A nyaralás nemcsak a gyerekek, de a felnőttek számára is jó kikapcsolódási lehetőség, a mindennapi tevékenység kicsit más, mint a hétköznapokban. Ez a változás természetesen az étkezésre is hatással van, jellemző a későbbi időpontban történő ébredés, a későbbi lefekvés. Emiatt az étkezések is tolódnak egy kicsit, arra azonban ügyeljünk, hogy naponta legalább 3 alkalommal étkezzünk.
Az együtt fogyasztott reggeli után jöhet a fürdés, napozás, kirándulás. Fontos, hogy a gyerekeket ne engedjük üres gyomorral strandolni, mert az úszás, a rohangálás során éhgyomorral hamar elszédülhetnek, ami balesetveszélyes is lehet.
A strandra is mindig vigyünk magunkkal valami kis élelmet, ha nincs nálunk hűtőtáska, akkor a legjobb a gyümölcs, a müzli-szeletek, kekszek (ezek között is vannak teljes őrlésű gabonából készültek), amelyek könnyen, pár perc alatt elfogyaszthatóak, és az ebédig csillapíthatják az éhséget.
Ha a nyaralás alatt egész napos kirándulást szervezünk, akkor az étkezést érdemes az alábbiak szerint megszervezni:
- reggelizzünk még indulás előtt a szálláshelyünkön,
- ha van hűtőtáskánk, készítsünk előre szendvicseket,
- érdeklődjünk, hogy útközben hol van lehetőség ebédelni,
- mindig vigyünk magunkkal egy kis gyümölcsöt, kekszet, amelyek nem igényelnek hűtőtárolást, és a kis hátizsákban is elférnek,
- legyen nálunk elegendő mennyiségű folyadék,
- tervezzük meg, hogy mikorra érünk vissza, hogy tudjuk, vacsoráról is kell-e gondoskodnunk.
A folyadékfogyasztás jelentősége
A független Patika Egészségpénztár büszke arra, hogy Magyarországon már minden kilencvenedik embernek van patikakártyája. A kártyákkal minden harmincadik másodpercben fizetnek éppen valahol az országban. A Patikapénztár fennállása óta 23,2 milliárd forint bevételt realizált, tagjainak összesen 18,8 milliárd forint értékben finanszírozott szolgáltatást. Önkéntes egészségpénztárként a pénzügyi egyensúly megtartása mellett a tagok egészségének védelmét is felelősségüknek tartják, ezért indították el a Prevenciós Hónapok sorozatot. 2010-ben minden egyes hónap egy-egy egészségpénztári szolgáltatás jegyében telik el. A programhoz csatlakozott szolgáltatók extra, 10-50%-os patikakártyás árkedvezményt biztosítanak. |
A nyári hőségben a fokozott izzadás miatt különösen fontos, hogy a napi folyadékigényünket megfelelően fedezzük. Optimális esetben a nap folyamán többször, kisebb adagokat fogyasztunk.
- Fogyasszunk minden étkezéshez valamilyen folyadékot, pl. víz, ásványvíz, tea, tej, tejes italok, turmixok, gyümölcslé, zöldséglé.
- Ha útnak indulunk, mindig legyen innivaló a táskánkban (fél literes ásványvíz, vagy kis kiszerelésű dobozos gyümölcslevek).
- Az autóban mindig legyen kéznél víz, ásványvíz.
- Ha a szabadba indulunk a gyerekekkel játszani, kirándulni, vigyünk magunkkal annyi folyadékot, amennyi az egész család számára elegendő (nem biztos, hogy kirándulás közben tudunk venni).
- Az alkoholos italokkal vigyázzunk, ugyanis azok ahelyett, hogy hozzájárulnának a folyadékpótláshoz, vizet vonnak el a szervezettől.
- A gyerekek és az idősek különösen érzékenyek a kiszáradásra, és mivel sokszor nem is érzik a szomjúságot, folyamatosan kínálni kell őket.
- A szervezet folyadékigényének biztosításához az innivalókon kívül a magas víztartalmú ételek, élelmiszerek is hozzájárulhatnak, pl. lédús gyümölcsök, levesek, főzelékek, mártások, stb.
A nyaralás szervezésekor számos szempontot kell figyelembe venni, hogy minden jól sikerüljön. Az utazás előtt és alatt érdemes odafigyelni azokra a körülményekre, amelyek befolyásolhatják az emésztőrendszerünket, illetve a fennálló emésztőrendszeri betegségünket. Ha nem ezt tesszük, könnyen elronthatjuk pihenésünket.
Tudnunk kell, hogy az idegen környezet, a szokatlan fűszerek- és ételek, a nem megfelelő higiénés körülmények önmagukban bajt okozhatnak még egészséges emésztés esetén is. Az úgynevezett utazók hasmenése leggyakrabban fertőzés következménye és néhány napos hasmenéssel, hányással jár. A nagyfokú vízvesztés hamar kiszáradáshoz vezethet, ezért nagyon fontos a folyadékpótlás (szénsavmentes ásványvíz), a koffein és tejtermékek kerülése. Ha az állapot súlyosbodik, forduljunk helyi orvoshoz.
Ez a megbetegedés leginkább az Egyiptomba, Marokkóba, Tunéziába, Törökországba és Jordániába utazókra leselkedik, de bárhol előfordulhat. A legfontosabb a megelőzés: ne igyunk csapvizet, csak palackozott italokat fogyasszunk, ne együnk nyers – főleg mosatlan – zöldséget és gyümölcsöt, ne tegyünk jégkockát az italunkba, ne együnk utcai árusnál stb. Persze mindezek ellenére is előfordulhat hasmenés a szokatlan fűszerektől, bizonyos tengeri halak természetes toxinjától. A túl csípős ételek gyomorpanaszokat okozhatnak azoknak is, akik egyébként egészségesek. Azt se feledjük, hogy nyaraláskor óhatatlanul többet (nagyobb mennyiségeket) eszünk és ez önmagában is fokozott teher az egész emésztőrendszerre.
A táplálkozási allergiában szenvedők (liszt, tejcukor stb.) próbáljanak érdeklődni a számukra ismeretlen ételek összetételéről. Érdemes az ilyen fogásokból az első napokban csak minimálist fogyasztani.
Különösen az „all inclusive” ellátást kínáló helyeken fogyasztjuk észrevétlenül, de folyamatosan az ételeket, édességeket és koktélokat. Érezzük jól magunkat, de ne essünk túlzásokba, vegyük figyelembe a fennálló emésztőszervi betegségeinket (gyengéinket) és ne hagyjuk el a gasztroenterológus vagy háziorvos által állandó szedésre javasolt gyógyszereinket. Kérjünk tanácsot az utazási „kispatika” összeállításához a háziorvostól vagy gasztroenterológus szakorvostól.
A táplálkozásunk lehetőséget ad a külső védelemre is oly módon, hogy az elfogyasztott zöldségek, gyümölcsök antioxidáns tartalma segít megóvni a külső hatásoktól, mint pl. a napsugárzás káros hatásától, ugyanakkor a nyári barnaságunk megőrzésében segítségünkre vannak a narancs színű zöldségek, gyümölcsök.