1p
A magyarországi építőipari cégek 59 százalékánál csökkent, 30 százalékánál nem változott az értékesítés nettó árbevétele tavaly - derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 500 céget érintő idei év eleji felméréséből.

Az árbevétel-arányos jövedelmezőség tovább csökkent, a válaszadók 60 százalékánál nem érte el a 2 százalékot, és az idén várhatóan tovább romlik a helyzet.

Az elvárt béremelés miatt a válaszadók 80 százaléka az idén  az előző évihez képest nagyobb arányban, átlagosan 4 százalékkal kénytelen emelni a bruttó béreket. A bértömeg megtartása miatt viszont létszámleépítésre kényszerülnek az építőipari társaságok. Azoknál a cégeknél, amelyeknél a munkaerő megtartásával számolnak, a béremelést csak a jövedelmezőség rovására tudják véghezvinni, ami - a nemzetgazdaság más ágazataihoz képest - egyébként is alacsony.

A szakemberek hiánya - a beszűkült piac miatt - nem okoz problémát, de a piac élénkülésével változik a helyzet. A válaszadók az utánpótlás hiányát kifogásolták, főként a kőműves, ács, bádogos, víz- gáz- és fűtésszerelő szakmákban. A szakemberképzés és továbbképzés nehéz helyzetét fokozza, hogy ez év elejétől a szakképzési hozzájárulás nem csökkenthető sem a fejlesztési támogatásról szóló megállapodással, sem pedig a saját dolgozók képzési költségének elszámolásával. Így a cégek 58 százaléka csökkenti a saját dolgozói képzésére fordított összeget.

Az építőipari cégek véleménye szerint üzleti helyzetük összességében az idén tovább romlik, és a válság negatív hatásai ellen egyre kevesebb eszközzel tudnak védekezni.

Kaotikus viszonyok

Az építőipar 2006 óta tartó visszaesése 2011-ben is folytatódott, a termelés 7,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Az épületek építése 11,3 százalékkal maradt el az előző évtől, kevesebb lakás épült és a nagyberuházások is elmaradtak. Ennek ellenére soha annyi céget nem jegyeztek be az építőiparban egyetlen hónap alatt, mint idén januárban. Ha a jelenlegi tendenciák nem változnak, 2012-ben 20 százalékkal több cég próbál talpon maradni feleannyi munkából, mint 2006-ban, ami közgazdasági nonszensz - részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG