4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Egyértelműen az látszik, hogy a lakáspiac pezseg Magyarországon, a válság óta nem cserélt ennyi lakás gazdát, és az albérletek iránt is jelentős kereslet mutatkozik az elmúlt időszakban. Az egyetemi tanév kezdete miatt szeptember talán még kiemelkedőbb ebből a szempontból, ezért nem árt odafigyelni.

Az Allianz Hungária összegyűjtött néhány hasznos tanácsot:

1. Ellenőrizzük, hogy az adott társasház rendelkezik-e biztosítással!

A lakásban élők gyakran azért nem kötnek lakásbiztosítást otthonukra, mert a társasháznak van biztosítása. A legutóbbi kutatásaink során a lakásban élők szinte mindegyike úgy nyilatkozott, hogy rendelkeznek otthonbiztosítással, azonban ezeknek közel fele valójában társasház-biztosítás.

Ha új lakásba költözünk, mindenképp járjunk utána, rendelkezik-e az adott társasház biztosítással, és kérjünk információt a közös képviselőtől arról, mire szól a szerződés. Érdemes informálódni a társasházi biztosítás alapján a lakásunkra eső biztosítási összeg nagyságáról is, és ez alapján mérlegelni, vajon elegendő fedezetet nyújtana-e esetleges kár esetén.

2. Ellenőrizzük, hogy a társasházi biztosítás mire fizet, és amennyiben szükséges kössünk kiegészítésként lakásbiztosítást az ingatlanra!

A legfontosabb azt megtudni, hogy a társasházi biztosítás a teljes épületre, vagy csak a közös tulajdonú területekre szól. Ha a társasházra kötött biztosítás csak a közös tulajdont védi, könnyen nehéz helyzetbe kerülhetünk kár esetén, mivel nem lesz biztosítási fedezet a saját/külön tulajdonú részekre.

Éppen ezért fontos, hogy ha a társasház biztosítása csak a közös épületrészekre vonatkozik, akkor a saját tulajdonú épületrészekre és ingóságra kössünk lakásbiztosítást. Azt is érdemes tanulmányozni, hogy milyen károk esetén térít a közösség biztosítása, valóban minden kockázatra kiterjed-e a szerződés, ami a lakásunkat veszélyeztetheti.

3.  Hangoljuk össze biztosításokat!

Bizonyos káresetekre a társasház és a lakás biztosítása is kiterjedhet. Mivel kár esetén ilyenkor is csak az egyik szerződés alapján kaphatunk kártérítést, a lakásbiztosítási szerződés megkötésekor érdemes erre külön figyelmet szentelni, hogy ne szerepeljenek azok a fedezetek, amikre a társasház biztosítása már kiterjed.

4. Ne feledkezzünk meg az ingóságainkról sem!

A társasház biztosítás megköthető az egész épületre, ilyen esetben a saját tulajdonú épületrészre is érvényes a közös biztosítás, azonban nem feltétlenül terjed ki a saját ingóságokra. Ekkor érdemes az ingóságokra külön biztosítást kötni. Ilyenkor is ügyeljünk arra, hogy a vagyontárgyaink értékét minél pontosabban határozzuk meg, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ezt a szerződést is karban kell tartani.

A biztosító minden évben megküldi a biztosított vagyontárgyakról és az aktuális biztosítási összegekről szóló biztosítási kötvényt, ilyenkor ajánlott újra átnézni a biztosítást, és összehasonlítani az abban szereplő vagyontárgyakat és biztosítási összegeket a meglévő vagyontárgyakkal, hiszen ezen idő alatt gyarapodhattak vagyontárgyaink, amelyre a régebben kötött biztosításban választott biztosítási összegek már nem terjednek ki.

5. A bérbeadott lakásokra is érdemes biztosítást kötni

A bérbeadott lakásra különösen érdemes biztosítást kötni, hiszen számos olyan káresemény történhet önhibánkon és a bérlők hibáján kívül, aminek helyreállítása jelentős anyagi kárt okoz a tulajdonos számára.

Már a lakásbérleti szerződésben rögzítsük, hogy van-e biztosítás az ingatlanra, milyen kockázatokra terjed ki, annak díját ki fizeti, és az pontosan milyen káreseményekre fizet.

6. Bérlőként is biztonságban

Az Allianz felmérése szerint a bérlők nagy része azért nem köt lakásbiztosítást, mert sokan azt hiszik, hogy azt csak a tulajdonos kötheti meg. Ez azonban nem igaz. Bérlőként tehát először is tisztázzuk a tulajdonossal, hogy van-e a lakáson biztosítás.

Ne felejtsük el, hogy amennyiben a lakás biztosítva is van, a saját értékeinkre, vagyontárgyainkra, műszaki cikkeinkre nem terjed ki a védelem, éppen ezért ezekre az ingóságokra érdemes a bérlőnek is biztosítást kötnie.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Ingatlan Jótékony hatása lehet az országkockázat csökkenésének
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 07:43
2026 első felében a magyar kereskedelmi ingatlanbefektetési volumen elérte a 610 millió eurót.
Ingatlan Hónapok óta csökken a panellakások ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:34
Három hónapja folyamatosan csökken a magyarországi panellakások ára, miközben a téglalakásoké emelkedik – közölte a Duna House.
Ingatlan Kiderült, melyik kerületekre összpontosulnak az újlakás-építések
Privátbankár.hu | 2026. július 31. 08:30
Egyre több az építési engedély, a legtöbbet a XIII. és a IX. kerületre adták ki. 
Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG