2p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Tavaly is több száz egészségügyi dolgozó döntött úgy, hogy elhagyja az országot - hiába javul a tendencia, az orvoshiány mellett egyre nagyobb gond a nővérhiány is.

Minden évben több száz egészségügyi szakdolgozó dönt úgy, a hazai állapotok és feltételek mellett-miatt nem szeretne tovább Magyarországon dolgozni.  A Magyar Nemzet az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) friss adatai alapján azt írja: javul ugyan a tendencia, de  a kieső több száz szakdolgozó így is súlyos problémákat okoz a hazai ellátásban.  Sok kórházban ugyanis már nagyobb gond a nővér-, mint az orvoshiány. Ráadásul a szakdolgozók közül már nem csak a harmincöt év alattiak döntenek úgy, hogy külföldön folytatják. 

Tavaly 631-en igényeltek a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt, 2015-ben ezt 707-en, 2014-ben pedig 980-an tették.

Persze aki kikéri az engedélyt, az nem feltétlenül távozik is az országból: az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára épp tegnap beszélt arról, hogy az érintett orvosok egyharmada, a szakdolgozók egyötöde korábbi szándéka ellenére jelenleg is itthon dolgozik - vagy legalábbis itthon is dolgozik külföldi munkája mellett.

Mekkora az orvoshiány?

Rengeteg orvos hiányzik Magyarországról, az elvándoroltak helyébe ugyanis nem lép elég szakképzett munkaerő. Március óta lehet pályázni arra a több mint 500 praxisra, amely üresen áll, vagyis ahol nincs háziorvos vagy fogorvos - eddig 46 pályázat érkezett be.

A helyzet enyhítése érdekében az ápolókat is bevetnék: három vidéki egyetemen indítanak mesterképzést diplomás szakápolók számára. A másfél éves kurzus elvégzése után az ápolók olyan, egyébként orvosok által végzett feladatokat is elláthatnak, elsősorban krónikus betegségek kezelésekor, amelyek sürgős szakorvosi beavatkozást nem igényelnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG