3p
Három nagy ingatlanalap, amelyik összesen 9 milliárd font értékű vagyont kezel, felfüggesztette a kifizetéseket a megindult pánikszerű pénzkivonás miatt. Volt már ilyen a 2008-as válságban is világszerte, de most a befektetők a süllyedőnek ítélt brit hajót próbálnák elhagyni, akár nagy veszteségek árán is.

A június 23-i népszavazás eredménye, majd az ezt követő felismerés, hogy Nagy-Britannia ténylegesen is kiléphet az Európai Unióból, pánikot indított a befektetők között. Látván a teljes bizonytalanságot, ami a brit politikai eliten eluralkodott, felismerték, hogy tényleg lesújtó gazdasági következményekkel nézhet szembe a szigetország, ezért biztos, ami biztos, eladásba kezdtek. A félelmeket erősíti a font szakadatlan gyengülése is.

Felfüggesztették a kifizetést

A bizonytalanság erősen sújtja a brit kereskedelmi ingatlanok piacát, így érthető, hogy az ezekből összeállított portfóliót kezelő alapoktól szabadulnának leginkább a befektetők. Az ingatlanalapok értelemszerűen jórészt ingatlanokba fektetik a pénzt, emellett tartanak valamekkora készpénzállományt is, hogy a normál körülmények között kiszállni akaróktól megvegyék befektetésüket. Azonban ha egyszerre sokan akarnak távozni, megbénul az ügymenet, miután az ingatlanokat nem lehet egyik napról a másikra eladni, és az árból a befektetőket kifizetni.

Az egyik alap, amelyik beszüntette a fizetést, az M&G Investments, felfüggesztette 4,4 milliárd fontos Property Portfolio alapját, amely a népszavazás előtt vagyonának 7,7 százalékát tartotta készpénzben. A másik az Aviva Investors, amely 1,8 milliárd fontos alapját függesztette fel tegnap, a harmadik a Standard Life, ők egy 2,9 milliárdos alapot függesztettek fel még hétfőn. Az utóbbi két alapban a Bloomberg szerint májusban még 9,3 illetve 13,1 százalék volt a készpénz aránya, ezek mostanra nagyjából elfogytak.

Várható értékvesztés és a reakciók

Ingatlanpiaci szakértők szerint a kilépést követő 3 évben a londoni irodaházak értéke 20 százalékkal csökkenhet. A 2008-2009-es válságban ez az érték 40 százalék volt az ingatlanpiaci lufi csúcsához képest, de aztán viszonylag hamar helyreállt a piac. A Brexit hatása viszont akár tartós is lehet, a befektetők pedig akár túl is reagálhatják a dolgokat, ahogy ez a piaci pánikok esetén gyakori. Ráadásul a brit kilépés példa nélküli esemény, ezért hatásai nehezen felmérhetők, és a bizonytalanság könnyen elindít olyan pánikszerű folyamatokat, melyeket aztán igen nehéz megállítani.

Kereskedelmi ingatlanok Londonban. Forrás: flickr.com

Az előrelátóbbak

Van olyan alap, amelyik eleve nagyobb készpénzhányadot tartott, és ezért könnyebb helyzetben van. Az Aberdeen Asset Management közölte, hogy ingatlanalapjában 20 százalék készpénzt tartott, melyből egyelőre ki tudja fizetni a befektetőket, és már a pénzkivonás csökkenését tapasztalja. Ennek az is oka lehet, hogy a szemfülesebb alapok gyorsan reagáltak a helyzetre, a bennük levő ingatlanokat egyszerűen leértékelték a helyzetnek megfelelően, így már a befektetők is csak nagy bukóban tudják eladni papírjaikat, legalábbis a népszavazás előtti állapothoz képest.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21700 21550 21810 +0,42% 0 0 4 053 878 930 HUF 2024-12-18 17:05:01
MOL 2692 2644 2702 +1,13% 0 0 2 171 209 664 HUF 2024-12-18 17:07:08
MTELEKOM 1276 1276 1292 -0,78% 0 0 219 509 812 HUF 2024-12-18 17:05:10
RICHTER 10510 10420 10590 +1,06% 0 0 965 770 820 HUF 2024-12-18 17:12:34
OPUS 502 501 509 -1,38% 0 0 79 116 081 HUF 2024-12-18 17:05:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából
Natív tartalom | 2024. december 16. 11:47
Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
Litván Dániel | 2024. november 27. 09:48
Megatrend, hype-ciklus görbe, a mesterséges intelligencia izomereje, hibrid befektetési stratégia. Mindezekről is beszélgettünk Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő portfóliómenedzserével, de az interjúból az is kiderül, hogyan lehet pénzt keresni ezek segítségével.
Befektetési alapok Fenntartható befektetést keres? Itt vannak a díjnyertes magyar lehetőségek
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:26
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
Befektetési alapok Kedvező befektetési lehetőség azoknak, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani
Natív tartalom | 2024. szeptember 24. 19:51
Nem kell mást tennie, mint vásárolni az OTP USA Részvény Alapból, melynek befektetési jegyeit nem csak dollárban, hanem euróban és forintban is meg lehet venni. A július elején indult alap azoknak lehet kedvező befektetési lehetőség, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, és az amúgy is diverzifikált portfoliójuk részvénykitettségének egy részét az amerikai piacon szeretnék befektetni – mutatott rá Halas Zoltán, az OTP Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere.
Befektetési alapok Sok magyar vagyona gyarapodott augusztusban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 16. 14:44
A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Befektetési alapok Jobb az ESG-befektetések hozama, mint a többié?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 11. 15:01
Általános vélemények szerint a környezetileg, társadalmilag felelős ESG-befektetések hozama magasabb azoknál, ahol ezek a szempontok nem játszanak szerepet. Magasabb osztalékot is képesek fizetni.
Befektetési alapok A befektetési alapkezelés olyan, mint a sakk – interjú a Gránit Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével
Natív tartalom | 2024. augusztus 28. 16:15
Nem tudhatod biztosan, hogy mit fog lépni az ellenfeled, avagy mi fog történni a gazdaságban, de minden forgatókönyvre készülnöd kell válaszlépéssel – vallja a két év alatt dolgozói létszámban és kezelt vagyon tekintetében is duplájára növekő, Közép-Ázsia felé kacsintgató Gránit Alapkezelő második embere, Erdélyi Zombor.
Befektetési alapok Tartalmas befektetési étlapról válogathatunk, de mivel fűszerezzünk? Klasszis podcast - videóval
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2024. augusztus 23. 16:09
Az MBH Alapkezelő megújította befektetésialap-kínálatát, aminek során a közép- és kelet-európai régióra fókuszáló alapjuk is új karaktert kapott. A Klasszis podcastban az alapkezelő üzletfejlesztési igazgatójával, Kovács Lászlóval és a befektetési üzletág vezetőjével, Herczog Péterrel beszélgettünk.
Befektetési alapok Több száz milliárddal híztak itthon a befektetési alapok
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 16. 13:31
A befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban 2,1 százalékkal, 342 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 516 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Bamosz pénteken.
Befektetési alapok Hogyan védhetjük befektetéseinket geopolitikai konfliktusok esetén? - interjú
Bózsó Péter | 2024. augusztus 14. 15:01
A fődíjat a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja nyerte el. Az ilyen alapok egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy inflációs környezetben is jól teljesíthetnek. Az alap kiváló eredménye mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió menedzserével beszélgettünk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG