Ötmillió forintos kárt okozott egy többemeletes ház egyik nyaralólakásában a télen szétfagyott vízcső. Az esettel a tulajdonos a napokban, az ingatlan tavaszi ellenőrzésekor szembesült: a lakásban térdig állt a víz, gyakorlatilag minden tönkrement. A többmilliós veszteségből a biztosító csak minimálisat téríthetett meg, a lakásra ugyanis nem, csak a többemeletes épületre volt biztosítás.
Miután az elázott lakás kapcsán kiderült a hiba, a ház többi tulajdonosa fejvesztve kereste a biztosítókat, s megkötötték a saját szerződésüket is, ugyanis az épület több tucat ingatlantulajdonosa közül senkinek nem volt. Amennyiben szerencséjük van, addig nem történik hasonló eset az épület más lakásában, míg a szolgáltató által megszabott, átlagosan 30 napos moratórium tart. Ez idő alatt ugyanis a kockázatviselők többsége a legjobb biztosításra sem fizet – figyelmeztet Hiányos, elavult a nyaralókra kötött biztosítások többsége, s ezekkel ilyenkor tavasszal szembesülnek tömegével a tulajdonosok. Ekkor derül ki ugyanis, hogy a régi, rossz szerződés miatt például a téli elfagyásokat sem fedezi a kártérítés. De az sem jó, ha túl friss a biztosítás, mert az aláírástól számított 30 napon belül bekövetkezett esetleges elemi kárra nem fizet a szolgáltató. Elkezdődött a tavaszi szélsőséges időjárás közeledtével szokásos kapkodás a biztosítás terén – állítja egy biztosítási alkusz., a huszonöt biztosítóval szerződött CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs vezetője.
Tipikus hiba a tavaszi kapkodás
Hiányos, elavult a nyaralókra kötött biztosítások többsége, s ezekkel ilyenkor tavasszal szembesülnek tömegével a tulajdonosok. Ekkor derül ki ugyanis, hogy a régi, rossz szerződés miatt például a téli elfagyásokat sem fedezi a kártérítés. De az sem jó, ha túl friss a biztosítás, mert az aláírástól számított 30 napon belül bekövetkezett esetleges elemi kárra nem fizet a szolgáltató. Elkezdődött a tavaszi szélsőséges időjárás közeledtével szokásos kapkodás a biztosítás terén – állítja a szakértő.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
3 órája
-
Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
4 órája
-
Mennybe ment a Mol csütörtökön
4 órája
-
Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
5 órája
-
A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
5 órája
-
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
6 órája
Mfor.hu Top24
- Döntött a belügyminiszter: újabb fejcserék történtek
- Áder János előkerült, puccsról, szőnyegbombázásról, polgárháborúról beszélt
- Tartogatott egy kis meglepetést az Alkotmánybíróságnak a Magyar Közlöny
- Fontos hírt kapott Brüsszelből Magyarország, jön egy adag pénz
- Nagy dobás az OTP-től, olcsóbb lesz a lakáshitel, de még a kormány is örülhet
- Magyar Péter elárulta, ki kap 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, és mikor
- Eldöntötték, ki veszi át közmédia irányítását
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Növekedést vártak, csökkenés lett.
5 órája
Részvény / Deviza / Áru
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
6 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Felhőszakadás percek alatt megduzzasztotta az Eger-patakot
18:41
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
2026. július 2. 15:32
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2026. július 2. 19:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



