3p
Havi 20 ezer forint 10 évre, állami támogatással - átlagosan 3,1 milliót hozhattak így össze a magyarok. Az ltp-k állami támogatásának megszüntetése után sem tűnik ez azért lehetetlen küldetésnek.

3,1 millió volt az átlag 10 évre - de ennek vége

3 135 630 Ft teljes megtakarítási összeg (a piaci szereplők és különböző konstrukciók átlagát alapul véve) – erre számíthatott egy átlagos lakástakarékpénztári ügyfél, aki vállalta, hogy 10 éven keresztül havi 20 000 Ft értékű lakáscélú megtakarítást helyez el pénzügyi szolgáltatójánál.

Október 16-án azonban az Országgyűlés – a konstrukció rossz hatékonyságára és új gazdaságpolitikai célokra hivatkozva – megszüntette a lakástakarékpénztári számlák állami támogatását. Ezzel negatívvá váltak a jövőben kötött lakástakarékpénztári szerződések várható hozamai, hiszen a konstrukció csak névleges kamatot fizet a betéti részre, a jövőben így még a több tízezer forintos belépési díj kompenzációjára sincs esélye az új tagoknak - írja a Totalreturn blogon az Aegon Alapkezelő.

Tegyük befalapba a lakásra szánt pénzt?

Az elmúlt években a lakástakarék a hazai lakosság egyik legkedveltebb pénzügyi terméke volt, így érthető a megtakarítók kezdeti csalódottsága. A bosszankodás helyett azonban érdemes szétnézni az egyéb  hazai lehetőségek között, ahol meglepően jó megtakarítási ajánlatokra bukkanhatunk. „Már az alacsony- és mérsékelt kockázatú befektetési alapok között is találhatunk olyat, ami 4-5%-os átlaghozamával kiváló alternatívát nyújt egy tízéves lakástakarékpénztár szerződés kiváltására”  -véli Veresegyházi Gábor, az Aegon Alapkezelő online értékesítési vezetője.

Az Aegon két saját alapjával illusztrálja a párhuzamot, amelyeket a forgatókönyv szerint online értékpapír-számlán kezeltek és a TBSZ (tartós befektetési számla) adóelőnyeit is kihasználták.

Ami biztos: nincs többé kockázatmentes fix hozam

Az LTP-k által kínált fix hozam azonban sajnos a múlté, hiszen a befektetési alapok esetében a múltbeli teljesítmény nem jelent garanciát a jövőbeli teljesítményre. A megtakarítóknak így a jövőben sokkal alaposabban kell majd mérlegelniük a kockázat-hozam elvárásaikat és preferenciáikat a piacon - írja az alapkezelő.

Mi jön a lakástakarékok után?

Átalakulás várható a lakásfinanszírozási piacon, miközben a lakások és a lakáshitelek iránti kereslet továbbra is erős, új termékek mellett erősödő versenyre van kilátás. A legjobb lakáshitelek iránti kereslet 105 százalékkal emelkedett. A teljes magyarországi piacon az első félévben pedig több mint 400 milliárd forint lakáshitelt vettek fel, ami 39 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Részletek >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41090 40770 41140 +1,71% 41090 41110 6 730 552 960 HUF 2026-02-03 11:16:42
MOL 3952 3860 3970 +2,49% 3948 3952 1 287 144 184 HUF 2026-02-03 11:15:52
MTELEKOM 2065 2050 2075 +1,23% 2065 2070 603 198 830 HUF 2026-02-03 11:15:30
RICHTER 11020 10850 11050 +1,29% 11030 11050 1 313 499 230 HUF 2026-02-03 11:17:09
OPUS 551 547 553 +0,36% 550 551 87 882 578 HUF 2026-02-03 11:16:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Fontos mérföldkőhöz érkezett a tőzsde sztárpapírja
Herman Bernadett | 2026. január 21. 13:01
Több mint százszorosára növelte induláskori nettó eszközértékét az OTP Alapkezelő és az OTP Bank által közösen fejlesztett, tőzsdén kereskedett, régiós befektetési alap. Kevesebb mint két év alatt az OTP CETOP UCITS ETF kezelt vagyona átlépte a100 millió eurót. A Kelet-Közép-Európa 25 legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényét egyetlen eszközbe sűrítő alap 10 euró névértékű befektetési jegye a magánbefektetők körében is kiugró népszerűségnek örvend.
Befektetési alapok A Raiffeisentől igazolt a Hold Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:26
Frissen érkezett szenior portfoliókezelőjük 12 év után váltott. 
Befektetési alapok Kijöttek a számok: az erős forinton buktak, az OTP-n viszont nyertek a magyar kisbefektetők
Herman Bernadett | 2026. január 7. 14:39
Az október végi Takarékossági Világnap után rákapcsoltak a kisbefektetők: dőlt a pénz az alapokba, az állampapírokba, de még a részvénypiacra is. Aki megtartotta az OTP-részvényeit, elégedetten dörzsölheti a tenyerét. 
Befektetési alapok Zsiday Viktor bejelentette, hogy befejezi portfóliómenedzseri pályafutását
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 13:21
Az általa kezelt Citadella befektetési alap beolvad a HOLD Alapkezelő már meglévő abszolút hozamú, HOLD Columbus alapjába.
Befektetési alapok Nem véletlenül lett az OTP a magyarok kedvence
Herman Bernadett | 2025. december 9. 14:41
Októberben hatalmas összeget fektetett be a lakosság értékpapírokba a szeptemberi kiáramlást kompenzálva. A befektetési alapok továbbra is nagyon kelendőek, de igazán sokat azok kerestek, akik a részvényeket választották. A lakosság kedvence továbbra is az OTP lehet. 
Befektetési alapok Bekeményített a kistesó: az aranyat és a Bitcoint is rommá veri  
Czwick Dávid | 2025. december 3. 10:28
Olyan buldózer születhet, hogy ahhoz képest kanyarban sincsenek az eddigi sztárok. Már vannak komoly jelek.
Befektetési alapok Egyre több pénzt visznek külföldi bankbetétbe a magyarok
Herman Bernadett | 2025. november 20. 19:05
A magyar állampapír a PMÁP kamatfizetése óta kevésbé vonzó. Ehelyett hazai és küföldi befektetési alapokba, kötvényekbe vagy éppen külföldi bankszámlákra kerül a magyarok megtakarítása. 
Befektetési alapok Magunkat rövidítjük meg, ha fenntarthatóak vagyunk? A szakértők válaszolnak
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 10:25
Első ránézésre valóságos szentségtöréssel ér fel, ha egy pénzpiaci befektetőt arra kérünk, hogy mondjon le némi potenciálisan elérhető hozamról, egyéb szempontok javára. Ha viszont hozzátesszük, hogy így a klímatudatosabb jövő kulcságazataiba teheti a pénzét, már árnyaltabb a kép. Akkor meg pláne, hogyha hosszabb távra vetítve az látszik, hogy nincs is érdemi különbség egy hagyományos, és egy fenntartható befektetési alap között.
Befektetési alapok Kiderült, hová kerültek a PMÁP-ból kivont megtakarítások
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 09:21
Megtorpant az idén a háztartások állampapír-állományának a növekedése – írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor. A PMÁP-pénzek fele került csak vissza állampapírokba, a többi az ingatlanpiacon, befektetési alapokban és más megtakarításokban kötött ki, vagy felélték a kisbefektetők – állapította meg az MNB. 
Befektetési alapok Rábízná a pénzét a mesterséges intelligenciára? Van, ahol már ezt is megteheti
Litván Dániel | 2025. október 3. 10:12
Az élen járnak a K&H Alapkezelőnél a mesterséges intelligencia alkalmazásában. Bánhalmi Gábor vezető stratégát a tapasztalatokról, illetve a piaci trendekről is kérdeztük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG