1p
Évek óta nincs vérhiány Magyarországon, és a véradók száma sem csökkent - mondta Miskovits Eszter, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója
Évek óta nincs vérhiány Magyarországon, és a véradók száma sem csökkent - mondta Miskovits Eszter, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója a Népszabadság szombati számában megjelent cikkre reagálva, amely szerint vérhiány van Magyarországon, folyamatosan csökken a véradók száma, a várólistákon pedig előrébb kerülhet az, aki magával viszi a szükséges vért.

Az OVSZ főigazgatója elmondta: az elmúlt húsz évben többször volt arra példa, hogy a ritka vércsoportúaknak várniuk kellett egy-két napot, különösen ha nagy vérigényű műtétről van szó. "Viszont manapság már sokkal ritkábban fordul elő, mint négy-öt évvel ezelőtt" - tette hozzá.

Azt a főigazgató is megerősítette, hogy ha valaki mozgósítja családtagjait, ismerőseit, hogy adjanak vért a műtétjéhez, akkor az előre tervezett időpontban megoperálják. Még olyan esetben is, ha esetleg nem csoportazonos vért adtak véradói, mert a vérellátó szolgálat biztosítja neki a szükséges vérmennyiséget.

Az OVSZ célja éppen az, hogy Magyarországon is elterjedjen ez a fajta véradás. A lényeg az, hogy minél több egészséges ember adjon vért, márpedig ha valaki érzelmileg közelebb áll a problémához, nagyobb eséllyel ad vért - mondta Miskovits Eszter. 

Szabolcs Zoltán, a Semmelweis Egyetem I. számú Sebészeti Klinikájának szívsebésze az MTI-nek azt mondta, előfordult, hogy nem akut műtéteket el kellett halasztaniuk, mert nem volt annyi vér, amennyivel biztonsággal el kezdték volna a műtétet. Elmondása szerint ez egy hónap alatt a 65-70 műtétből 5-10 alkalommal fordult elő. Arra viszont nem volt példa, hogy egy betegnél a műtét elhalasztása később akut beavatkozást igényelt volna - tette hozzá.

Kiemelte, hogy mostanában nem a ritka vércsoportokból, hanem az A Rh pozitív típusból van hiány. A szívsebész hangsúlyozta: "ez nem új keletű probléma, de fel kell hívni rá a figyelmet, hogy minél többen adjanak vért".

MTI

Címkék: Karrier

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG