Az EU 27 országának átlaga 100 ezer férfira 168 haláleset, ami 10 év alatt csökkent 185-ről. A magyar férfiak azonban az átlagtól a legtávolabb helyezkednek el: 255-en halnak meg rákban 100 ezer férfiből. Ez a listán minket követő Szlovákia és Lengyelország adatainál 18 és 25 százalékkal is rosszabb! Nők esetében sem rózsás a helyzet (131-en 100 ezerből) igaz Dánia megelőz minket – derül ki olasz rákkutatók tavaly év végi felmérésükből.
Miközben az eltelt 10 év alatt közel 10 százalékkal javultak a férfi halálozási arányok, nők esetében ellentétes folyamat játszódott le. Ez egyértelműen arra vezethető vissza, hogy miközben a férfiak körében a dohányzás csökkent az elmúlt évtizedekben, nőknél nőtt, a társadalmi egyenlőség következtében.
„Magyarországon a szájüregi ráktípusok a dohányzás és az alkoholfogyasztás miatt drámaian növelték áldozataik számát, miközben az uniós átlagban már csökkenő az ezen okra visszavezethető halálesetek száma.
A legfejlettebb országok körében is vezetjük a rákos halálozási statisztikát. A rák világszerte mintegy 7 millió ember haláláért felelős évente, Magyarországon 35 ezren vesztik el emiatt életüket” - mondta dr. Erdős Attila, a Biropharma Kft. orvosszakértője.
Egyelőre kevés kutatás foglalkozik a rák következtében ránk nehezedő társadalmi és nemzetgazdasági hatásokkal, a kevesek egyike a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság 2008-as összefoglalója. A kutatók által leggyakrabban használt mérőeszköz a rák által okozott teher kimutatására a rokkantságban eltöltött életévek száma, az úgynevezett Disability Adjusted Life Years, (rövidítve DALYs). 2002-ben közel 10 millió elvesztett DALY-ért a rák volt a felelős az Európai Unió 25 országában. A rák közvetlen költségei mintegy félmilliárd euróra rúgtak Magyarországon 2004-ben.
Nem szabad szívünkre venni a problémákat |
Összességében tehát a rákos megbetegedések kezelésének, az aktivitását feladni kénytelen betegek termelésből való kiesésének, és a kiegészítő, illetve későbbi rekreációs terápiáknak az összesített költségei hatalmas terhet jelentenek. Éppen ezért nem csak a megelőzés fontos, hanem a kezelés közbeni és utáni életminőség-javulást elősegítő kiegészítő terápiák is.
A rákkal szembeni küzdelemben az orvostudomány egyre jobb eredményeket tud felmutatni, de a nagy áttörés még várat magára. Egyes kategóriákban a túlélési ráták 50-60-70 százalékot is elérnek, ám bizonyos területeken – például a hasnyálmirigy rák esetében – a betegek még mindig több mint 90 százaléka meghal a betegség diagnosztizálását követő 5 éven belül. Ráadásul a rákkezelések – még ha sikeres kimenetelűek is – már önmagukban borzasztóan igénybeveszik az emberi szervezetet. Amennyiben a kezelés során eltávolításra kerül szövet, akkor annak helyétől és kiterjedésétől függően lehet fizikai, vagy lelki hatása a rák túlélését követően is. Belátható, hogy egy agytumor eltávolítása maradandó károsodást okozhat egészséges területekben is, melyek érinthetik a mozgáskoordinációt, a memóriát, és az érzékszerveink működését.
A kemoterápia és a sugárterápia általános mellékhatásairól a közvéleményben csupán az a kép él, hogy kihullik az ember haja. Ennél azonban sokkal többről van szó, az esetek nagy százalékában elkerülhetetlen a hányás, étvágytalanság, a drámai testsúlycsökkenés. Ennek következtében kialakulhatnak olyan hiánybetegségek, valamint a vérkép olyan mértékben romolhat, hogy a rák kezelése mellett ezzel is meg kell küzdeniük az orvosoknak, illetve magának a páciensnek is.
Ezeknek a kezeléseknek gyakori kísérőjelensége az állandó fájdalom és kimerültség, amik lehetetlenné teszik a munkát, és nyomasztólag hatnak minden ébren töltött másodpercre. Nem beszélve arról, hogy általában álmatlanság is gyötri a terápián résztvevőket. Reményt jelent, hogy a kezelések hatékonysága évről évre javul, továbbá a mellékhatásokat célzó és az alap terápia sikerességét javító, úgynevezett támogató terápiák is széles körben érhetőek el mindenki számára.
Mit együnk egy kiadós edzés után?
Természetes antiallergéneket kerestek
A nők szerint nehezebb jó orvost szerezni
Neten várjuk a gyógyírt
Vissza a pénzt: betegek is feldobják az orvosokat
Húsz évvel tovább élünk, mint ötven éve
Privátbankár