1p
A kormány támogatja az egészségügyért felelős államtitkárság által előterjesztett Semmelweis Tervet - közölte a kormányszóvivő
A kormány támogatja az egészségügyért felelős államtitkárság által előterjesztett Semmelweis Tervet - közölte a kormányszóvivő.

Nagy Anna tájékoztatása szerint a keddi kormányülés egyik fő témája volt az egészségügy megmentését célul kitűző Semmelweis Terv. Szerdán Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárral részletes sajtótájékoztatót tartanak a témában.

A kormányszóvivő a részletekről szólva annyit közölt, hogy a kabinet egyetértett azzal, hogy kiépüljön egy olyan állami egészségszervezési rendszer, amely 1-1-5 millió lakos ellátásáért felelős térségi egységekre épül. Ezzel együtt pedig átalakul a népegészségügy intézményrendszer is - tette hozzá.

A kormány emellett támogatja egy állami egészségszervezési központ, valamint térségenként az egészségszervezési igazgatóságok kiépítését is. Mint mondta ezek ellátnak majd különböző területi egészségszervezési feladatokat is, de ezen központok alakítják majd ki azt is, hogy a különböző egészségügyi intézmények milyen formában működjenek együtt a jövőben - mondta Nagy Anna.

Az ágazati vezetés elsőként tavaly év végén hozta nyilvánosságra a Semmelweis Terv vitairatát. Ezen később finomítottak a tárcához érkezetett társadalmi és szakmai észrevételek figyelembevételével, majd május közepén nyilvánosságra hozták az elkészült tervezetet. Ebben a jelenlegi helyzetet úgy vázolták: az egészségügyi ellátórendszer jelenlegi struktúrájában és kapacitásaival fenntarthatatlan. Az egészségügy további működéshez ezért azonnali és átfogó intézkedéseket véltek szükségesnek.

Lapértesülés: nyolc betegellátási térséget alakítanak ki

A Népszava információi szerint a kormány nyolc betegellátási térséget alakítana ki az országban a kedden a kormány által elfogadott Semmelweis terv alapján.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerda délelőtt ismerteti a reformcsomag részleteit. A lap szerint egyebek mellett azt jelentik majd be, hogy ötszintű betegellátási modell jön létre: országos, nagytérségi, megyei, városi és járóbeteg-ellátási szint.
 
Az új betegellátási rendszer a lap szerint semmilyen eddigi közigazgatási rendszerrel nem egyezik.

A Népszava szerint államosítják a 12 budapesti kórházat, és az új rendszerben a főváros kerületei három különböző nagytérségi központhoz tartoznának.

A lap úgy tudja: az Orbán-kormány elfogadta azt is, hogy Szócska Miklós és  munkatársai azonnali hatállyal tárgyalásokat kezdjen Tarlós István főpolgármesterrel a 12 fővárosi kórház államosításáról; az átvételnek 6-9 hónapon belül kell lezárulnia.

A részletekről később beszámolunk.

MTI, Privátbankár, Népszava

Címkék: Karrier

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG