A Kossuth-díjat 1948-ban alapították a tudomány, a művészet és az irodalom területén, valamint a szocialista termelőmunkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket, csoportokat jutalmazták vele. A díjat 1963 óta csupán kulturális és művészeti alkotó tevékenységért adják. 1990 óta a köztársasági elnök adományozza, általában a miniszterelnök előterjesztése alapján.
Nyolcvanhárommillió forintot csoportosít át a kormány a Kossuth- és Széchenyi-díjak fedezetére a rendkívüli kormányzati intézkedésekre biztosított pénzből. A díjjal járó jutalom adó- és illetékmentes, összege a bérből és a fizetésből élők előző évi - a Központi Statisztikai Hivatal által számított - országos szintű nettó nominál átlagkeresetének ötszöröse. A Privátbankár számításai szerint a díjazottak több, mint 12 millió forintos jutalmat kapnak, a Kossuth Nagydíj ennek az összegnek a kétszerese. Részletek>>
Az idei díjazottak és az indoklások listája:
Kossuth Nagydíjat kapott Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író a magyar irodalom megújításához való tevőleges hozzájárulásáért, gazdag képvilágú költészetünk hagyományainak megőrzéséért és továbbviteléért, közösségi elkötelezettségű, csodálatos verseiért, sokoldalú és műfajgazdag irodalmi munkásságáért, a magyarság szellemi összetartozás-tudatának ápolásáért, példaértékű életútja elismeréseként.
Balázs Péter, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója. A díjat nagy népszerűségnek örvendő, groteszk bájjal és fanyar humorral megformált emlékezetes alakításaiért, mesefilm-figurákat legendássá tevő szinkronizálásáért, igényes rendezői munkássága, közösséget kovácsoló színházteremtő-vezető tevékenysége elismeréseként kapta.
Dárday István, Balázs Béla-díjas filmrendező, akit új utakat kereső, kísérletező szellemű, a valóság megismerésének folyamatában a filmet eszközül használó, a magyarországi társadalmi problémák iránti kivételes érzékenységgel megalkotott műveiért, a magyar film megújításában játszott szerepéért díjaztak.
Demjén Ferenc, előadóművész, zeneszerző, aki az igényes magyar rockzene megteremtésében játszott meghatározó szerepéért, valamennyi korosztályhoz szóló, csodálatos zenei hangzású, mély eszmei mondanivalójú dalaiért és dalszövegeiért, azok magával ragadó interpretálásáért, a közönség szeretetétől övezett, folyamatosan megújuló művészi pályafutása elismeréseként kapta meg a Kossuth-díjat.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd |
Harangozó Gyula György, balettművész, koreográfus, érdemes művész részére a klasszikus és kortárs balettrepertoár szinte valamennyi jelentős férfi főszerepének emlékezetes megformálásáért, a magyar táncművészet nemzetközi hírnevének öregbítéséért, rendkívül sikeres koreográfusi, társulatépítői és irányítói tevékenysége elismeréseként adták át a díjat.
Kelemen Barnabás, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense, aki világszerte nagy sikert aratott virtuóz hegedűjátékáért, kimagasló adottságokkal rendelkező, sokszínű - szóló- és kamaradarabok mellett a klasszikus, nagy hegedűversenyig terjedő - repertoárral rendelkező előadóművészetéért érdemelte ki az elismerést.
Kovács Ákos, előadóművész, zeneszerző részére stílusteremtő zeneszerzői, előadóművészi tevékenységéért, az igényes pop-rock magyarországi térnyeréséhez való tevőleges hozzájárulásáért, műfajgazdag és sokoldalú, a zene, a próza, a vers és a színház világában egyaránt maradandót alkotó, nagy népszerűségnek örvendő művészi munkássága elismeréseként adta át a köztársasági elnök a díjat.
Miklósa Erika, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, aki az operairodalom szoprán szerepeinek emlékezetes, magával ragadó megformálásáért, a világ legjelentősebb operaszínpadait is meghódító, közönségét itthon és külföldön egyaránt fantasztikus zenei élménnyel megajándékozó előadóművészetéért kapott elismerést.
Pásztor Erzsi, Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes művész. A színházi és filmszerepeiben egyaránt maradandót alkotó, kimagaslóan tehetséges művészetéért, karakterszerepek frappáns, legendás megformálásáért, a közönség odaadó és igényes szolgálatában eltöltött szakmai életpályája elismeréseként kapta meg a Kossuth-díjat.
Piros Ildikó, a Soproni Petőfi Színház Jászai Mari-díjas színművésze, érdemes művészt a lényéből áradó szelíd tisztasággal megformált színházi és filmszerepeiért, sokoldalú, nagy sikerű művészi pályafutása elismeréseként díjazták.
Reviczky Gábor, a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművésze részére groteszk, ironikus karakterek fanyar humorral és kivételes művészi erővel történő megformálásáért, nagy főszerepek és karakter-epizódszerepek interpretálásában egyaránt kimagaslót nyújtó, sokoldalú, rendkívül közkedvelt művészi pályafutása elismeréseként adták át a díjat.
Sebő Ferenc, Állami-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyetemi tanára részére népművészeti örökségünk ápolásáért, a népművészet, a zene és tánc kutatásának és mai alkalmazásának módszertani központjául szolgáló Hagyományok Háza, valamint újító szellemű műsorok létrehozásáért, határainkon túl is számon tartott sokoldalú művészi munkássága elismeréseként adta át a köztársasági elnök a díjat.
Somogyi Győző, Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, aki a magyar történelmi sorsfordulók, a vallás és a hétköznapi élet által inspirált, korhűségre törekvő, egyéni utat járó, irányzatoktól független műveiért, nemzeti hagyományainkat ápoló, Magyarország neves személyiségeit példaképül állító arcképsorozatáért, kimagasló művészeti tevékenysége elismeréseként kapta meg a Kossuth-díjat.
Székely László, Jászai Mari-díjas díszlettervező, érdemes művész részére fantáziadús, alapos stílus- és drámatörténeti ismeretekről tanúskodó, a modern színpadtechnika eszközeit alkotó módon felhasználó látványos, formagazdag díszleteiért, a mesterség titkait tökéletesen ismerő, elhivatott művészi életpályája elismeréseként adta át a köztársasági elnök a díjat.
Szentandrássy István, festőművész a cigányság ősi, balladisztikus hagyományait és alakjait sajátos színvilággal ábrázoló műveiért, csodálatos Madonna-képeiért, a hazai cigány kultúra megőrzésében és széles körű megismertetésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért, külföldön is nagy sikert aratott kiállításaiért, példaértékű művészetéért kapott díjat.
Vasadi Péter, József Attila-díjas költő, író részére, klasszicizáló világképű, etikai megalapozottságú, keresztény hagyományokat őrző költői-írói munkásságáért, irodalmi életpályája elismeréseként adták át a Kossuth-díjat.
Vukán György, Liszt Ferenc- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész, aki lenyűgöző sokoldalúságú, kivételes stílusgazdagságú előadóművészi és zeneszerzői munkásságáért, a kortárs zene és dzsessz nagy hatású képviselőjeként végzett rendkívül gazdag és szerteágazó, nagy nemzetközi sikerekben is bővelkedő zenei életpályája elismeréseként szerepel a díjazottak között.