Hazánkban az emberek többsége nem engedheti meg magának, hogy fogaira jelentős összegeket fordítson, ezért a legtöbben az ingyenes fogászati ellátást veszik igénybe. Természetesen ott sem minden ingyenes, csak a foghúzás és az amalgámmal való tömés, ám a hiányos fogsor kényelmetlen és ínyvérzéshez, ínybetegségehez vezethet, míg az amalgám esztétikai szempontból gyakran nem megfelelő.
Aki egészséges fogakat szeretne, annak nem feltétlenül szükséges százezreket költenie fogorvosra, mert elég, ha néhány dolgot másképpen végez a megszokottnál. Dr. Csillag Zsolt, a Dental Concept fogászati szakértője a következőket javasolja: ,,Érdemes odafigyelni a szélsőséges hőmérséklet-változásokra, mert például egy jégkocka elszopogatása mikroszkópikus repedéseket okozhat a fogzománc felszínén, ami egyre súlyosabb fogászati problémákhoz vezet. Hasonló a helyzet a télen fogyasztott forró teával vagy a forralt borral. A fogakra ható nagy nyomás akár fogtöréshez is vezethet, ezért érdemes kerülni a barack és a szilvamagok szájban tartását, rágcsálását, illetve a pattogatott kukorica magvainak rágása sem javallott. További fogromboló hatást fejt ki a fogak nem rendeltetésszerű használata is, így pédául nem tanácsos sörnyitásra, címkék letépésére, dió és pisztácia felbontására használni az ép fogazatot, ugyanis ilyen és hasonló tevékenységek során a fogak kicsorbulhatnak, eltörhetnek.”
A fogak egy másik nagy ellensége a fogszuvasodás. Kialakulásának leggyakoribb oka a savas ételek, italok fogyasztása és a napi folyadékszükséglet cukros üdítőkkel való biztosítása. A szájban található baktériumok lebontják a cukrot, glukózt, fruktózt, stb. A lebontás során a baktériumok savat termelnek, ami károsítja a fogfelszínt, tehát az egész napos folyadékpótlásra gyakorlatilag egyik cukrot tartalmazó üdítőital sem alkalmas káros mellékhatások nélkül.
A hideg-meleg és a mechanikai hatások kerülése mellett a naponta legalább kétszeri fogmosás a legbiztosabb módszer az egészséges fogak megőrzésére, azonban kizárólag a rendszeresség és a megfelelő ideig tartó, alapos fogmosás lehet hatékony. Egy-egy alkalommal legalább 3 percig (ideális esetben 5 percig) szükséges fogat mosni a megfelelő tisztítóhatás eléréséhez, azonban vannak olyan helyek, ahova a fogkefe sörtéi nem érnek el, ezért fogmosás után a fogselyem használata is javasolt. Aki tapasztalatlan a fogselyem használatában, annak a fogorvosok inkább fogköztisztító kefék, a szájzuhany és szájöblítők használatát ajánlják, mivel a fogselyem nem megfelelő használata ínysérüléseket okoz.
A monotonitás következtében az emberek elveszítik időérzéküket, így 1 percnyi fogmosás után már nehéz megállpítani, hogy mennyi ideje folyik a tevékenység, ezért érdemes egy órát elhelyezni a fürdőszobában, ami segíthet a kellő ideig történő fogmosáshoz - olvasható a Dental Concept összeállításaban.
Privátbankár