3p
A napok óta tartó hőséget hidegfront tompítja, komoly viharok kíséretében érkezik az országba.
Villámlás Budapest felett 2015. május 20-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Ma este véget ér a napok óta tartó nyári forróság, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései szerint ugyanis hidegfront érkezik az országba. Négy észak-nyugati megye kivételével mindenhol a legmagasabb, azaz piros riasztást adtak ki a vihar miatt: helyenként erős, akár 90 kilométer/órát meghaladó széllökésekre, illetve intenzív jégesőre és felhőszakadásra lehet számítani.

A szakértők szerint a lakástulajdonosoknak fontos ismerniük, a biztosításuk milyen károkra terjed ki, szükség esetén pedig érdemes bővíteni a fedezett kockázatok körét.  A viharok évről-évre jelentős károkat okoznak: a Generali Biztosítóhoz 2014-ben több mint 30 000 viharkárral kapcsolatos bejelentés érkezett.

Felhőszakadáshoz köthetően 2013-ban még csupán 2500 káresetet regisztrált a társaság, tavaly azonban már közel 6000-re nőtt ez a szám. Nem szabad alulbecsülni a heves zivatarokkal járó villámcsapásokat sem, hiszen az elmúlt évben közel 10 000 esetben okoztak károkat.

A szakértők szerint a károk egy része elkerülhető, illetve elővigyázatossággal és felkészültséggel csökkenthető hatásuk:

1. Erős széllel érkező zápor, zivatar előtt mindenképpen zárjuk be az ablakokat, lehetőség szerint engedjük le a redőnyöket is.

2. Érdemes elhúzni a függönyöket is, amelyek az ablakok törése esetén megvédenek bennünket az üvegszilánkok okozta sérülésektől.

3. Kiadós zivatar előtt húzzuk ki a konnektorból a TV, a számítógép és a többi elektromos készülék csatlakozóját, illetve a tv-k esetében az antennát is, hogy elkerüljük a közvetett villámcsapások okozta károkat.

4. Elektromos készülékek esetében villámvédelemmel ellátott elosztókkal csökkenthetjük a károk mértékét, de fontos tudni, hogy a telefon-, internet- vagy TV-kábelcsatlakozáson keresztül még így is kárt tehet egy közeli villámlás az eszközökben. Amennyiben a készülék csatlakozója (pl. cirkó, elektromos kapu) nem húzható ki a konnektorból a károk többlépcsős túlfeszültség-védelmi rendszer kialakításával csökkenthetők.

5. A villámcsapások miatt keletkező károk miatt fontos a villámhárító állapotának ellenőrzése is, hiszen ha nincs megfelelően földelve, akkor már nem védi otthonunkat. Ha mégis becsapott a villám, érdemes a ház teljes elektromos hálózatát felülvizsgáltatni, melyet a Generali ügyfelei vészelhárítási szolgáltatás azonnali igénybevételével, plusz költségek kifizetése nélkül vehetnek igénybe.

6. A kertes házak ereszeit és csatornáit mindig tisztán kell tartani, hiszen a hirtelen lezúduló csapadékot csak így tudják megfelelően elvezetni. Illetve gyakoriak a beázással összefüggő káresetek is, amelyeket a tető rendszeresen karbantartásával kiküszöbölhetünk.

7. Érdemes rendszeresen ellenőrizni a kertben lévő fákat, szükség esetén pedig le kell vágni az elhalt ágakat, amelyek egy nagyobb szélvihar során letörve kárt tehetnek az épületben vagy az ott parkoló autókban.

8. Az udvarból, kertből viharok előtt vigyük biztonságos helyre vagy rögzítsük, amit elfújhat vagy megrongálhat a szél.

9. Autónkkal vihar idején lehetőség szerint fedett helyen parkoljunk, azonban ha erre nincs lehetőségünk, akkor is minél távolabb a fáktól és épületektől.

10. Amennyiben az épület pincéjébe korábban többször is befolyt a csapadék, érdemes a közelben tartani olyan homokzsákokat, amelyekkel felhőszakadás esetén elzárható a víz útja. Illetve a beázásnak kitett értékeket helyezzük biztonságba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:36
Egy hónap alatt 8,7 százalékkal esett vissza a kiadó lakások száma a megyei jogú városokban. Debrecen maradt a legdrágább, pedig tavaly október óta 10 ezer forinttal csökkent az átlagos bérleti díj.
Ingatlan 2024 óta nem láttunk ilyet az ingatlanpiacon
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 15:59
Megállt a lakásárak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com lakásárindexe szerint, országos szinten stagnálás követte az augusztusi 0,4 százalékos havi drágulást, a fővárosban pedig az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után további 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
Ingatlan Elmaradt az őszi roham a lakáspiacon, de az árak miatt örülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 11:37
Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők. A hónap végén emiatt már közel 150 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, ami 11 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG