Für László, a zöldség-gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó Rádium Kft. vezetője elmondta: a korábban kiültetett dinnyét Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az április 10-ei fagy is károsította, mostanában pedig a 14 Celsius fok alatti hőmérsékletű, a növény szempontjából hidegnek számító talaj rontja a növény gyökérzetét. Hozzátette: a három megye együttesen mintegy 300 hektáros dinnyeföldjén ott kisebb mértékű a kár, ahol eleve készültek a termelők az esetlegesen kedvezőtlenül alakuló időjárás kivédésére és tökalanyra oltott palántákat ültettek.
A tervek szerint az idén 5-6 ezer tonna dinnyét vásárolnak majd fel a gazdálkodóktól és szállítanak exportra. Az 5-6 millió kilogramm dinnyét az észak-európai országokban értékesítik, áruházi láncokkal van szerződése a társaságnak. A legnagyobb mennyiséget Lengyelországba szállítják, de jut a kelet-magyarországi dinnyéből Szlovákiába, a Skandináv országokba és a balti államokba is, míg egy kisebb szállítmány Németországba kerül a nyáron.
A múlt évben kevesebb volt az export, 4.500 tonnát adtak el a külföldi megrendelőknek. A kisebb termést tavaly a rossz időjárás váltotta ki, a virágzás utáni terméskötődés nem a vártak szerint alakult, aztán a július eleji hőség tette napégetté a fejlődő görögdinnye egy részét, majd a hónap végén az sok eső okozott gondot a földeken.
Kárt tett az eddigi, nagyrészt hűvös időjárás a kelet-magyarországi dinnyeültetvényekben, ahol a növénytövek 15-30 százaléka pusztult ki. A dinnyetöveket már az áprilisi fagy is károsította, a helyzetet tovább rontotta a májusi 14 Celsius fok alatti hőmérséklet.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
„Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
8 perce
-
Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
29 perce
-
A Mesterséges Intelligencia feleslegessé teheti a diplomát?
37 perce
-
Futball-vb: rendbe jött Yamal
43 perce
-
SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
körülbelül 1 órája
-
Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
2 órája
-
Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
2 órája
Mfor.hu Top24
- Újabb totális sztrájk volt egy dél-koreai cég hazai gyárában
- Varga Mihályék az idén még háromszor vagy négyszer csökkenthetnek kamatot – Klasszis Podcast
- El nem hiszi, mennyi lazacot cipel magával a norvég csapat a foci-vb-re
- Fontos miniszter mondott le az egyik vezető nyugati országban
- Véget ér egy korszak a személyi igazolványoknál
- Fontos döntést hozott az EKB
- Gyökeres kormányzati átalakítás jön: megszűnik a Kabinetiroda, a Belügyminisztériumhoz kerülnek a titkosszolgálatok
Vásárló
A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló
Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot.
Vásárló
A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló
Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 12:04
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot.
Vásárló
Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló
Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló
Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló
Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket.
Vásárló
Hatékonyság a háttérfolyamatokban
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 12:55
A sikeres működés nemcsak a látványos eredményeken múlik, hanem azokon a háttérfolyamatokon is, amelyek nap mint nap biztosítják a gördülékeny munkavégzést. Sok vállalkozás esetében éppen ezek a kevésbé szem előtt lévő területek jelentik a legnagyobb kihívást, hiszen a szervezettség hiánya időveszteséghez, plusz költségekhez és felesleges adminisztrációhoz vezethet. A jól működő háttérrendszerek ugyanakkor hosszú távon stabilabb és kiszámíthatóbb működést teremthetnek.
Vásárló
A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Heti top
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
Havi top
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
- Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából 2026. május 26. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
„Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.
8 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Foci-vb: a hétköznapi drukkereknek luxus lett a helyszíni meccsnézés2026. június 12. 09:40 -
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Piac&Profit cikkei
-
A cégek ötöde szerint MI kiválthatja a diplomásokat
13:09
-
Tömeges letartóztatások és kampányok után visszaesnek az online csalások Kínában
12:47
-
Kemény figyelmeztetés a cégeknek: nem válthatók ki könnyen a vendégmunkások
11:38
-
Új ESG-fegyvert kaptak a kkv-k
11:03
-
Trump egyetlen posztja leverte az olajárat
10:32
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Négy és fél éves csúcson a forint: 353 forint alá esett az euró árfolyama
12:31
-
Felújítják a Nagy-Eged-hegyi Dobó István-kilátót – kivitelezőt keres az EGERERDŐ Zrt.
11:34
-
Teljes útzár az M3-ason, Mezőszemerénél
08:41
-
Megújult Szarvaskő kereskedelmi és szolgáltató központja – 150 millió forintos fejlesztés valósult meg
08:34
-
Lemondott Pásztó fideszes polgármestere, egészségügyi okokra hivatkozott
07:15
legolvasottabb
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
2026. május 23. 08:38
top 24
-
Megszűnik a határellenőrzés Magyarország egyik külső határán
2026. június 11. 15:25
-
Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
2026. június 11. 18:46
-
A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
2026. június 11. 20:21
-
Emelésről döntött az EKB
2026. június 11. 14:44
-
Áll a bál Londonban: lemondott a brit védelmi miniszter
2026. június 11. 13:51





