1p
A megcélzott "A” kategória környékén megjelennek óriási alapok, ezek hozzák meg a Phylaxiának a nyugodt árfolyamot - mondta a Gazdasági Rádióban Dr. Tóth Péter
A megcélzott "A” kategória környékén megjelennek óriási alapok, ezek hozzák meg a Phylaxiának a nyugodt árfolyamot - mondta a Gazdasági Rádióban Dr. Tóth Péter, aki szerint a terjeszkedésben és az értékesítésben is nyitásra készül a cég.

Friss tőzsdei árfolyamok

Lesznek még új fejlemények a terjeszkedésben
- erről a holding struktúra kialakítása kapcsán beszélt a Gazdasági Rádió Üzleti Ebéd című műsorában Dr. Tóth Péter, a Phylaxia Pharma Nyrt. elnök-vezérigazgatója, aki szerint a "kemény átalakulás” eredményeképpen már nem egy területre koncentrál a cég, miután 8-15 vállalatot tervez maga mellé állítani.  Tóth Péter azonban kiemelte, hogy az "alaptevékenység soha nem épül le”.

Az átalakulás folyamatát a diófaültetéshez hasonlította, amelynek "több év után lesz meg a gyümölcse”. Nem ígérek 2-300 százalékos árfolyamemelkedést, de kemény munkát igen - fogalmazott. Ugyanakkor a megcélzott „A” kategória környékén megjelennek óriási alapok, ezek hozzák meg a Phylaxiának a nyugodt árfolyamot - tette hozzá, utalva a „bizonytalan kezű kisrészvényesekre”. A Phylaxia-vezér szerint „hosszú távra kell tervezni, az a részvényes, aki megvárja, jól jár”.

Lakásvásárlás akár 0% önerővel, június 30-áig jelentősen csökkentett
egyszeri költséggekkel!
Tóth Péter szerint az alaptevékenységből a mai piaci viszonyok között nem tudna nyereséget termelni, „a marketinghálózat ma még gyenge”, emiatt egy olasz és az első számú hazai állatgyógyászati nagykereskedő céggel fognak együttműködni. A lényeg, hogy a Phylaxia nevet vigyük tovább, az alaptevékenység ne hozzon 2-300 millió forint veszteséget, és mivel az elmúlt időszakban akvirált cégek nyereségesek, a Phylaxia nagyon keményen nyereséges lesz - mondta, ennek időpontjára azonban nem utalt. Tóth szerint a korábbi elhatárolt veszteségek miatt kedvező adózási kép rajzolódik ki a cég előtt.

A részvényopciós programról azt mondta, az költségmegtakarítást jelent a cégnek. Eddig volt egy tiszteletdíjunk, több százezer forint havonta, erről most lemondtunk, de amennyiben a kitűzött célok megvalósulnak, sokkal több pénzt viszünk haza - fogalmazott.

A Phylaxia Pharma Nyrt. a következő oldalakon közzéteszi Dr. Tóth Péter elnök-vezérigazgató válaszait  a Társaság 2008. május 16-i nyilvános hirdetményével összhangban beérkezett befektetői kérdésekre, észrevételekre. Tovább...

Hallgassa meg a beszélgetést!

Bizalmat kér a Phylaxia-vezér a kisrészvényesektől
Nevet vált a Phylaxia
Phylaxia: rábólintottak, bevásárolnak a Gazdasági Rádióból
Rádiót és gázszolgáltatót venne a Phylaxia

Oldalak:
  ( 1 ) ( 2 ) ( 3 ) következő >>

Gazdasági Rádió

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG