Hétfőn sajtótájékoztatót tart Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere és Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója, azonban a meghívóból annyi derül csak ki, hogy "Debrecen és térsége turisztikai és gazdasági fejlődése szempontjából fontos bejelentést" tesznek. Az MTI információi szerint hónapok óta folynak a tárgyalások a Wizz Air és Debrecen vezetői között egy menetrendszerű légi járat indításáról. A tárgyalásokat vélhetően felgyorsíthatta a Malév megszűnése, s a Wizz Air gyors terjeszkedési szándéka.
A várakozások szerint a fapados légitársaság a hét három napján indít majd menetrend szerinti járatokat Debrecenből London-Luton repülőterére is vissza. Az sem kizárt, hogy később németországi célállomással is bővül majd a Wizz Air debreceni menetrendje.
Utóbbira ugyanis már volt próbálkozás: Debrecenben 2005. májustól Debrecen és München között közlekedett a helyi repülőtér első menetrend szerinti járata. A müncheni járatot a német OLT Gmbh. és Debrecen közös üzleti vállalkozásban üzemeltette, s bár néhány hónap múlva kihasználatlanság miatt megszűnt a járat, a tapasztalatokra építve 2006. március 27-én már a Debrecen-Budapest menetrend szerinti légi járat megindítását jelentette be Demszky Gábor akkori fővárosi főpolgármester, Kósa Lajos és Gerd Weber, az OLT légitársaság vezérigazgatója, illetve Gönci János, a Malév akkori vezérigazgatója.
Utóbbi akkor úgy vélekedett, hogy nyereséges vállalkozás lesz, ugyanis "az OLT gépei nem vesztegelnek üresen Ferihegyen, hanem két járat között megfordulnak Ljubljanában is".
Öt hónappal később az OLT légitársaság megszüntette Debrecen-Budapest közötti belföldi légi járatát, az OLT "egyoldalúan felmondta a járat működtetésével kapcsolatos szerződést mind a Debreceni Vagyonkezelő Rt.-vel, mind a Debrecen Airport Kft.-vel". A légitársaság nem indokolta meg a járat megszüntetését.
Ilyen előzmények után nagy várakozás előzi meg a hétfői bejelentést. Több cégvezető, termelési, illetve turisztikai vállalkozás képviselője elmondta: kizárólag a menetrend szerinti járatok megindítása helyezheti fel Debrecent Európa légiközlekedési térképére, s járulhat hozzá a térség gazdasági és turisztikai fellendüléséhez.
Menetrendszerű légi járatot indíthat Debrecen és London között a Wizz Air légitársaság. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, és Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója ma fontos bejelentést tesznek. Piaci információk szerint Debrecen és London közötti menetrend szerinti járat indítását jelenthetik be.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A pedagógusok teljesítményértékelésének megújítását jövő héten tárgyalhatja a parlament
8 perce
-
Jókor szállt be Novák Katalin a családi bizniszbe
26 perce
-
Pokolgépes merénylet történt Moszkva mellett
43 perce
-
Ez valami vicc? Az Európában öldöklő oroszok készségesen fáradoznának az iráni békéért
körülbelül 1 órája
-
Hegedűs Zsolt: „Nincs szükség celebarcokra”
körülbelül 1 órája
-
Újra a fedélzeten a százados úr? Szabó Bence visszaszerel
2 órája
-
Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
2 órája
Mfor.hu Top24
- Nagy változásokra készül a Fidesz, de Orbán Viktort így is újraválasztanák
- Bemondta: ezt teszik Magyar Péterék, hogy jöjjön a pénzeső Brüsszeltől
- Finomítottak a vagyonkezelő alapítványokat alapjaiban átformáló javaslaton
- Itt az új felmérés: Orbán Viktor népszerűségi gondokkal küzd
- Lannert Judit elárulta: ilyen lehet a magyarországi oktatás jövője
- Nekiment az elnöknek Havasi Bertalan
- Jön a kamatcsökkentés: fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- A nap képe: ezt üzente kezével Emmanuel Macron Magyar Péterről 2026. június 3. 17:05
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Makro / Külgazdaság
A pedagógusok teljesítményértékelésének megújítását jövő héten tárgyalhatja a parlament
8 perce
Nemzetközi
Ez valami vicc? Az Európában öldöklő oroszok készségesen fáradoznának az iráni békéért
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen
11:30
-
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek
11:16
-
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók
10:54
-
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei
09:22
-
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára
08:37
A vidék hírei
-
Szent Iván-éji borpiknik és szabadtéri mozi várja a látogatókat Andornaktályán
13:50
-
KDNP: Megvédjük az egyházi iskolákat, ha a Tisza Párt hátrányosan érintené őket
12:43
-
Hofi: a nevetés alatt ott ült a félelem is
12:34
-
A legós polgármester távozását követelik a terpesiek
11:19
-
Hegedűs Zsolt: Nem celebarcokra és PR-mondatokra van szükség a mentőszolgálatnál
10:44
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Nem csak az Orbán-kormányokhoz szökött politikusok aggódhatnak az új kormány által indított eljárások miatt
2026. június 10. 05:44
-
Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
2026. június 9. 15:54
-
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
2026. június 9. 15:33
-
Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
2026. június 9. 14:13
-
Havasi Bertalan csúnyán odaszúrt az elnöknek
2026. június 10. 09:18
Jövő keddre rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte Forsthoffer Ágnes házelnöknél Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter. 




