatartozások törlesztése komoly kihívást jelent a lakosság számára.

Szigel Gábor, a jegybank vezető elemzője a Szabadság és Reform Intézet (SZRI) csütörtöki konferenciáján kiemelte: a válság kirobbanása után a devizahitelek esetében Magyarországon a hitelkamatok fokozták, míg más országokban enyhítették az adósok árfolyamsokk miatt bekövetkezett terheit. Az MNB vezető elemzője elmondta, hogy a lakosság számára, a végtörlesztés ellenére, komoly kihívás a devizatartozások törlesztése. A devizakölcsönök jelentős terhe is hozzájárul a lakosság alacsony szintű fogyasztásához, ami közvetve negatívan hat a magyar gazdaság bővülésére.

A devizahitelezés első éveiben kedvező tapasztalatai voltak a bankoknak

Marko Voljc, a K&H Bankcsoport korábbi vezérigazgatója, a KBC Csoport közép-kelet-európai és oroszországi tevékenységéért felelős régiós vezetője elmondta: az első években a K&H-nak is kedvező tapasztalatai voltak a devizahitelezéssel kapcsolatban, de a többi közép- és kelet-európai országban már mutatkoztak bizonyos figyelmeztető jelek, ezek hatására Magyarországon is óvatosabb lett a K&H Bank. Ennek következtében először lelassította, majd beszüntette a svájci frank alapú hitelezést a pénzintézet.

Marko Voljc szerint a figyelmeztető jelek ellenére teljesen nem tudták megszüntetni a devizahitelezést, mert akkor veszítettek volna a bank itteni piaci részesedéséből. A K&H egykori első embere szerint az itteni bankok is felelősek a devizahitelezés magyarországi nagyarányú megugrásáért, mivel a devizahitelek jelentős részét, mintegy 70 százalékát ügynökök, hitelközvetítők segítségével nyújtották a hitelintézetek. Ezeket a devizahiteleket sokkal szigorúbban kellett volna ellenőrizni, prudensebben átnézni, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a jövőben a pénzintézeteknek fejleszteni kell hitelezési és kockázati tevékenységüket, kultúrájukat - emelte ki Marko Voljc.

Horvátországban kevésbé futott fel a devizahitelezés

Marko Skreb, a horvát jegybank egykori elnöke úgy vélte: Horvátországban az eredményezte a magyarországinál kisebb felfutást a devizahitelezésben, hogy a volt Jugoszláviában 40-50 évig magas volt az infláció, ezért a lakosság is nagyrészt devizában, korábban német márkában, majd euróban tartotta megtakarításait. Így komoly devizamegtakarítással rendelkezett a horvát lakosság, amely mind a mai napig jellemzi Horvátországot.

Jelasity Radován, a szerb nemzeti bank egykori elnöke is szólt erről előadásában, hozzátéve, hogy a szerb központi bank számos intézkedést hozott az ottani bankok devizakölcsön nyújtásának visszafogására. Kifejtette, hogy előbb úgy igyekeztek korlátot szabni a devizahiteleknek, hogy a bankok kötelező tartalékrátáját emelték több lépcsőben, majd elrendelték, hogy a fogyasztási hitelek összállománya egy-egy szerbiai bank esetében nem mehet fel a bank tőkéjének 150 százaléka fölé. Ekkor a pénzintézetek jó része tőkét emelt, olyannyira, hogy a szerbiai bankok átlagos tőkemegfelelési mutatója 20 százalék fölé emelkedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
Pénzügyi szektor Nyugdíjpénztári toplista: kihirdették a Klasszis 2026-os díjazottjait
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:44
Nemcsak a hozam, hanem a kockázat és az árfolyam-ingadozás is számított a Klasszis nyugdíjpénztári díjain, ahol öt kategóriában ismerték el a legerősebb portfóliókat.
Pénzügyi szektor Hold Alapkezelő, Apelso Trust és a legjobb privátbankárok: íme, a Klasszis-díjazottak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:29
Szolgáltatói kiválóság, tanácsadói teljesítmény és szakmai együttműködés: ezek kerültek a középpontba a Klasszis Média első privátbanki díjátadóján.
Pénzügyi szektor Kartelleztek a bankok: rekord méretű bírság született
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 15:45
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR) – közölte vasárnap a hatóság.
Pénzügyi szektor Soha nem tartoztak még ennyivel a magyar háztartások a bankoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 16:25
Rekordmagas szintre emelkedett a magyar háztartások banki hitelállománya: elérte a 13 497 milliárd forintot – derül ki a Bankmonitor elemzéséből. Ez azt jelenti, hogy elméletben minden magyarra nagyjából 1,4 millió forintnyi banki tartozás jutna.
Pénzügyi szektor NAV: ma éjfélkor jár le a határidő
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:46
A NAV ma éjfélig mintegy 400 ezer cégtől vár tao-, és több mint 100 ezer társaságtól kivabevallást.
Pénzügyi szektor Megduplázták a lakáshitelek törlesztésére fordított pénzt az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. május 29. 12:43
Csak az első negyedévben több mint 1,7 milliárd forint egészségpénztári megtakarítást fordítottak lakáshitel-törlesztésre a tagok, kétszer annyit, mint 2025 első három hónapjában – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakba tízezrek léptek be egy év alatt, és jelentősen nőttek a befizetések is.
Pénzügyi szektor Megint rekordott szállított – lepipálja a konkurenciát ez a hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 12:29
A bővülő eredmény a szektor átlagához képest is kiemelkedő.
Pénzügyi szektor A devizavétel most észszerűbbnek tűnik, mint a forintbefektetés
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 13:51
A Blochamps Capital szerint a 3 legnagyobb hitelminősítő rövid távon még kivárhat Magyarországgal kapcsolatban, ugyanakkor egyre nehezebb olyan piaci érvet találni, amely tartósan a mostaninál erősebb forint mellett szólna. Bár a nominális árfolyam potenciális hatása a magyar gazdaságpolitikai vitákban sokszor jelentősen túlbecsült-, mégis fontos sarokpont a vállalkozásoknak, hogy az EU-pénzek megszerzésének kérdése, a költségvetési pálya és a kamatkülönbözet alakulása ősszel újra nyomás alá helyezhetik a hazai devizát. Ez pedig a vagyonosok mellett a nyaralásra készülő lakossági ügyfelek valutavásárlási kedvét erősíti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG