5p

Egy év alatt 22-25 százalékkal emelkedett a téglaépítésű lakások négyzetméterára Szombathelyen, így 460 ezer forintnál is többe került egy négyzetméter. Az Ausztriába ingázók egy része ebben a városban vagy környékén bérel lakást, így a bérleti piac is élénk. Sorozatunk új darabjában e ritkábban figyelt város belsejében lévő ingatlanok értékét vettük górcső alá.

Laptársunkon, az mfor.hu-n kalkulátorok segítenek a különféle hitelek kiválasztásában. Itt ahhoz adunk fogódzót, hogy mire elég a pénzünk, ha venni szeretnénk vagy hogy mennyiért tudjuk eladni az ingatlanunkat. Felhasználjuk a szakmai forrásokat, s egy iránytű lesz a végeredmény, ami kiegészítheti a vevő vagy az eladó ismereteit.

Nem kerülte el a vasi nagyvárost sem az áremelkedés, ami a növekvő kereslet és a durván megemelkedett kivitelezési költségek miatt nem meglepő. Érdekes, hogy Szombathelyen – ellentétben más országrészekkel – nem a panel a legnagyobb sláger, hanem a téglalakás.

A szombathelyi belváros egyik sétaövezete. Fotó: MTI
A szombathelyi belváros egyik sétaövezete. Fotó: MTI

A belvárosban két nagyobb lakásberuházás is tart, növelve ezzel a kínálatot. Ugyanakkor a lakások 35-50 százalékát már a tavaly bejelentett rezsidrágítás előtt sikerült eladni, így a kínálat jelenleg elég szűkös. A külső körzetekben lévő Olad és Kámon városrészeken is vannak közepes méretű 20-60 lakásos projektek, ezek értékesítettségéről viszont nincs hír.

Az új építésű lakások ára viszont kihat a használtakéra, különösen azokra, amelyeknek az energetikai mutatói jobbak az átlagnál. Az új otthonokat most 750 és 800 ezer forint közötti négyzetméteráron kínálják, az újszerűeket 8-12 százalékkal alacsonyabb áron.

Értékbefolyásoló tényezők Szombathelyen

  • a társasház építésének éve
  • a társasházon belüli elhelyezkedés, tájolás
  • műemléki védettségű-e az épület
  • tartozik-e garázs a lakáshoz
  • megosztható-e belül a lakás bérbeadás céljára
  • szociális infrastruktúra közelsége 

Vannak már a piacon olyan társasházi lakások is, amelyeket 4-6 éve építettek és így korszerűnek mondhatók. Többségük azonban messze van az „A” kategóriától, leginkább "BB" kategóriájúak, radiátorosak vagy mennyezeti hűtés-fűtés van bennük, viszont a gázt már sok helyütt kiiktatták a beruházók, s ez most növeli az értéküket. Ezeknek a kínálati ára mára már meghaladta a 700 ezer forintot négyzetméterenként, s egyelőre nem is fog csökkenni, a tulajdonosok inkább kivárnak.

A régebben, mondjuk 15-20 éve épült társasházi lakások átlagos négyzetméterára jelenleg a négyzetméterenkénti 370-600 ezer forintos sávban mozog. A magasabb érték az időközben teljes felújításon (gépészet, nyílászárók, szigetelés, burkolatok, szaniterek cseréje) átesett ingatlanoknál jellemzőbb.

Szombathelyen a belső városrészeket régóta nyomasztja, hogy kevés a parkoló, viszont növekvőben vannak a sétaövezetek. Ez az autóval is rendelkező ottani ingatlan tulajdonosokat arra kényszerítette, hogy kijjebb keressenek parkolóhelyet vagy garázst. A meglévő belvárosi vagy ahhoz közeli mélygarázsokban 4-5 millió forintba kerül egy-egy beálló, kijjebb is hasonló árakkal találkozunk, igaz, azok már garázsokra vonatkoznak.

A Duna House 2022-es tranzakciós adatai alapján Vas megyében 10 millió forinttal többet költöttek átlagosan a vásárlók ingatlanra, mint a pandémia sújtotta 2020-as évben. Otthonteremtés céljából a legkeresettebb Szombathely és környéke, a tranzakciók több mint 60 százaléka zárult ezen a területen tavaly. A vármegye aktuális kínálatában egyre gyakoribb a 100 millió forint felett meghirdetett otthonok előfordulása. Természetesen a közkedvelt kulturális, illetve egészségturisztikai utazási célpontok, vagyis Kőszeg és Sárvár továbbra is népszerűek a vásárlók körében. 

Fontos megjegyzés: A lakóingatlanok esetében a szakemberek a legtöbbször az úgynevezett piaci összehasonlító módszert alkalmazzák. Itt egyebek mellett az elhelyezkedést, a típust, a méretet, a műszaki állapotot, a hasonló paraméterekkel bíró ingatlanok tranzakciója során kialakult árat (és nem a kínálati/hirdetési árat), az értékesítési időpontot, a megközelíthetőséget, a keresettséget, a fizikai és szociális infrastrukturális ellátottságot, a finanszírozottsági adottságokat (hitelek, jelzálog), a tulajdonjogi hátteret és a hasznosítási lehetőségeket veszik figyelembe. 

Lehetnek kevésbé számszerűsíthető tényezők is, ilyen például az, hogy ha eladók vagyunk és tudjuk, hogy az adott környéken jelentős fejlesztések lesznek, új áruház, szabadidőközpont, iskola, park, elkerülő út lesz mondjuk 3 éven belül vagy ellenkezőleg: kiderül, hogy elmaradnak ezek a beruházások, esetleg lebontanak használaton kívüli ingatlanokat vagy hogy odatelepül egy nagyobb üzem.

------------

Az ebben a cikkben megjelölt ingatlanértékek közelítőek, nem helyettesítik a hivatalos értékbecslést és nem képezhetik semmilyen jogügylet alapját. Az értékek megjelölésénél és az értékmódosító tényezőknél az értékbecslési szakma által elfogadott általános szempontokat vettük figyelembe, azzal a megjegyzéssel, hogy minden egyes ingatlannal kapcsolatban felmerülhetnek más körülmények is, amelyek befolyásolhatják annak az értékét. 

A Mennyit ér az ingatlanom? sorozat összes cikkét itt olvashatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG