6p
A bankok folyamatos kamatcsökkentései és akciói alapján úgy tűnik, hogy a személyi kölcsönnek van most szezonja, de a valóság azért ennél árnyaltabb. A személyi kölcsön drágább, mint a lakáshitelek, de mégis sokszor ez éri meg legjobban – megmutatjuk, miért.

A személyi kölcsön legnagyobb előnye, hogy az esetek többségében szabadon felhasználható, nem szükséges ingatlanfedezet, az egyedüli biztosíték a fizetésünk – persze van bank, ahol esetlegesen egyéb hiteleinket és az eddigi számlamúltunkat is figyelembe veszik. Régebben még 30-40%-os kamattal is kínálták,  de 2012 áprilisától itt is szigorított a jogszabály, a jegybanki alapkamatnál maximum 24%-kal magasabb kamattal lehet személyi kölcsönt nyújtani (ez az aktuális állapot szerint  összességében 27,6%, de mivel a bankoknak a kamatplafonhoz félévente kell igazítaniuk termékeiket, a korábbi hónapok magasabb alapkamat-szintje miatt magasabb hitelkamatok alkalmazása is lehetséges).

Személyi kölcsönt már csak forint alapon nyújtanak a bankok, a legutolsó devizás konstrukció másfél éve tűnt el a piacról. A kamat sokszor fix, tehát a futamidő végéig nem változhat meg, ha a hitelt szerződésszerűen törlesztjük. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy sokszor az akciós kamat csak az első kamatperiódusra érvényes, néhány hónap után viszont már a „normál” THM-mel ketyeg a hitel a futamidő hátralévő – akár több éven át tartó – részére.

Sokaknak előny, hogy a hitelt akár 1-2 nap alatt is el lehet intézni – főként a saját bankunknál, ahol az ügyintéző általában azonnal meg tudja mondani – számlavezetési múltunk alapján – hogy mennyi kölcsönt kaphatunk. Más banknál is hamar elintézhető, de itt már bankszámla kivonatokra és munkáltatói igazolásra is szükségünk lehet. Olyan szolgáltató is van a piacon, aki online igénylés után postai ügyintézéssel, illetve az ügyfél otthonában véglegesíti a szerződést.

Főként jövedelmünktől függ, hogy mekkora összegre vagyunk hitelképesek – a lakáshitelekkel ellentétben személyi kölcsönt már 100.000 forinttól is lehet igényelni, akár 6 millió forintig, de a legtöbben 1 milliónál kevesebbet vesznek fel általában 5 éves futamidőre. Minimálbér mindenképpen kell a hiteligényléshez, fontos, hogy bankszámlára érkezzen, de ha 500.000 Ft-ot szeretnénk, akkor minimum 120-130.000 Ft-os jövedelemre vagy adóstársra szükségünk lehet. Önmagában azonban a jövedelem csak az egyik tényező a hitelbírálatnál, hogy ki milyen összegű hitelre jogosult, azt több szempont alapján ítélik meg a pénzintézetek.

Bármire el lehet költeni

A legtöbb személyi kölcsön valóban szabad felhasználású, tehát nem kel számlákkal igazolnunk, hogy mire ment el a pénz. Habár az MNB statisztikái alapján az utóbbi évben minimálisan csökkentek a THM-ek 28,93%-ról 26,56%-ra (kvázi mindegyik bank a maximálisan felszámítható kamattal nyújtja a kölcsönt). Viszont a BankRáció.hu személyi kölcsön kalkulátorának adataiból kiderül, hogy nagy a verseny a bankok között, több ajánlatot is találhatunk 20%-os kamat alatt.

 

 

Az eltérések itt is jelentősek lehetnek - a CIB Személyi Kölcsön „B” adósminősítéssel 29.117 Ft a törlesztőrészlet és 1.747.037 Ft-os fizetünk vissza, 27,57%-os THM-el, míg a Raiffeisen Névre Szóló Személyi kölcsönével (A1 ügyfélminősítéssel, kamatkedvezménnyel)  25.366 Ft-os fizetünk havonta és több, mint 200.000 Ft-al kevesebbet kell visszafizetni összességében (1 millió hitelösszeg és 5 éves futamidő esetében). A legtöbb bank főként csak a saját ügyfeleinek nyújt személyi kölcsönt, de a Raiffeisen és a Citibank például szívesen hitelez nem saját banki ügyfeleknek sem.

Ha csak a hitel kell, 16 százalék alatt is megúszható

A piacon újszerű megoldást kínál a Cofidis: a Fapados Kölcsön a referenciaként használt 1 millió forintos összegre és 5 éves futamidőre az élmezőnyt jelentő 18 százalékos THM-mel is elérhető, ami 24 669 forintos törlesztőrészletet jelent, a teljes visszafizetendő összeg pedig a teljes futamidőre nem éri el a másfélmillió forintot. Ehhez az ügyfélnek olyan "extra" szolgáltatásokról kell lemondania, mint a csekkes fizetés, a papíralapú számla, a postai levelezés - ezek ugyanis kényelmi szolgáltatásnak minősülnek, és többlet-díjért vehetők igénybe. Az igénylés is online történik, a bankszámlát pedig bármelyik banknál vezetheti az ügyfél.

Akár már hitelkiváltásra is

Vannak már kifejezetten hitelkiváltásra felvehető személyi kölcsönök is. Jellemzően folyószámlahitelt, áruhitelt, vagy hitelkártya tartózást érdemes egybegyúrni és kiváltani személyi kölcsönnel, amivel szintén százezreket spórolhatunk - hitelkártyáknál nem ritka a 40% feletti THM. Az Adósságrendező Citibank Személyi Hitelnél a kamat 18,99%-tól indul és a kezdeti költségek is alacsonyak (1 millió forintnál 20 000 Ft-ot kérnek). Az FHB ExtraA 2 Tartozásrendező kölcsöne is alaposan a többiek alá kínál – itt már 17%-os kamatot is elérünk, igaz, a kezdeti költség már 40 000 Ft 1 milliós hitelnél.

Ezeken kívül az UniCreditnek és a Volksbanknak is vannak még hitelkiváltó kölcsönei.

A további kedvezményekhez némi kötöttség is jár

A bankok ráéreztek, hogy párszázezer vagy 1-2 millió forinttal nem szívesen terheljük meg jelzáloggal az ingatlanunkat, így ha megadott célokra költjük a pénzt, kaphatunk kedvezményeket.

Az UniCredit pár hónapja rukkolt ki a LakásMegújító kölcsönével, amit felújításra, átalakításra, bővítési és mindenféle házzal kapcsolatos munkákra igényelhetünk. Egyszerűsített költségvetésre szükségünk lesz és a bank ellenőrizheti is, hogy valóban arra költöttük a pénzt, amit előre bemondtunk. Hátránya a 12 hónapos kamatperiódus, vagyis évente változhat a kamat és ha nem utaljuk a bankhoz a jövedelmünket és nem vásárolunk a bankkártyájukkal, akkor akár 30 000 forintot is kifizettethetnek velünk kezdeti költségre.

A K&H Bank Otthonszépítő Személyi Kölcsönét is igényelhetjük, de itt már a kedvezményes kamathoz számlákkal kell igazolnunk a belső lakásfelújítás vagy külső épületfelújítási munkák anyag- és munkadíj-költségeit.

Mindenképpen tájékozódjunk igénylés előtt, hiszen több százezer forintot megspórolhatunk egy jó választással. A kezdeti költségek és a kamat mellett figyeljünk oda a kamatperiódusra is – javasolja Gergely Péter, a BankRáció.hu szakértője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot – Új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délutánra
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG