4p
Mintegy 14 ezer autós a tavaszi elszámoláson túl 380 millió forintot kap vissza a Lombard Lízingtől a jogtalanul devizában felszámított casco-díj miatt. A finanszírozó cég jogerősen vesztett a felügyelettel szemben.

Másodfokon, jogerősen pert nyert az MNB a Lombard Lízing Zrt.-vel szemben a forintalapú casco díjak jogsértően devizában történt felszámítása ügyében. A bírósági döntés nyomán a pénzügyi vállalkozásnak a fogyasztókra terhelt árfolyam-különbözetet, mintegy 380 millió forintot vissza kell fizetnie ügyfeleinek – erre az írásba foglalt ítélet kézhezvételétől számított 60 napja lesz a Lombardnak.

A Fővárosi Törvényszék szóbeli indoklásában helytállónak találta az első fokú bíróság megállapítását, amely szerint a felügyeleti hatóság helyesen értelmezte a hitelintézeti törvény vonatkozó rendelkezéseit, s nem lépte túl hatáskörét abban sem, hogy a casco díjak jogsértően devizában történt felszámítása következtében fogyasztókra terhelt árfolyam-különbözet fogyasztóknak történő visszafizetésére kötelezte a pénzügyi vállalkozást.

Az ítélet alapján teljesítendő kifizetés nem kapcsolódik a Lombard Lízing Zrt. devizahitelekkel kapcsolatos, törvényen alapuló elszámolási kötelezettségéhez - hangsúlyozza az MNB közleménye. Vagyis a Lombard "deviza-cascós" ügyfelei idén tavasszal kétszer kapnak pénzt: az első jóváírás lesz, míg a most megítélt összeget készpénzben kapják majd vissza.

Mint emlékezetes, a Lombard Lízing Zrt. azt követően kezdeményezett pert, hogy a pénzügyi felügyelet 2013. júliusi határozatában megállapította: a pénzügyi vállalkozás deviza alapú gépjárműhitelei kapcsán a csoportos biztosítás keretében felmerülő casco díjakat – amelyet a Lombard Lízing Zrt. forintban fizetett meg a biztosítónak, mert a biztosítás forintalapú volt – jogsértő módon forint helyett devizában terhelte a fogyasztókra. A Lombard azzal védekezett, hogy ők egy szolgáltatáscsomagot nyújtottak, amelynek része volt a finanszírozás, de ugyanígy a casco is, amelyet az ügyfelek a cég szerint olcsóbban kaptak, mintha egyedileg kötöttek volna szerződést - igaz a későbbiekben ennél arányaiban többe került a deviza-elszámolás. A vállalati flottaszerződéseknél egyértelmű, hogy a jármű költségeit (biztosítás, szervíz, stb.) a flottakezelő fizeti, s az ügyfél, (akár devizában is) csak egy, flottadíjat fizet. Ott ugyanakkor még akkor sem beszélhetünk hitelszerződésről, vagy pénzügyi lízing konstrukcióról, ha a megállapított flottaüzemeltetési szerződés lejárta után a cég átveszi a kocsit a flottakezelőtől. Hiszen akkor maradványértékes értékesítés történik.

A pénzügyi vállalkozás közel 14 ezer darab casco biztosítási szerződés esetében nem csak a tőke- és kamattartozás esetében érvényesítette a magasabb kamatot (kamatfelárat), hanem a casco díj ellenértékét is deviza alapon kellett megfizetniük az ügyfeleknek a kamat részeként.

A felügyelet szerint a hitelintézeti törvény 2011. szeptember 29-i módosítása ugyanakkor meghatározta, hogy a fogyasztói hitelszerződéseknél a pénzügyi intézmények csak kivételes esetben számíthatják fel devizában a díjakat és költségeket. Márpedig e szigorú feltételek a társaság által terhelt casco díj esetében nem álltak fenn.

Az MNB az elmúlt év során valamennyi olyan pénzügyi intézménynél vizsgálatot indított, ahol a fentihez hasonló konstrukcióban kötöttek szerződést a fogyasztókkal. Az ellenőrzések nyomán a jegybank a Lombard Lízing Zrt-vel együtt 8 autófinanszírozási társaságnál állapított meg jogszabálysértést. E társaságokkal szemben összességében 37,15 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, s megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását is. A jegybank egyúttal kötelezte az érintett autófinanszírozási társaságokat arra: térítsék vissza valamennyi – összesen 24 141 – érintett ügyfelük számára a jogsértő állapot megszüntetéséig azokra terhelt árfolyam-különbözetet. A visszatérítés teljesítéséről jogsértéssel érintett 7 intézmény már beszámolt a jegybanknak. Jelenleg az elszámolások ellenőrzése folyik. A Lombard azt kérte a bíróságtól, hogy a visszatérítés ügyében függessze fel a felügyeleti határozatot a per lezárultáig, a bíróság pedig helyt adott a kérelemnek, ezért nem kaptak még visszatérítést az ügyfelek. A Lombard Lízing Zrt. visszatérítését az ítélet nyomán az MNB ellenőrizni fogja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG