1p
KKV
A könnyebben megriasztható, megfélemlíthető egyének inkább választják a védelmezőnek mutatkozó politikai irányzatokat, vagyis a jobboldali pártokat
A könnyebben megriasztható, megfélemlíthető egyének inkább választják a védelmezőnek mutatkozó politikai irányzatokat - állítja amerikai kutatók tanulmánya a Science című tudományos folyóirat pénteken megjelent számában.

A kis létszámú kutatást a Nebraskai Egyetemen folytatták le 46 önkéntessel. A hadikiadásokról, az iraki háborúról, a halálbüntetésről, a hazafiságról és az abortuszról kérdezték véleményüket. A határozott válasszal bírók a kísérlet második szakaszában is részt vettek. Ekkor riadalom keltésére alkalmas kép- és hangsorokra adott élettani reakciójukat mérték meg a kutatók.

A kísérletben részt vevők érzékenységét a kép- és hanghatások által kiváltott olyan válaszreakciók alapján határozták meg, mint bőrük elektromos vezetőképessége, mely az izzadástól függ, vagy pislogásuk gyakorisága.
A John Hibbing által vezetett kutatócsoport megállapítása szerint azok, akik könnyebben riadtak meg, inkább hajlottak arra, hogy a jobboldalinak nevezett politikai nézeteket támogassák. Ők támogatták nagyobb mértékben a halálbüntetést, a nagyobb védelmi kiadásokat, valamint nagyobb arányban ellenezték az abortuszt.

A képeket, hangokat kevésbé veszélyesnek érzékelők között ugyanakkor a kutatók nagyobb arányban találtak liberálisabb politikai nézeteket támogató embereket. A kutatók szerint a fiziológiai válasz összefügg azzal, amilyen mértékben igényelné társadalmi csoportja és saját érdeke védelmét a politikától az egyén.

A rovat további cikkei:

A giliszták még a fémen is átrágják magukat
Jobb, ha örökre elfelejti a barnaságot?
Rajtunk múlik, meddig élünk

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG