4p

Ugyan az összes ingatlantípus esetében magasabb az idei átlagár a tavalyinál, de az Otthon Centrum országos mérése szerint a megyei jogú városokban az emelkedés üteme érezhetően mérséklődött.

„A megyei jogú városokban az ingatlanárak jellemzően alacsonyabbak a fővárosi kerületeknél, de a legdrágább városok már a külső pesti kerületek árszintjével versenyeznek” – foglalta össze Soóki-Tóth Gábor az idei értékesítési adatok alapján összeállított lista tanulságait. Az Otthon Centrum (OC) elemzési vezetője arról számolt be, hogy a 25 megyei jogú városban az idei év első hat hónapjában átlagosan 554 ezer forint volt egy használt téglalakás négyzetmétere, ami a tavalyi átlaghoz képest 5,7 százalékkal magasabb. A panellakások 507 ezer forintos fajlagos ára is 8,1 százalékkal emelkedett, míg a használt házak esetében 441 ezer forintos négyzetméterár az átlag érték, ami 16,8 százalékkal magasabb a 2022-es év átlagáránál. „Összességében minden típusnál emelkedett az ár, de az emelkedés üteme a korábbiakhoz képest jelentősen mérséklődött” – összegzett a szakember.

A használt téglalakások esetében a legdrágább város Debrecen, átlagosan 768 ezer forintos négyzetméterárral. Kissé lemaradva Székesfehérvár (651 ezer forint) majd Győr (645 ezer forint) következik. A legtöbb városban a fajlagos átlagár a 400-550 ezer forint közötti sávban mozog, a legolcsóbban Nagykanizsán - 400 ezer forintos átlag értékkel – lehet lakáshoz jutni. A tavalyihoz képest idén 5,7 százalékkal kerülnek többe a téglalakások: a legtöbb városban 1-10 százalékkal emelkedett a fajlagos ár, de az összetételhatás miatt ennél nagyobb mértékű, 15-20 százalékos áremelkedés tapasztalható Nagykanizsán, Szolnokon és Pécsett. Szintén az összetételhatás okán azonban nem emelkedtek az árak Győrben, Miskolcon és Tatabányán. 

Debrecen még mindig drága. Fotó: Pixabay
Debrecen még mindig drága. Fotó: Pixabay

A panellakások esetében ugyancsak Debrecen a legdrágább a megyei jogú városok között. A cívisvárosban az idei átlagos fajlagos ár 661 ezer forint négyzetméterenként. A sorrendben Veszprém (611 ezer forint), majd Székesfehérvár (582 ezer forint), és Győr (553 ezer forint) követi a hajdúsági megyeszékhelyt. A többi városban 360-500 ezer forint között mozog a négyzetméterár, a legalacsonyabb átlagár a szolnoki. A tavalyinál átlagosan 8,1 százalékkal kérnek többet idén egy panellakás négyzetméteréért. Nincs nagy kilengés, az áremelkedés 0-19 százalék között volt a tavalyi átlaghoz képest. A legkevésbé Zalaegerszegen, a legjobban Nagykanizsán emelkedett az átlagos négyzetméterár.

A családi házak négyzetméterének átlagára a megyei jogú városokban 442 ezer forint. Ebben a szegmensben Sopron az első, 700 ezer forintos átlag értékkel, emellett Debrecen (561 ezer forint) és Győr (492 ezer forint) tartozik a legdrágább városok közé. Érdekes módon ebben a szegmensben nagyobb különbségek alakultak ki a városok között: a kisebb és a fővárostól távolabbi településekre jóval alacsonyabb, 200-300 ezer forintos négyzetméterár a jellemző, míg a főváros közeli települések, mint például Érd, esetében megközelíti a négyzetméter ár az 500 ezer forintot.

Az ingatlanpiacon a családi házak esetében nyílt szét leginkább az árolló, az ebben a szegmensben mért, 16,8 százalékos áremelkedés a legnagyobb a három használt ingatlantípus között, de Soóki-Tóth Gábor megjegyezte: az összetételhatásnak ebben a szegmensben van a legnagyobb hatása. „Városonként szélsőségesen -10 és +30 százalék között változtak a négyzetméterárak a tavalyi évhez képest. Az idei értékesítési adatok alapján azonban azt látjuk, hogy a vásárlók inkább a jobb állapotú ingatlanokat keresik, de van arra is precedens (mint például Kecskemét és Szekszárd esetében), hogy nem nőttek az árak, de a rosszabb állapotú, felújításra szoruló ingatlanok is gazdára találnak” – mondta a szakember. A legnagyobb városokban jellemzően 15-20 százalékos áremelkedést mért az OC ebben a szegmensben, például a második legnépesebb magyar településen, Debrecenben 16 százalékkal magasabbak az idei árak a tavalyi átlagnál.

Címkék: Ingatlan Lakáspiac

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG