1p
Az alapkezelő május második hetére ígéri a döntést a CS Euroreal nevű német ingatlanalapról, amelynek visszaváltását 2010 májusában függesztették fel, és amelynél lejár a törvényi határidő. Március végén az alap vagyonának 25,3 százaléka volt likvid forrásokban, de nem biztos, hogy ez elég lesz. Társa, a SEB Immoinvest felemás megoldást választott: egyetlen napra nyit ki, majd újra bezár.

Két ingatlanalapban és egy vegyes alapban mintegy 7,1 milliárd forint fagyott be 2010 májusában, mert a mögöttes német ingatlanalapot, a CS Eurorealt is bezárták, azaz felfüggeszttették a nyílt végű befektetési jegyek visszaválthatóságát. Most lassan lejár az a két éves határidő, amit a német törvények maximálisan megengednek a felfüggesztésre, így nemsokára döntés kell szülessen arról, újra megnyitják-e (lehetővé teszik a visszaváltásokat), vagy inkább végelszámolják. (Az érintett hazai alapok az Aberdeen /volt Credit Suisse/ Ingatlan Alap, az Aberdeen Euró Ingatlan és az Aberdeen Konzervatív Vegyes Alap.)

Amint az alap márciusi havi jelentése írja, május második hetére tervezik a döntés meghozatalát (vagyis eléggé az utolsó pillanatokra, mivel a két éves határidő május 18-án jár le). Az alapban 14 ingatlan eladásának köszönhetően március végén 25,3 százalék volt a – befektetési jegyek visszaváltására fordítható - likvid eszközök aránya, ami mintegy 1,5 milliárd eurónyi készpénzt jelent, mivel az alap teljes mérete 6,004 milliárd euró volt. Tavaly egyébként 0,7 százaléknyi hozamot sikerült elérnie. Korábbi szakértői vélemények szerint a hasonló alapok megnyitásához legalább 30 százaléknyi likvid eszköz kellene.

Nem túl biztató a másik nagy német ingatlanalap, a SEB Immoinvest helyzete sem. Itt a határidő kicsit közelebbi, május 7-e. Amint a német Manager Magazin írja, az alapkezelő döntése szerint május 7-én megnyitják ugyan az alapot, de csak egyetlen napra, mintegy szavazásként. Ha azon a napon a visszaváltási megbízások értéke meghaladja majd a rendelkezésre álló likviditást, akkor végelszámolás következik, ami idő- és költségigényes folyamat.

A SEB Immoinvest likvid eszközeit már sikerült 30 százalékra feltornászni, mégsem tartják elképzelhetetlennek, hogy az eltelt két év alatt a befektetők többsége megunta, hogy nem juthatott a pénzéhez, és most alig várja, hogy kiszállhasson. A befektetési jegyeket eddig is forgalmazták ugyan a tőzsdén, ám jellemzően jelentős mértékben a nettó eszközérték alatt forogtak.

Az alapkezelők egyik fő érve a végelszámolás ellen, hogy az ingatlanok eladási kényszere miatt az elérhető ár nyomott lehet, és ilyen válságos időkben eleve rossz ár érhető el. Ugyanakkor az alap végelszámolására nyitva álló határidő sem kevés, két év, ám ez meghosszabbodhat öt évre is, épp azért, hogy az időzavar ne okozzon gondot. Ilyenkor a befektetőket részletekben fizetik ki.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32170 32030 32440 -0,83% 0 0 9 152 875 010 HUF 2025-11-14 17:05:09
MOL 3046 3002 3060 -0,52% 0 0 930 925 772 HUF 2025-11-14 17:05:19
MTELEKOM 1740 1732 1770 -1,25% 0 0 1 207 665 516 HUF 2025-11-14 17:14:46
RICHTER 9725 9685 9885 -1,12% 0 0 2 767 878 545 HUF 2025-11-14 17:13:44
OPUS 527 525 533 0,00% 0 0 67 514 390 HUF 2025-11-14 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Magunkat rövidítjük meg, ha fenntarthatóak vagyunk? A szakértők válaszolnak
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 10:25
Első ránézésre valóságos szentségtöréssel ér fel, ha egy pénzpiaci befektetőt arra kérünk, hogy mondjon le némi potenciálisan elérhető hozamról, egyéb szempontok javára. Ha viszont hozzátesszük, hogy így a klímatudatosabb jövő kulcságazataiba teheti a pénzét, már árnyaltabb a kép. Akkor meg pláne, hogyha hosszabb távra vetítve az látszik, hogy nincs is érdemi különbség egy hagyományos, és egy fenntartható befektetési alap között.
Befektetési alapok Kiderült, hová kerültek a PMÁP-ból kivont megtakarítások
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 09:21
Megtorpant az idén a háztartások állampapír-állományának a növekedése – írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor. A PMÁP-pénzek fele került csak vissza állampapírokba, a többi az ingatlanpiacon, befektetési alapokban és más megtakarításokban kötött ki, vagy felélték a kisbefektetők – állapította meg az MNB. 
Befektetési alapok Rábízná a pénzét a mesterséges intelligenciára? Van, ahol már ezt is megteheti
Litván Dániel | 2025. október 3. 10:12
Az élen járnak a K&H Alapkezelőnél a mesterséges intelligencia alkalmazásában. Bánhalmi Gábor vezető stratégát a tapasztalatokról, illetve a piaci trendekről is kérdeztük.
Befektetési alapok Külföldre menekítik a pénzüket a magyarok
Herman Bernadett | 2025. szeptember 11. 15:14
Rekordot döntött a magyarok külföldi értékpapírokban lévő megtakarítása. Bankszámlát is egyre többen nyitnak az országhatáron kívül. Az adókat viszont a legtöbb országban így is ugyanúgy meg kell fizetni, mint Magyarországon. 
Befektetési alapok Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
Gáspár András | 2025. július 25. 05:57
Ha a Trump-féle politika alapeleme a kiszámíthatatlanság, akkor ezzel kell együtt élnie a vállalatoknak és a befektetőknek is – véli Lesták Richárd, az MBH USA Részvény Alap portfóliómenedzsere, aki szerint a piac egyfajta árnyékkormányként fogja az elnök kezét is. Az amerikai vállalatok kilátásai továbbra is jók, a meglepően gyenge dollárnak is van ellenszere, az AI pedig nem hozza el az ingyenebédet, de olyan nyertesei lehetnek, akikre nem feltétlenül gondolnánk – interjú.
Befektetési alapok Hogyan fektessünk be bizonytalan időkben? Óvatosan is lehet építkezni!
Csernátony Csaba | 2025. július 16. 14:38
Geopolitikai feszültségek, gyenge forint, átalakuló állampapírpiac – Kiss Péterrel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával beszélgettünk arról, milyen stratégiát érdemes követnie a kisbefektetőknek ebben az új korszakban.
Befektetési alapok Itt a fordulat: visszatért a lakosság az állampapírpiacra
Herman Bernadett | 2025. július 8. 10:05
A boltok helyett az értékpapírpiacon vásároltak be a családok májusban. Vettek mindent: állampapírt, befektetési jegyet, részvényt, de még a vállalati kötvényeket is, amelyeket úgy kerültek a Quaestor-botrány óta, mint a pestist. 
Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG