A beterjesztett törvényjavaslat alapján, az eddigi kedvezményt a jogalkotó 75 százalékkal csökkentené, ami annyit jelentene, hogy 100 forint támogatás után 10 százalék társaságiadó-terhelést vélelmezve, már nem 10 forint a kedvezmény összege, hanem már csak 2,5 forint. A tervezet alapján ugyanis a támogatást nyújtó adóalany köteles lenne úgynevezett kiegészítő sportfejlesztési támogatást a támogatott sportág szakszövetségén keresztül visszaforgatni a sport támogatására, tehát a szakszövetségnek az eddigieken felül fizetni, amelyet az adóalap terhére nem számolhat el - írja Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója a cég blogoldalán.
A támogatókat továbbá a tervezet egy új adminisztrációs teherrel sújtaná, amelynek megfelelően a támogatást és a kiegészítő sportfejlesztési támogatást a pénzügyi teljesítésétől számított 8 napon belül a támogatás nyújtója a NAV-hoz bejelenteni köteles. Amennyiben a bejelentés elmarad – tekintettel a jogvesztő határidőre – a támogató a már amúgy is jelentősen megnyirbált adókedvezményt elbukhatja, így várhatóan a támogatás után futhat és azt vissza fogja követelni a sportszervezettől és a sportági szakszövetségtől.
Tavaly a társasági adó 11 százalékát tette ki a kedvezmény
A rendelkezésre álló adatok alapján a 2009-es bevezetést követően az igénybe vett adókedvezmény összege folyamatosan emelkedett, a 2011-es adóévben már összességében közel 40 milliárd forint összegű adókedvezményt vettek igénybe a vállalkozások, amely összegből egyedül a látvány-csapatsport támogatás közel 26 milliárd forint összeget tett ki - írja az RSM DTM
Az előzetes 2012-es becslések alapján csak a látvány-csapatsport támogatást érintő adókedvezmény várhatóan meghaladja a 40 milliárd forintot, ami a 2012. évi társaságiadó-bevétel (342 milliárd forint) több mint 11 százaléka. A költségvetési háttér ismeretében a korlátozás kódolva volt, ettől függetlenül a hátrányos helyzetű magyarországi sportfinanszírozásra mégis jelentős csapást fog mérni az intézkedés, amennyiben bevezetésre kerül.
Látvány-csapatsport támogatás eddig nagyon kedvező volt
Az eddigi kedvezményrendszer kifejezetten kedvező volt, hiszen a támogatást nyújtó adóalany a társasági adókulcs függvényében (500 millió forintig 10 százalék, az azt meghaladó rész után 19 százalék) 100 forint támogatás után 110 vagy 119 forint összegű kedvezményt tudott érvényesíteni.
Ez egyszerűen azt jelentette, hogy sokkal jobban megérte támogatást nyújtani, mint egyszerűen az adóhatóság részére a társasági adót megfizetni, hiszen a sporttámogatással az adóalany ténylegesen kevesebb adót fizetett a költségvetés részére . írja a blog.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Lángokban Katmandu: Nepál miniszterelnökének lemondása nem volt elég
9 perce
-
Megbicsaklott kedden a Magyar Telekom
39 perce
-
Erre venne fel hatalmas hitelt Magyarország
körülbelül 1 órája
-
A Shellel kötött az MVM stratégiai gázkereskedelmi megállapodást
körülbelül 1 órája
-
Reszketnek az olaszok, dominó dőlhet Franciaországban
2 órája
-
Hollandiában csökkenti az állam a részesedését az ABN Amro bankban
2 órája
-
Rekord zárás után emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
2 órája
- Lesújtott az amerikai pöröly, és Magyarországot sem kerüli el
- Az is baj, ha van rajta sapka, az is, ha nincs
- Egy napon belül háromszor is odasóztak az ukránok: gázvezetékeket ért találat
- Több százezer magyar érzékeny adatai állnak a kiszivárgás küszöbén
- Amerikából küldenek selyemzsinórt Orbán Viktoréknak?
- Izrael rakétákkal lőtte Katart
- Távol marad hazánktól az ukrán külügyminiszter
- Itt a bejelentés Trump egészségügyi állapotáról 2025. szeptember 3. 06:26
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- A kutyának sem kell a kínai elektromos autó Európában 2025. szeptember 5. 11:34
- Újabb oligarchákat szedne le az EU szankciós listájáról az Orbán-kormány 2025. szeptember 4. 16:41
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
Megbicsaklott kedden a Magyar Telekom
A BUX 320,35 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 102 653,31 ponton zárt kedden.
Erre venne fel hatalmas hitelt Magyarország
16,2 milliárd eurónyi forrást a SAFE hitelkeretéből.
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
Bizakodhatnak a vevők: rengeteg új lakás jöhet a piacra
17:01
-
Minden tizedik szál cigaretta illegális forrásból származik
16:33
-
Derűlátók a kisvállalkozók – egyelőre még nem nálunk
15:16
-
Hihetetlenül olcsón árul tojást és tésztát az egyik politikai párt
13:51
-
A rekorderek között a magyar áremelkedés
13:34
-
Egri szüreti élmények a Szépasszony-völgyben – borkóstolókkal, koncertekkel és családi programokkal
15:58
-
Tragédia a vasúton: tízéves fiú kiugrott a füzesabonyi vonat ablakán
13:48
-
Bor, hagyomány és ünnep Egerben
10:01
-
Gyermekvédelmi botrány: orgiák, politikai védelem és rendszerszintű válság – megszólalt Kuslits Gábor
07:15
-
Vágner Ákos magára vette Orbán Viktor fenyegetését
19:16
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
-
Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő
2025. szeptember 9. 06:58
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Iszonyatos támadás készül – azonnali evakuációs parancsot adott ki Izrael
2025. szeptember 9. 10:53
-
Megbukott a miniszterelnök, jön a politikai válság Európa egyik legjelentősebb országában
2025. szeptember 8. 19:05
-
Beütöttek a vámok, Magyarország is aggódva figyel
2025. szeptember 8. 19:47
